Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 39. szám - Alkotmányreform Lengyelországban

1929 November 30 Alkotmány reform Lengyel­országban 7V pártok harca és a pántoktól függő kormányok -LX. gyengesége miatt sorra válságba kerül a parla­mentárizmus világszerte. Európában már négy állani szakított a parlamenti rendszerrel s több más állam készül követni őket ezen az úton, ha szépszerével nem sikerül olyan alkotmánymódosítást végrehajtani, mely a törvényhozás és végrehajtás munkájának za­vartalanságát nem biztosítja. Ez az esete Lengyelországnak is, hol a kormány­nak két irányban kell hadakozni: a jobboldali nemzeti demokraták éppenúgy szembenállnak Pilsudski kor­mányával, mint a szociáldemokraták. Az alkotmány­revizió szükségességéről ezért a kormány a parla­menti szünet alatt előbb a lengyel társadalmat akarja felvilágosító-munkájával meggyőzni. Megkezdte ezt a munkát varsói nyilvános felolvasásával a minisz­terelnök s folytatta Krakkóban vasárnap az igazság­ügyminiszter. Utóbbi beszéde az alábbiakban kellő áttekintést nyújt erről az egész égető problémáról: — A független Lengyelország kormányainak átlagos időtartama 1926-ig öt és fél hónap volt. A parlamentárizmus, amely Angliában kitűnően működött, nemcsak Lengyelország­ban, hanem az egész kontinensen nehézségek kútforrásává vált, olyan nehézségekké, amelyeket leginkább a pártok túl­zásba vitt egymásközötti súrlódása okozott. Az 1928. évi vá­lasztásoknál Lengyelországban 35 választási lista indult a küzdelembe, hét éven belül pedig Lengyelországban, 1928 má­jusáig 14 kormány volt uralmon. A kormánytöbbség mindig csak alkalmi volt és olyan kompromisszumos engedményeken épült fel, amelyek igen sokszor összeegyeztethetetlenek voltak az állam érdekeivel. — A lengyel jogtudomány legkiválóbb képviselői azon a nézeten vannak, hogy a jelenlegi rendszer nem biztosítja Lengyelországban a kormány kontinuitását és erejét. Egész Európában észlelhető az az áramlat, amely a parlamentáris alap revíziójára irányul. A helyzet legkarakterisztikusabb kritikáját az 1924. évi Interparlamentáris Unió ülése mondta ki, amely megállapította, hogy a parlamentárizmus válsága mindenekelőtt a pártok harcától függő végrehajtó hatalom állhatatlanságában és gyöngeségében keresendő. — Az 1926 májusi választások után uralomra lépett kormány azzal a céllal vette kezébe a hatalmat, hogy az állam alkotmányát megreformálja. Már 1926 augusztus 2-án meg­szavazták az alkotmány kiegészítéséről szóló törvényjavasla­tot, amely a köztársasági elnöknek megadja a diéta feloszla­tásának, továbbá a kinevezéseknek és törvényerejű rendeletek kiadásának jogát. Ez az alkotmánykiegészítő javaslat részben enyhítette is a kamarai bizalmatlansági szavazások és a költ­ségvetés megszavazásának módját. A kormánynak szándéká­ban áll a parlamentáris rendszer javítására irányuló erőfe­szítéseit folytatni és ezt a jelenlegi alkotmányi revíziójáról szóló javaslat benyújtásával teszi. — Az alkotmányreformnaik az a feladata, hogy Len­gyelországban erős központi végrehajtó hatalmat hozzon létre. Pilsudski marsall véleménye szerint ez úgy valósítható meg, hogy a súlypontot a köztársaság elnökére helyezik. Ennek pedig a demokratikus-rendszer keretében kell megtörténnie, még pedig úgy, hogy megmarad a parlamentnek az a joga, hogy a kormány tevékenységén észszerű és tényleges kritikát