Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - Olasz előretörés kelet felé

MAGYAR KÜLPOLITIKA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI LAP X. évfolyam 5. szam 1929 március 1 TARTALOM ouai G. J. Olasz előretörés Kelet felé ... . . 1 A kisantant a döntőbíróság ellen 2 Horn Emil: Látogatásom Magyarország egy régi barátjánál á A trianoni revizió kérdése Amerikában ... 5 A Times a kisebbségi szerződésekről 6 Garammenti: Tuka és Hodzsa ....... 7 Angol hang a francia orientáció ellen .... 9 Svájci lap Trianon ellen 12 A Maniu kormány vergődése 13 Megyery Ella: Diplomáciai körökből 15 Rovatok 16 Kún Pál: A bukaresti konferencia 18 Melléklet: Pékár Gyula: Nemzetek barátsága . 19 OLASZ ELŐRETÖRÉS KELET FELÉ \ francia sajtó leplezetlen ellenszenvvel fogadta a pápaság megegyezését az olasz állammal és egyes orgánumai most már egyenesen azt követelik, hogy a jövőben ne kerülhessen olasz születésű pap a pápai trónra, mert az olasz pápa nem állhat elfogulatlanul az egyetemes egyház élén és olasz nemzeti érdekek szószólójává válik. A francia sajtónak ez az állásfoglalása világosan elárulja, milyen kellemetlen Franciaországnak, a francia külpolitikai érdekeknek a hatvan éve vajúdó római kérdés kedvező megoldása. Nem szoktuk kiélezni a francia és olasz érdekellentéteket, sőt nem is keresünk ellentéteket a két nagyhatalom politikájában, de ha már a francia sajtó fellebbenti a tényleges ellentétekről a fátyolt, semmi okunk sincs elzárkózni annak a kérdésnek taglálása elől, milyen viszonyokat terent a pápaság és az olasz állam megegyezése a külpolitika terén. Ez a megegyezés magasan kiemelkedik Olaszország belső politikai kérdéseinek halmazából, s világpolitikai viszonylata szembeszökő. A Habsburg-uralom volt évtizedeken át a katholicizmus természetes védője az orthodox kereszténység és a mohamedánság területein. A világháború után ezt a szerepet a radikális és egyházellenes Franciaország vette át, bármennyire abszurdumnak látszik is ez a helyzet. A nyugati kereszténység védőjeként folytatta Franciaország uj keleti külpolitikáját a Balkánon, Kisázsiában és a messze Keleten. Most a római megegyezés alapján a Habsburgok természetes utódja a pápasággal megbékélt Savoyai ház lesz és amilyen szerepet az osztrák-magyar monarchia inkább csak elméletben játszott, azt veszi át a gyakorlatban és hódító célzattal előretörve az UnitaItália, melynek egységében már benne van a pápaság világhatalma is. A fasizmus és a pápaság megegyezési tárgyalásai, bármennyire titokban folytak is, tudomására jutottak a francia diplomáciának, s a francia kormány megtette a maga ellenlépését odahaza, amikor meglehetősen burkoltan, a költségvetési törvény 70. és 71. §-ában elrejtve, maga akairt a pápasággal megegyezni, mielőtt az Olaszországgal megegyezhetnék. Ennek a törvénynek rövid két szakaszában próbálta visszacsinálni, amit egy félszázadon át a radikálisok elrontottak; de sikertelenül. Poincaré kormányválságot is kierőszakolt, a radikális pártot kiugratta a koalíciós kormányból, de mégis úgy elhúzódott a szerzetes rendek újra engedélyezésének törvényes rendezése, hogy a római megegyezés megelőzte. Most már tárgytalan a további belpolitikai harc Firanciaországban. 1875-^ben kezdődött meg a nyilt és hivatalos egyházüldözés Franciaországban. A radikálisok kezébe került kormány az „állam laicizálásának" jelszavával először az iskolát akarta kivenni az egyház kezéből. 1879-ben a kórházakra és jótékonysági intézményekre került a sor: ezekből is kitiltotta a papokat, 1880-ban eltörölte a parlament a katonai lelkészi intézményt, 1881-ben kisajátította a szerzetesektől fentairtott kórházakat és világiaknak adta a szerzetesi temetőket, 1882ben a kormány rendeletileg eltiltotta Isten nevének említését a bíróság előtti esküben, 1884-ben a szerzetesrendek és kongregációk minden ingatlan és ingó vagyonára, még a személyes használatra szánt bútorokra és evőeszközökére is, 5 százalékos adót vetett ki, s a behajtás ürügye alatt sorra elárvereztette a szerzetesi karitatív intézmények vagyonát, 1886-toan egyszerre 20.000 iskolát vett el a szerzetesrendektől és megszüntette a vallásoktatást az iskolákban. Ezután már csak egy lépés volt hátra: Combes, a volt szerzetes miniszterelnöksége idején, 1904-ben a szerzetesrendek és kongregációk feloszlatása. Tizennégyezer kolostort foglalt el az állam és 50.000 szerzetest űzött ki katonai karhatalommal. 1905-ben a parlament megszavazta Briand jelenlegi külügyminszter előadásában az egyház és az állam végleges szétválasztásáról szóló törvényjavaslatot, melyre feleletül X. Pius pápa egyházi átok alá vetette a francia állam törvényeit. 1906-ban megtörtént a szerzetesrendek ingatlanainak teljes kisajátítása,