Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - A times a kisebbségi szerződésekről

voltak, rávették a Tuka-elleni állásfoglalásra. Hozzájuk járult harmadiknak Gazsik unifikációs miniszter, a tót néppárt egyik képviselője a kormányban. Nyíltan azonosították magukat a Tuka elleni vádakkal megfelelő ellenszolgálatokért, mire a párt rózsahegyi nagygyűlése a két elsőt nyilvánosan kizárta tagjai közül, Gazsikot pedig kényszerítette, hogy miniszteri tárcájáról és képviselői mandátumáról lemondjon. Minthogy a cseh választói törvény szerint nem a képviselőknek vannak mandátumaik, hanem az egyes pártoknak, s a pártból való kilépés vagy onnan való kizárás után a mandátumok a párt rendelkezésére maradnak, Juriga és Tomanek megszűnt képviselőnek lenni és helyükre a listán utánuk következett jelölteket kell behívni, éppen így a lemondott Gazsik helyére is. Ez a választói törvény, melyet a cseh koalíció saját védelmére hozott, a jelen esetben a tótoknak kedvez s így a Tuka ellen állást foglaló néppárti politikusok súlya nagyot csökkent. Viszont ezek eddigi hetilapjukat — kétségtelenül cseh pénzen — napilappá alakították át és harcot indítottak meg Hlinka és egész pártja ellen, ami kétségtelenül gyengíteni fogja ezt a pártot, melyet a cseh kormánykoalícióhoz való csatlakozása úgyis katasztrofálisan megrendített. A cseh politika annyit elért tehát már a Tuka-üggyel, hogy a kormányban való részvétele mellett külön nemzeti alapon álló tót néppárt jelentősége nagyot csökkent, hívei elszóródnak és belátható időn belül egységes tót front nem alakulhat Prágával szemben, A tótság zöme a tót néppárton kívül a köztársasági agrárpártban tömörült, melynek külön tót osztálya is van. A többi cseh párt kebelében levő tótság különösebb súlyt nem képvisel, még annyit sem, mint az országos keresztény szocialista pártban a magyarok mellett működő és egyre erősödő külön tót tagozat. A néppárt után tehát a kormánykoalíció legerősebb pártjában, az agrárpártban levő tót tömegeket kellett megosztani, hogy egységesen kellemetlen konkurrensé ne válhassanak Prágában. Ezt is igen ügyesen elintézték a Hodzsa-üggyel. Hodzsa Milán, a magyar parlament egykori tagja, — akinek igazán kevés jogcíme lehet a Prágában való vezérkedéshez, minthogy nem is felvidéki ember, hanem a bácskai tót telepesek közül való, — ahhoz a szűkebbkörű tót vezérkarhoz tartozik, mely 1918-ban keresztülerőszakolta a tót nemzeti tanácsban a Csehországhoz való csatlakozást. Hodzsa uj hazájában mint az elszakadt tótság budapesti képviselője kezdte meg politikai uj pályafutását a Károlyi-kormány idejében, ő tárgyalt a cseh uralom alá kerülő terület kiterjedéséről, ő bolondította a budapesti köröket, hogy fegyverrel ne álljanak ellen a belopakodó cseheknek, míg Benesék Párisban kieszközlik a magyar Felvidék Csehországhoz csatolását. Azután belépett a csehtót agrárpártba, megszervezte annak tót tagozatát, bejutott már az első cseh kormányba és fékezhetetlen ambícióval igyekezett ott érvényesülni. Hol földmívelési, hol iskolaügyi minszter volt, de vagy külügyminiszter akart lenni vagy miniszterelnök és elkeseredett küzdelmet folytatott állandóan Benessel szemben, hogy megbuktassa és helyére kerüljön, ugyanakkor pedig készítette elő magának az utat saját pártjában, hogy a betegeskedő Svehla helyébe miniszterelnök lehessen. Az agrárpárt diktátora volt a Felvidéken; ő szervezett politikai kalandorokból, emigránsokból és félrevezetett csallóközi magyar kisgazdákból magyar tagozatot az agrárpárt kebelén belül, ő folytatta le erőszakkal és kortesfogásokkal a különböző felvidéki választásokat, melyeken állandóan a tót néppártot próbálta háttérbeszorítani, hogy az agrárpárti tót képviselők táborára támaszkodva növelje a maga politikai súlyát Prágában és követelhesse a miniszterelnökséget. Svehla miniszterelnök évek óta nagybeteg s a kormány ügy éktől teljes két éven át távollartotta magát, névlegesen azonban még mindig fentartották kormányelnökségét, míg Hodzsával le lehet valahogy számolni. A renegát tótban Prága nem bízott és nem engedte a cseh állam kormányának élére. Végre itt is ugyanúgy jártak el, mint a Tuka-ügyben a tót néppártnál. Régi barátját és képviselő-, majd miniszteatársát Srobár Lőrincet, szerezték meg a csehek arra a szerepre, hogy az agrárpárt kebelében indítsa meg a harcot Hodzsa ellen. Srobár a cseh nemzeti munkapárt lapjában, Stransky brünni Lidové Novinyjában, kezdte meg a támadó cikksorozatot Hodzsa ellen. Sorra leplezte l'e társadalmi életének botlásait és politikai kalandoirkodásnak bélyegezte felelőtlen külpolitikai kiruccanásait, melyekkel a bolgár és horvát politikába beavatkozott. E támadások kellőleg előkészítették a talajt Hodzsa diszkreditálására, úgy hogy amikor a nagybeteg Svehla végre lemondott a miniszterelnökségről, a párt nem Hodzsát delegálta utódjává, hanem Udrzal hadügyminisztert, aki nem volt ugyan katona, de vezethette éveken át a honvédelmi ügyeket, tehát lehet a minisztertanács elnöke is, bár a polgári életben az érettségi bizonyítvány megszerzéséig sem jutott el. Valószínűleg Benes keze dolgozott évtizedes vetélytársa és ellensége megbuktatására a háttérben, s a kudarc le is verte teljesen Hodzsát. Hogy teljesen kiszorítsák a kormányból, Srobár tovább folytatta támadásait, mire Hodzsa pártkérdéssé tette az ügyet, de az agrárpárt Srobárt nem magukért a támadásokért rótta meg, hanem csak azért, hogy támadásait egy idegen párt lapjában helyezte el. Ez a párthatározat aztán megadta a kegyelemdöfést a talajavesztett tót politikusnak, aki Prága szolgálatában