gyakoroljon. Az alikotmányrefonmnak nem szabad a demokrácia iogai ellen 'irányulni' hamem ellenkezőleg, biztosítania kell e jogok alkalmazásának legjobb módját. Az alkotmányreform­nak ezek az elvei nem olyanok, amelyek felett vitatkozni le­hetne, vagy amelyek tárgyában kompromisszumot lehetne kötni; mindenesetre másodrendű fontosságú az a jogi forma, amelyben az alkotmánvrevizió megvalósul. A kormány reformakciója a nép legszélesebb ré­tegeinek támogatására talált, aminek bizonyítéka az a nagyszámú határozati javaslat, amelyet a kon­gresszusok hoztak és a különböző társadalmi csopor­tok által beterjesztett számos konkrét terv. INNEN- ONNAN A siker kulcsa Egy amerikai újságíró egy alkalommal azt kér­dezte MacDonaldtól, véleménye szerint mi a sikernek első feltétele. Az angol kormány feje erre a kérdésre a következő lapidáris mondattal válaszolt: — Államfér fiúnál, ha sikert akar elérni, fonto­sabb, hogy ne túl rosszul csinálja azt, amihez nem ért, mint az, hogy jól csinálja, amihez ért. Hoover elnök ősei A Neiv-Yorkban megjelenő Amerikanische Schweizer Zeitung közli, hogy Hoover elnök családja voltaképpen svájci származású és neve eredetileg Hű­bér volt. Az elnök ősei a berni kantonban takácsok voltak, és Hubernek nevezték a svájciak azokat, akik kis gazdaságnak — hube-nek — voltak birtokában. Az ázsiai méreg Thomas Mann közvetlenül a háború után még monarchista érzelmű volt és kifejezetten nem rokon­szenvezett a franciákkal. Később mindinkább hívéül szegődött Stresemann békülő politikájának, aminek főoka elsősorban abban keresendő, hogy a német író­kat és gondolkodókat aggasztani kezdte a, mindinkább érvényesülni törekvő ázsiai szellem térfoglalása Né­metországban. Egy napon éppen a Bölcseség Iskolá­járól beszélt Stresemann-nxd: — Igen, mondotta Mann, a bölcseség Ázsiából származik. De az európai agynak csak kis mennyiség­ben adagolható egyszerre. Majd-némi gondolkozás utóm hozzátette: — Mint minden méreg egyébként. Egy f>ös angol nö Lady Wilson, Marlborough herceg leánya, aki nemrég halt meg Angliában, rendkívül bá­tor asszony volt. A búr háború idején az egyik angol lap tudósítójaként lement Transz­válba, s mikor egyszer bemerészkedett az ellenség tá­borába, elfogták és hadbíróság elé állították, kémke­déssel vádolva őt. Agyon akarták lőni. de oly bátran viselkedett a búr vezérkar előtt, hogy végül is kicse­rélték az egyik búr vezér ellenében, akit nemrég az­előtt ejtett foglyul Baden Poiuell, a cserkészet későbbi mcgala.pítója. Mikor lady Wilson visszatért az angol táborba, katonai tisztelgéssel fogadtó.k és tiszteletére az angol himnuszt játszotta a zenekar. A hős asszony a háború végéig lennmaradt Délafrikában, átszen­vt dte Mafeking hosszú ostromát és csak az angol had­sereg végleges győzelme után tért vissza Angliába. A csalhatatlan fel Már két évvel ezelőtt híre kelt, hogy Thomas Mann a Nobel díj legkomolyabb jelöltje. Egyik isme­rőse, akivel az író egyáltalában nem volt különösebb baráti viszonyban, azonnal tollat ragadott és üdvözlő sorokat küldött neki. Mann elolvasva a sorokat, elfin­torító tta arcát és csendesen hozzátette: — Ha küldi szerencsekívánatait, akkor a hír nem lehet igaz. És az írónak igaza volt akkoriban: az üdvözlő so­rok két egész évvel megelőzték a Nobel bizottság hi­vatalos döntését és elismerését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom