Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 4. szám - A háborus bünösség nagy pere

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1930 szeptember Erős szavak, de kénytelen vagyok közölni őket, épp mert ugy érzem, a francia lélek a maga fejlődésében fontos és jelentős stádiumhoz, mérföldkőhöz jutott. Tizenhat évvel a világháború annyi tízmilliós mozgósításai után most logikusan a francia nemzet lelkiismeretének a mozgósítása van soron: hogy is volt igazában, ki az igazi bűnös abban, hogy ez a vérzivatar elkövetkezett? Hisz tán cl se kellett volna ennek a sok lizmilliós hekatombának következnie? Tiz évig tartott a diadal s az áltató elhitetések mámora, de a francia most ébred s tudni akarja a valót. És én meg vagyok győződve róla, hogy az a nagy nemzet, mely az 1789-i forradalom óta annyi nemes eszményért, eszméért és igazságért ontotta bőven a vérét, — most, ha rájön, hogy valami hiba van az l!)14-i háborús bűnösség körül, nem fog megállni félúton, hanem könyörtelen szívóssággal fogja keresni az igazságot, ebben az esetben a mi igazságunkat. Épp a maga jövője szempontjából. Ezt mondja Gerin is a levele végén. Kéri a főszerkesztőket, terjesszék Demartial igazságot kereső eszméit s igy végzi: „Mint annyian mások, én is végigharcoltam a háborút ama velünk elhitetett indokokért s nem kevésbé nemes célokért, — ma azt hiszem s többi bajtársaim is azt hinnék, ha jobban föl lennének világositva: jogunk és első kötelességünk megakadályozni azt, hogy a jövőben ily félrevezetések többé ne ismétlődhessenek. Ez nemcsak szégyen, de szörnyű romlás is az egész emberiségre! Maradtam stb. líené (ierin, az Ecole Normálé Supérieure egykori növendéke, abrégé des lettres, tart. gyalogs. százados, a Becsülel rend lovagja." A Nagy Per megindult, s ahogy Zola mondta egykor a DreyfuspÖrben: az egyszer elindult Igazság a maga utján többé fel nem tartható. Franciái kezdték s egyelőre franciák közt folyik, de német részről máris beleszólnak. Jagow, az 1914-os birodalmi külügyminiszter és gróf Montgreas bajor lovassági tábornok. Mind pontos szaktudósai a háborús bűnösség kérdésének. Az egykori vádlottak a vádlók padjára ülnek át.. . Mi magyarok is ott ülünk a tárgyalási teremben. Figyelünk a perbeszédekre, melyekeléggé főbenjáróan érdekelnek bennünket. Legközelebb ismét Gerin kerül szólásra. Gerin tizennégy kérdést intéz Poincaréhoz ... ezeket ismernünk kell, valamint azt is, hogy a volt francia köztársasági elnök mit felel rájuk. Benne e két párbeszédben 1914 július végének az egész háborús drámája és — a mi tízéves kálváriánk is! Gerin tizennégy kérdése Poincaréhoz. A Nagy Per hát megindult a planétái közvélemény nagy tárgyalótermében: a nemzetközi publicisztika sajtóhasábjain. A kezdeményező Demartial helyett, kit „Franciaország becsületét sértő" sikraszállásáért a Becsületrend fegyelmi tanácsa öt évre kizárt a Kendből, Eené Gerin jelentkezett annak a vádnak a képviselésére, hogy „a történeti adatok alapján az Entente-hatalmakat nagy felelősség terheli a háborús bűnösség, illetőleg a háború felidézése körül". Először is irt a Rend nagykancellárjának, hogy hasonló nézetet vallván, őt is zárják ki, miután azonban beadványára választ nem kapott, toronyiránt egyenesen a köztársaság 1914-ki elnökéhez, a francia politika akkori szuverén intézőjéhez: Raymond Poincaré-hoz fordult. Tizennégy kérdést intézett hozzá, a következő bevezetéssel: „Elnök ur, én nem tartozom azok közé, akik önt személyében vádolják s a háború felidézésének egyedüli bűnöséül kívánják tekinteni, ön 1914 júliusában csak köztársasági elnök volt, de ön előzően 1912-ben miniszterelnök és külügyminiszter volt s igy tudnia kell a dolgokat... Nem akarom az 19i4-ki kormányok eljárását bűnnek bélyegezni, hisz a háború akkor még rendes, törvényes és polititikailag nagyrabecsült eszköz volt, de miután a versaillesi békeszerződés az Entente országait ártatlanoknak nyilvánítja s miután más történészek viszont a központi hatalmakat tartják ártatlanoknak, a kettő közt helyén lesz egy oly harmadik tézis, amely külön-külön minden nemzet számára megállapítja a maga felelősségét... Ez a vita Franciaországnak sem mikép se árthat, még ha kisül is, hogy Franciaország is hibás és felelős. Ha Franciaország valóban a világ első erkölcsi hatalmassága, akkor ép azzal igazolja legjobban hirét, hogy nem fél azoktól, akik az igazságot keresik és szükség esetén nyíltan elisraeri hibáját. Anyagi kár se érheti Franciaországot, hisz Németország az ón nyilatkozatai mögé bújva többízben egybekapcsolhatta volna a háborús bűnösség és a reparációk kérdését s Müller kancellár a Reichstag április 23-ki ülésén mégis kijelentette, hogy Németország a felelősségből csak becsületbeli, de nem pénzkérdést csinál és mindenkép fizetni fog, ha nem is mint bűnös, hanem mint legyőzött... Az ön nyilatkozatai ma pontosak, inert a kérdés alapos ismelói hamisaknak bélyegzik az Ententekorrnányok ama kijelentéseit, melyekkel immár tizenőt éve hirdetik, hogy semmi önző cél nem vezette őket, hogy csak a Németország elleni védekezés sodorta őket a világháborúba s hogy a világ fenyegetett szabadságát kellett a németekkel szemben megvédeniük. Hozzá jön még a németek ama versaillesi nyilatkozata, hogy •jk a szurohyokkal kikényszeritett békét jogilag semmisnek tekintik, de francia részről az is latba esik, hogy annyi millió katonánk harcolt, annyi hősünk elesett anélkül, hogy tudták volna, voltakép miért is véreznek?... Ki kell jelentenem: a külföldi történetírók többsége szerint a versaillesi l'iézis, hogy t. i. csak a volt központi hatalmak bűnösök a háború felidézésében, többé fenn nem tartható... Én a magam részéről a vitánkból származható minden publicisztikai jövedelmemet a háború áldozatai javára fogom letétbe helyezni. Kérdéseim a következők: I. „Helyesli-e ön azt az elvet, hogy tiz evvel az ellenségeskedések megszüntetése után a közvélemény a háborús bűnösség nagy problémáját tisztán és egyedül a — még a haza felett is álló! — valóság és igazság szempontjából vizsgálja meg? A cél az, hogy a győztesek esetlen nem egészen pártatlan Ítéletét jóvátegyük, esetleg a népek előtt a háború erkölcstelenségére rámutassunk s jövőre lehetetlenné tegyük. II. „ön emlékiratai negyedik kötetében azt mondja: a mozgósítás a mozgósító nemzet belügye s mindig az illető nemzettől függ, hogy ennek a tisztán belügyi aktusnak véres következményei ne legyenek. Nos, ha Németország előbb mozgósított s csapatait Franciaország ellen vonultatta volna fel, ön ebben az esetben is tisztán belügynek tekintette volna a német mozgósítást, oly belügyi intézkedésnek, mellyel szemben ennek mindaddig nincs ellenállási joga, amig csak a német támadó háborús tényeket el nem kövei? III. „Kész-e ön azokat az okmányokat bemutatni, melyek szerint ön az oroszoknak esni; arra az esetre igért francia támogatást, ha Ausztria támadja Oroszországot s nem arra az esetre, ha Oroszország támadja Ausztriát? IV. „ön maga elismeri, hogy Németország fáradhatatlan makacssággal igyekezett Franciaországhoz közeledni, ön maga elismeri, hogy II. Vilmos császár (az utolsó percektől eltekintve) nem akarta a háborút, miért mondta akkor ön mégis 1922 július B-kán a francia kamarában, hogy „ha Oroszországot cserbenhagytuk volna, Németország az orosz megtámadása után egy szép napon bizton Francia-