Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 3. szám - Német vélemény Franciaország keleti politikájának megváltozásáról

1930 augusztus MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 x Német vélemény Franciaország keleti politikájának megváltozásáról. 1930 politikai tavaszának jellegéi a francia-olasz politikai ellentétek egyre erősebb fejlődése adta meg. Ennek jegyében folyt le a végeredményben sikertelen [on doni flottakonferencia, ez folytatódik abban az elkeseredett sajtóharcban, melyet Párizs és Róma folytat egymással, Mussolini beszédeinek kommentálásával. A Duce toscanai és lombardiai körntja folyamán Firenzében, Livornóban, Milanóban sorra tartotta nagyhatású beszédeit, melyeket a francia sajtó, de minden más állam olyan sajtója is, mely nem barátja a fasiszta államrendszernek, harciasoknak bélyegzett. Pedig Mussolini csak azt emlegette, hogy Olaszország meg tudja védeni magát1 ellenségeitől, de támadást nem igért. Az ellenség szót azonban a hivatalos és nemhivatalos Franciaország egyaránt önmagára vette és még harciasabb hangon felelgetett vissza. Tardieu, a francia miniszterelnök dijoni beszéde határozott válasz volt Mussolini beszédére. Ez a beszéd pedig lényegében valami olyan beismerés volt, hogy Franciaország széttagolt politikai pártrendszere kárára van az országnak, tehát valami változásnak kellene jönnie, mely a központi hatalmat függetleníti a marakodó pártok szeszélyeitől,' azonkívül katonailag készülnie kell Franciaországnak, illetőleg ezek a készülődések teljes folyamatban is vannak, mert három és félmilliárd frank költséggel olyan katonai védműveket emelt a keleti és délkeleti határon, hogy az ország biztonságát semmifélét ellenséges támadás nem fenyegetheti. Szóval nemcsak Olaszország kész minden támadás visszaverésére, hanem Franciaország is. De ki támad, ha mindenki csak védekezni akar? És miért kell külön kormányelnöki nyilatkozatokban hangsúlyozni ezt a nagy védelmei, a fegyverkezések fokozásai olyan időpontban, mikor a fegyverkezések csökkentése és a leszerelés az általános jelszó a/nemzetközi életben! De nemcsak katonai téren kéS?ül kölcsönös védelemre Francia- és Olaszország, hanem külpolitikailag is. Egyfelől áll Franciaország a maga csökönyös politikájával, mely mindössze annyiti haladt, hogy legexponáltabb nacionalista sajtója is hajlandó néhanapján és egyre gyakrabban beismerni, hogy a. békeszerződések nem jók, legalább is a trianoni és a st.-germaini nagyon igazságtalan, de akár jók, akár nem jók ezek a szerződések, megvannak és megváltozhatatlanok, mert olyan megbonthatatlan egységet alkotnak, hogy legkisebb megbontásuk öszszeomlással fenyegeti az egész mai európai rendet. Szóval meg kell Iártani a rosszat is, mert még roszszabb: a teljes káosz jönne utána. Ezzel a francia elgondolással áll szemben az olasz politika,' mely nyíltan a békeszerződések revízióját tűzte ki jelszóul és iezzel protektorává vált Európa minden megkínzott népének, melynek nemzeti és állami létét/ fenyegetik az erőszakos békék alapján kialakult állapotok. Az olasz politika nem csinál titkot belőle, hogy nem a megkinzottak iránti altruizmus, hanem saját érdeke vezeti, amikor reviziót kiván, tehát annál őszintébbnek kell tartanunk ezt a politikát. Olaszorságot szövetségesei a nagy osztozáskor meglehetősen megrövidítették: nem kapta meg azokat a területeket, amelyeket a londoni szerződésben a háborúban való részvétel fejében neki biztosítottak; Dalmáciából meg kellett elégednie Zara várossal és1 néhány apró szigettel, gyarmati mandátumot nem kapott és egyre szaporodó emberfeleslegét nincs hol elhelyeznie. Franciaország hallani sem a kai- róla, hogy flottáját paritásba hozza az Olaszországéval) illetőleg Olaszország ujabb hajóépitéseire fokozottabb flottaféjleszitéssel ne válaszoljon. Olaszországnak igy nincs meg, óriási tengerpartjait tekintve, a maga biztonsága s háta mögött a franciák változatlan erővel építik ki és fegyverezik fel balkáni hadállásaikat; A francia-délszláv szövetséggel szemben! Olaszországnak hadászatilag és politikailag egyaránt készülődnie kell a maga biztonsága érdekében. Ezt a helyzetet, mely a franciaolasz ellentét alapján Európában előállt, s a két ellenfél politikai készölődéseit igen érdekes cikkben világítja meg a Vossische Zeitung június 6-i számának külpolitikai szemléje. Hans Zehrer, a külpolitikai szerkesztő kifejti, hogy Franciaország számára is* lezárult má|r a háboruutáni első korszak és most uj utakat és eszémket keresi Ez figyelemreméltó változásokhoz vezet, amelyek különösen a külpolitikában teremtenek uj helyzetet. Legveszedelmesebb pont a francia politika számára a délkelet, mert itt német és olasz befolyás fenyegeti a farncia pozíciót. Ezzel az ellentéttel Ausztria és Magyarország a francia politika számára fokozott jelentőséget nyert. Már a hágai konferencián és később Párizsban a keleti jóvátételi kérdés tárgyalásánál világosan észlelhető volt a francia politika elővigyázatos megváltoztatása. Elsősorban ugyan az olaszok szálltak sikra Ausztriáért és Magyarországért, de a franciák ezzel szemben alig fejtettek ki ellenállást, így olyan egyezmény jött létre, amely látszólag az összes feleket kielégítette, csak Prágában és Bukarestben maradt vissza bizonyos lehangoltság amiatt, mert a megszokott francia támogatás most kissé soványan jelentkezett. Ennek oka abban rejlik, hogy Franciaország aj taktikát kezdett: a kisántánthoz való szoros viszonyát az Ausztria és Magyarország bevonásával való kibővítéssel a maga javára akarja lazítani. Politikailag ez a taktika abban a változásban tűnik szembe, amelyet Párizsban az osztrák és magyar legitimizmussal szemben mi> Iálnak s amely különösen az osztrák Heimwehr lefegyverzése ügyében volt észlelhető. Az osztrák vagy a magyar nacionalizmus vagy legitimizmus Párizs számára még mindig kisebb, baj a nagynémeti eszménél. És ellenkezőleg a francia külügyminisztérium nagyon jól tudja, hogy az osztrák-német egyesülés ellen éppen ez a kettő a legjobb bástya. Ezért fonódnak egymásba olyan különösen e pillanatban a délkeleten a francia és olasz szálak. Magyarország restaurálni akar, de nemcsak Olaszország támogatja a magyar követeléseket, hiszen Zita királyné igen jó összeköttetésekkel rendelkezik Franciaországban is.\Egy magyar király, aki lefújja a revíziós hangulatot, Franciaországra is kényelmesebb és hasznosabb, mint egy kormányzó, aki a