Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 43. szám - A kisebbségvédelem az elmúlt évtizedben. Ziehy Ernő gróf előadása a Magyar Külügyi Társaságban

1929 7 December 28 oly államból, amelyiknek többsége azonos a kérdéses kisebbséggel és nem származhatik a kérdéses kisebbséggel azonos más állambeli nemzetiségből. Ez elővigyázatossági rendszabály volt a nagyhatalmak részéről, tekintve, hogy közelgett az idő, amikor Németország is belépett a Népszövetségbe. A kisebbségek sorsának javítása érdekében tett kísérletek 1921 szeptemberben Gilbert Murray délafrikai delegátus a kisebbségi panaszok átvételére, jelentések megtételére és helyszíni szemlék megtartására állandó bizottságot követelt. Ezt azonban visszavonta, mert akkor létesítették a hármas bizottságot és indítványozó be akarta várni ezen új alakulatok működésének eredményét. 1922 szeptemberében ugyancsak Gilbert Murray emeli fel szavát és a közgyűléstől követel alapos vizsgálatot és véleményt. Walters lettországi képviselő a Népszövetség államaiban létesítendő általános kisebbségi védelem alapelveinek lefektetését kérte. E felszólalásoknak eredményeként megállapították, hogy a kisebbségek kötelesek lojálisán viseltetni új államukkal szemben és kifejezték azt a reményüket, hogy a kisebbségvédelemre nem kötelezett államok legalább is olyan igazságosan fognak kisebbségeikkel szemben eljárni, mintha erre szerződésileg kötelezve lennének. 1923 szeptember 26-án a Népszövetség elhatározta, hogy az érdekelt állam válaszát csakis a Tanácstagok kapják meg és nem a Népszövetség valamennyi tagja. Gilbert Murray éles szavakkal ez utóbbiak részére is követeli azt a jogot, hogy az őket érdeklő válaszok tudomásukra hozassanak. 1924 szeptember 14-én szőnyegre kerül a kisebbségvédelem kötelezettségének általánosítása, az ú. n. generalizáció. Galvanauskas litvániai képviselő, külön bizottságot kíván, amely bizottság hivatva volna, egy minden államra kötelező kódexet kidolgozni, amely az összes államoknak kisebbségeikkel szemben fennálló összes jogait és kötelességeit tartalmazná. Ennek a javaslatnak is élénk visszhangja volt a Népszövetsági Ligáknál. 1925 szeptember 14-én gróf Apponyi Albert hatalmas beszédben szállt síkra a kisebbségek sorsának javítása érdekében. Követelte, hogy a kisebbségeknek alkalom adassék ügyük minden fázisáról értesítve lehessenek, hogy az eljárás folyamán egyenlő fáiként kezeltessenek a bepanaszolt állam képviselőjével ás hogy jogi kérdésekben az Állandó Nemzetközi Bíróság felhasználása kötelezővé tétessék. Csak december 9-én válaszolt erre a beszédre Mello-Franco brazíliai képviselő, mondván, hogy az Apponyi Albert gróf által kívánt eljárás kontradiktórius eljárás volna, ami nem előnyös az államok szempontjából, lévén a főcél nem a kisebbségeknek, mint különálló testeknek kifejlesztése, hanem az államon belül egy nagy nemzeti egység megteremtése és a kisebbségeknek ebbe való beleolvasztása. A kisebbségi védelem csakis az egyénekre terjedhet ki és nem a kollektivitásra, mert így az önrendelkezési jog elve az államok fennállására válhatna veszélyessé. Wittert van Hoogland hollandus delegátussál együtt állítja, hogy a Nemzetközi Bíróság igénybevétele nem tehető függővé valamelyik Tanácstag önkényétől. 1926-ban a kisebbségek védelmének kérdését a Népszövetségben nem tárgyalták. 1927 szeptemberében Apponyi gróf tiltakozik Mello-Franco asszimilációs elmélete ellen. Kiemelendő Dandurand kanadai delegátusnak az a kijelentése, hogy nagylelkű eljárással el kell felejteni a kisebbségekkel, hogy kisebbségek. Ez volt az első eset, amikor nem a kisebbségek részéről lojalitást, hanem az államok részéről méltányosságot mert valaki követelni. Vita azonban ezen két felszólalást nem követte. A kisebbségvédelem kérdése addig pihent ezekután, amíg legújabban Stresemann néhai német külügyminiszter és az előbb említett Dandurand kanadai delegátus ismét szőnyegre nem hozták és felszólalásukkal eredményezték az Adatci-Chamberlain-Quinones-féle hármas bizottság javaslatát. Stresemann és Dandurand hatalmasan döngették a Népszövetság kapuit. Stresemann szerint a Népszövetség a kisebbségek sorsát állandóan ellenőrizni köteles és ezen kötelezettségnek egyes esetek elintézésévi nem felel meg, tehát felállítandó egy állandó kisebbségi bizottság, me.ly nélkül a Népszövetság legfelsőbb ellenőrzési feladata meg nem valósítható. Kijelenti továbbá, hogy a kisebbségi védelemben való részesülés jog és nem kegy, a védelem pedig kötelesség és nem jótétemény. Titulescu és Zaleski rónán és lengyel külügyminiszterek ugyan kijelentették, hogy már minden állam maris túlment kötelezettségein azzal, hogy a szerződésekben egyáltalán nem foglalt eljárási mód javításába belementek és nem hajlandók szuverénitásuk rovására még több engedményeket tenni; újonnan hangsúlyozták azonban a kisebbségek abbeli kötelezettségét, hogy államukkal szemben lojálisán viselkedjenek. Dandurand javaslata a fennálló eljárásnak követGasparri, a nyugalomba vonult bíboros-államtitkár, akinek helyébe Pacelli, volt berlini pápai nuncius került.