Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 1. szám - Diplomácia a multban és ma

1930. június hó. MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 de a győztesek azért — és itt a különbség a jelennel szemben! — azért leülnek a legyőzöttel a tárgyaló asztalhoz, sőt Talleyrand csakhamar elsővé lesz ennél az asztalnál. Látszólag semmit se csinál, a valóságban addig uszítja a győzőket egymás ellen, amíg végre bírájukká lesz: „hogyan, önöknek nincs elég bátorságuk összeveszni s arra se elég szellemesek, hogy kibéküljenek?" Végre is megcsinálja a francia-angol-osztrák koalíciót az orosz-porosz ellen s megmenti a feldarabolandó Szászországot! Oh, hogy nekünk nem lehetett ily Tallevrandunk a végzetes trianoni percben! .. . Hát a másik? Metternich a kongresszusi farsang előtáncosa, ő a ,,pillangó-miniszter" (ministre papiilon): parfüm a tintatartója, szerelmes levél az aktája s fogad Sagan hercegnével és meg is nveri a fogadást, felhúzza a hercegné cipőjét. Sándor cárral, a „kalmük Adonisszal" együtt szépségversenyt rendez a bécsi princesszek és magyar "'rófnők közt . . . Tarka farsang, a ió öreg Kaiser Franz meghatottan súgja komornyikjának: „das ganze Wean is'*a Narrenhaus!" így volt ez akkor, ma más a diplomácia divatja. Ma a diplomácia nem táncol többé. Már Bismarck se táncolt, ő kürasszirosizmájával direkte az emberek lábaira hágott, még bocsánatot se kért, s a nyers őszinteség e módiiával mégis megtáncoltatta egész Európát. Ma még nvíltabb ez az ú. n. őszinteség, ma a kannibáli vad ösztönök már nem is csizmában, hanem mezítláb járnak, úgy tombolnak. A bécsi Ballplatz, a régi monarchia faji és nvelvi összetételénél fogva soha nacionalista nem lehetett s ma többé nem ez a hűvös és kimért semlegesség, hanem a leglángolóbb nacionalizmus a diplomáciai divat. Van-e lángolóbb nacionalista Poincarénál, Mussolininál, Benesnél vagy Kemálnál? Ilyen nacionalista erőket kívánok én a Mátyás óta végre külügyi szerepre készülő Magyarországnak s megnyugszom, mert a vezérben, Bethlen Istvánban ily erőket látok. Szemben a múlttal, európai jelenünket az jellemzi legjobban, hogy nincs és tán nem is lehet egész világot domináló diplomata nagyja, — a világnak ma nincs se Talleyrandja, se Bismarckja s tán épp a mai egyetemes demokrácia a gátja az ily világraszóló típusok kifejlődhetésének. A jelen diplomáciai divatját nem is egy egyetlen hős fogja megtestesíteni, hanem osztott babérral többen s a mi óhajunk csak az lehet, hogy az Árpádok, Nagy Lajos és Mátyás ragyogó külügyi sikerei után a mai küzdő Magyarország, bármily kicsiny is, a maga nagy tehetségével méltóan írja be a nevét a világtörténelembe. A reánk kényszertlet I harcban kemény elszántsággal, hitlel és bizalommal de megfelelő önuralommal és türelemmel kell kivárnunk az idők teljességének elkövetkezését. A lelkek hitének és bölcs önuralmának ápolása és jenlartása a Magyar Külügyi Társaságnak és hivatalos orgánumának, a „Magyar Külpolitika'-nak egyik legszebb és legnehezebb — bár gyakran háládatlan — feladata. Együttes hivatásuk még azokn.ik az ismereteknek a népszerűsítése is, amelyek nélkül sem a való helyzet tárgyilagos elbírálása, sem pedig az ellenséges propaganda ellen való helyes védekezés nem képzelhető el. A Magyar Külügyi Társaságnak és a „Magyar Külpolitika kettős feladatuk teljesítésében önzetlen munkatársaikkal együtt mindenkor számíthatnak a magyar társadalom megértő hálájára és elismerésére. BETHLEN ISTVÁN gróf INNEN-ONNAN "Paritás tengeren és — szárazon. A londoni konferencián történi. Grandi a Urai ékesszólás egész arzenálját felvonultatta, hogy meggyőzze a delegátusokat az olasz flotta paritási elmélet jogosságáról. — Dehát voltaképpen miért is volna önöknek annyi hajóra szükségük, mint Franciaországnak — kérdezte némi éllel a hangjában Stimson — miután önöknek kevesebb gyarmatuk van, mint Franciaországnak? Grandi csendes mosollyal az arcán válaszolt: — Ha így állítjuk fel a tételt, a tengeri fegyverkezés terén elért paritást kénytelenek leszünk legitimálni és kérni fogjuk a gyarmatok paritását is. És most Briandon volt a sor, hogy kényszeredetten mosolyogjon. Apróságok Balfour lordról. Egy nap New-Yorkba utazott Lord Balfour és többek között megtekintette a Woolworth épületet is. Kísérő társa és vezetője nagy lélkesedéssel ecsetelte az épület technikai kiválóságait, kiterjeszkedve minden részletre, majd hozzáfűzte: — És mindenekfölött ne felejtse el, hogy az egész épület tökéletesen tűzmentes . . . — Valóban? — jegyezte meg lakonikusan Lord Balfour, — milyen kár. * Közismert vott Balfour lordról, hogy ha dilemma elé került, nagyon nehezen tudott a lehetőségek között választani. A békekonferencia alkalmával egyízben felszólalt és mintegy húsz percig beszélt egyfolytában. Clémenceau nagy figyelemmel hallgatta, majd a beszéd befejeztével megkérdezte: — Mivel úgy látom, befejezte beszédét, lesz szives felelni arra a kérdésre is, támogatja-e ön, avagy ellenzi a kérdéses problémát. Balfour lordról mesélik még, hogy egy alkalommal házat akart vásárolni, talált is egyet, amely minden tekintetben megfelelt volna kívánalmainak, de mégsem tudta rászánni magát arra, hogy az épületet megvásárolja. A háznak ugyanis két lépcsője volt és tudta magáról, hogy soha sem lenne képes eldönteni, melyik lépcsőt használja állandóan a lakásból váló távozásra. Életének utolsó évében mégis kénytelen volt elhagyni azt a lakást, amelyben félszázadnál hosszabb időt töltött el. — ötvenhét évet töltöttem itt életemből, — mondotta mélabúsan, amikor végleg elhagyta a házat. — Most már csak azt kívánom, hogy legalább ötvenhét hónapot tölthessek új lakásomban. De a sors már akkor alig ötvenhét napot tartogatott a számára.