Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)
1930 / 7. szám - Franciaország és a revizió
1930 december MAGYAR KÜLPOLITIKA 17 KERESKEDELEM, IPAR Az uj esztendő küszöbén Mit várhatunk a gazdasági élet alakulásától a közeljövőben Jósolni bizonyára igen kockázatos dolog s főként az manapság, midőn a viszonyok alakulása tekintetében nem egyszer 'rajtunk teljesen kivülálló s tőlünk igen távolról jövő hatásoknak vagyunk kitéve. És jósolni mégis csak kell, mert az országunk egész gazdasági élete ma nem egyéb, mint egyetlen nagy kérdőjel s milliók és milliók kérdik naponta, hogy vájjon mit hoz a holnap, mit hoz a közeljövő a mai megpróbáltatásos és viszontagságos idők közepette. Az emberi lélek egyik jellemző sajátsága, hogy soha sincs közömbös állapotban. Mindig vár és vár, akár tudatosan, akár öntudatlanul. Ha jól megy a dolgunk, ugy erősen tart a rosszabbodástól; ha pedig viszontagságok döngetik a létünk faját, ugy várja a jobb időket, a javulás bekövetkezését. Tagadhatatlan, hogy gazdasági viszonyaink kedvezőtlen eltolódása nagy megpróbáltatással jár ujabban ugy a közületeinkre, mint az egyénekre. A mezőgazdaság, ipar és kereskedelem egyaránt kiveszi a részét a válságos időkből. A mezőgazdaság a terményértékesités bajait nyögi, mig az ipar és kereskedelem az általános fogyasztási képesség régtől fogva nem tapasztalt visszaeséséről panaszkodik. A gazdák kezéből kicsúszik a föld, melynek hozama a legelemibb szükségleteikre sem elegendő. A gyárak nagy általánosságban erősen redukált üzemmel dolgoznak, akárhány gyár alig dolgozik többet, mint két napot egy héten. A közép- és kisipar foglalkoztatását a minimumra csökkenti az építkezési tevékenység pangása. A kereskedelem soraiból változatlan egymásutánban szedi áldozatait a sok fizetésképtelenség s az elszegényedett közönségnek a vásárlásoktól való huzódozása. Az állam és a hatóságok deficittel küzdenek. A nagy vállalatok a rent i bilitási tényező rohamos esése folytán ujabb és ujabb leépítéseket eszközölnek. A pénzintézetek pedig kénytelenek a legkonzervatívabb metódusokat alkalmazni s a hitelklasszifikációt szinte a végletekig vinni, csakhogy a bonitásukat megőrizhessék. A közgazdasági tekintélyek már eljutottak világszerte ahhoz a megállapításhoz, hogy a háború folytán megbomlott a földkerekség termelési rendje, a termelés és fogyasztás évtizedeken keresztül kialakult aránya s igy állottak elő mindenfelé a különböző gazdasági válságok. A háború után a termékek mennyisége tulkevés volt a fogyasztás igényeivel szemben, mig utóbb előállott egy erősen megduzzadt tulprodukció. A bajok kiküszöbölése pedig a termelés és fogyasztás kiegyenlített állapotában remélhető. Ha tulkevés a termelés, a fogyasztó megy tönkre a drága árak folytán, ha pedig tulbő a produkció, akkor a termelés sinyli meg a rentabilitás leromlása folytán. jA fizikai törvények szerint az elongációkat a hullámmozgás után a nyugalmi helyzetnek kell felváltania, ha csak ujabb erő nem lép fel a további elongációk előidézésére. Mindenképpen logikusnak kell tehát tartanunk, hogy a normális termelési rend említett két kilengése után ismét egy egyensúlyi helyzet álljon elő s ezzel végre nyugodt révbe érkezzék el az emberiség sorsa és boldogulása. Mi akadályozhatja azonban meg a termelés rendjének oly hőn óhajtott egyensúlyi helyzetét, illetve ennek a bekövetkezését? A világgazdaság esetleges bizalmi krízise. És itt értünk el tulajdonképpen ahhoz a ponthoz, ahol a jóslás rendkívül kockázatos dolog. Vájjon remélhetjük-e, hogy a nemzeteknek, mint nagy termelő és fogyasztó egyedeknek a bizalmatlansága egymással szemben a közeljövő során enyhülni fog? Remélnünk kell, még ha nem is látszik e pillanatban szerfelett valószínűnek. Ott van elsősorban erős memérito gyanánt Németország helyzete. Néhány évvel ezelőtt a Young-egyezmény megalkotása alkalmával ballhatók voltak már olyan hangok a világgazdaság nem egy tekintélye részéről, hogy teljesen valószínűtlen, miszerint Németország meg tudjon felelni belátható időn belül az egyez mény folytán reárótt terheknek. 11a pedig Németország erre mégis képes volna, ugy ez a nagy nyugati ipari államoknak a csődjét jelentené. Ahhoz ugyanis, hogy Németország a Young-egyezmény pénzügyi követeléseit teljesíthesse, oly horribilis fölényhez kellene juttatnia a világpiacokon a termékeit, mely szinte teljes paszszivitásra kényszerítené a többi export-államot. Előáll tehát egy egészen tragikus dilemma: vagy teljesiti Németország a békeszerződésből származó követeléseket s ezzel egyidejűleg megbénítja a hitelező győztes államok termékeinek piacképességét, vagy pedig a „non possumus'" álláspontjára helyezkedik s arra meg a győztes államok a hadiadósságaik útvesztőjébe kerülnek. Németország — miként ma már megállapítható — az utóbbi álláspontot fogja elfoglalni. Mi marad tehát hátra: az egyezménynek s az előidéző békepontozatoknak a revíziója, tehát annak a lelkiismeretes s objektív, most már minden háborús pszichózistól mentes vizsgálata, hogy Németországtól mennyit lehet és szabad még követelni a jóvátételek fejében. S többek között itt kell végre szembeszállani azzal a bizalmatlansági krízissel, mely legfőbb akadálya a termelés egyensúlyi helyzetének. A háborúban győztes hatalmak és szövetségeseik hovatovább kénytelenek tisztultabb légkörből nézni a dolgokat. A követelések világát a megértés szellemének kell kiengesztelnie. Az úgynevezett győztes államok nem csinálhatnak megfelelő mérleget a legyőzött népek bevonása nélkül a termelés és fogyasztás egyensúlyi helyzetéről és folytathatnak tovább abszurd jellegű vámháborukat egymás ellen a békekötések után. Mert csakis a háborús pszichózis és bizalmatlankodás okozhatja, hogy egy par exccllence ipari állam prohibitiv vámokat alkalmazzon a mezőgazdasági termények importjával szemben. Ugyancsak a világszerte tapasztalható bizalmatlansági krízis okozza azt is, hogy még mindig kisért a világgazdaság horizontján a hitelválság. Amerika, mely a helytelen ter melési rendje folytán a prosperitásából kénytelen igen sokat engedni, bizalmatlanul néz a kárörvendő európai államok felé. A kontinensen pedig a fegyverzési problémák teremtenek válaszfalakat a győztes államokközé is. Jóslás helyett tehát végeredményben meg kell elégednünk azzal a feltevéssel, hogy a népek között a két tragikus termelési kilengés után végre a megértés szelleme fog érvényre jutni s ezzel országunk is bele fog kapcsolódni a boldogulás, a haladás folyamatába. A sorsunk ugyanis korántsem elszigetelt jelenség, hanem csupán egyik szomorúan érzékeny láncszeme a világgazdaság krízisének. Mihelyt mezőgazdasági termelésűn ket megfelelő hitelek utján kellőkép pen átszervezhetjük s ipari tevékenységünket pedig az igy előálló felvételi többlet révén egészségesebb alapra helyezhetjük, a kereskedelem is a mainál jobb időket fog megérni. A gazdasági helyzetünket és boldogulásunkat tehát, elsősorban a világgazdaság bizalmi krízisének az alakulása fogja befolyásolni.