Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 36. szám - Mi is az a Népszovetség?. 5. [r.]

1929 » 11 » November 9 Utoljára a Sonntagsblatt INNEN-ONNAN K

özépiskolai emlékeim közül való az a hittanóra, amikor az előadó tanár, a hitvitákkal kapcsolatban elmagyarázta nekünk, mekkora különbség van tárgyilagos, komoly bizonyítás és minden áron való ellenmondás között. Utóbbinak nem az a fontos, hogy az igazságot szolgálja, a véleményellentéteket az ügy érdekében áthidalja, hanem egyetlen célja és öröme, hogy az ellenfélen, ha lehet, minél nagyobbat üssön. Állítását mindjárt példával is igazolta. A Bibliában ugyanis van egy példabeszéd a megtért bűnösről, aki megtérése előtt folyton káromolta Istent, mondván: Nincsen Isten. — íme, mondotta tanárunk, ha csak egyes kiszakított szavak értelmét nézem és nem tekintem a szavaknak gondolatokban, illetve mondatokban kifejezésre jutó összefüggését, ákár a Bibliára lehetne hivatkozni annak a bizonyítására, hogy nincs Isten. Volt tanáromnak ezek a szavai jutnak az eszembe, amikor olvasom a Sonntagsblattnak a Magyar Külpolitika egyik legutóbbi számában megjelent válaszára adott viszonválaszát. Mert ez a viszonválasz megelégszik azzal, hogy fejünkre olvas — egy helyen kifejezetten célzatosan ferdítő fordításban és célzatosan kiszakított részletekben — egy szerkesztői üzenetet, amelyben adott levéllel kapcsolatban, azt magyaráztuk egyik olvasónknak, hogy mi, magyarok, a jövőben csak önálló politikát csinálhatunk, ha meg akarunk élni és még inkább, ha fel akarunk támadni és hogy a magyar külpolitika nem lehet függvénye egy idegen ország külpolitikájának sem. És ugyanez a viszonválasz gondosan kihagyja cikkéből azokat a sorainkat, amelyek gondolatunk lényegét megmagyarázzák, amelyekben hangoztatjuk, hogy mi éppen a magyar-német megértés előmozdítása céljából teszünk szóvá egyes visszás jelenségeket és a vitába is azzal a reménységgel bocsátkoztunk, hogy a gondolatváltás a két fé! érdekében az eszmék tisztázását fogja eredményezni. A Sonntagsblatt-nak, ha komolyan venné azt a kitűzött célját, hogy elősegíteni akarja a magyarnémet megértést, látva a mi jóhiszeműségünket, egészen más hangnemben kellett volna válaszolnia. A szóbanfoigó cikk azonban veszedelmesen hasonlít Németország felé intézett, a tárgyilagosság teljes híjával való vádakodásra, éppen ezért minden további eszmecserét céltalannak és meddőnek látunk s jelen sorainkkal a Sonntagsblatt-tal ivaló vitát, a mi részünkről, végérvényesen befejezettnek tekintjük. A németekkel pedig majd csak .megértetjük magunkat a Sonntagsblatt nélkül, sőt ellenére is. Magyarország gazdasági helyzete talán a legrosszabb Európában, de egyszersmind a legreményteljesebb is. A szomszéd kormányok magatartása következtében Magyarország valósággal el van szigetelve. De másrészt Magyarország természeti erőforrásai oly gazdagok és a magyar nép képességei oly kiválóak, hogy a valóságos béke fokozatos megközelítésével Magyarország még nagy állam lesz. Némely más államokról pedig nem mondhatjuk el ugyanezt. Magyarországnak vannak lehetőségei: ez egy olyan nép, amely, ha némi segítségben részesül, maga meg tudja oldani problémáit. Herbert Hoovernek a new-yorki magyarok 1921 január 0-án tartott ülésén mondott beszédéből. A. galamb és a vércsék Ramsay MacDonald amerikai útja még mindig élénken érdekli a közvéleményt és az úttal kapcsolatban számos anekdota kering a világsajtóban. így a Sunday Times arról elmélkedik, milyen furcsa elit kimondás volt abban, hogy a Berengáriát, MacDonald hajóját, amelyet a tengeri leszerelés apostolul „békehajónak" (Peace ship) keresztelték el, hadihajók üdvözölték és kísérték be a newyorki kikötőbe. És p< dig cirkálók, tehát oly típusú hadihajók, amely körül a legélénkebb vita folyik az angol-amerikai megegyt zési tárgyalásokon. És a hadihajóknak ehhez a csoportjához közvetlenül New-York kikötője előtt még csatlakozott a torpedórombolóknak és hadirepülőgépeknek nagy serege. És akként úszott be méltóságteljesen a „békehajó'\ egyetlen galamb, szájában zöld ággal, vérszomjas vércsék serege közejx tte . . . Aki olvas&atia saját nekrológját Ugyancsak Ramsay MacDonald amerikai látogatásával kapcsolatban került az érdeklődés homlokterébe az amerikai elnök felesége Mrs. Hoover, akit Amerikában az ország első asszonyának neveznek („the First Lady of the land"), és aki vendégül látta a washingtoni Fehér Házban az angol miniszterelnököt és leányát. Mrs. Hoover igen müveit, energikus jellemű asszony, aki igen nagy tapintattal tölti be nehéz szerepét. Az egyetlen, amit az amerikaiak kifogásolnak, hogy nem szívesen mutatkozik a nyilvánosság előtt. Mint ahogy a New-York World mondja: hat hónapja van a Fehér Házban és még mindig rejtély. Bátorságáról mesélik a következő anekdotát: 1900-ban, a kínai boxerlázadás idején, Hoover, aki akkor mérnök volt, fiatal feleségével együtt kénytelen volt Tiencsinben a barrikádok mögé vonulni, ahol kinos hat hetet töltöttek rizses zsákok és cukorral telt ládák mögött. Szomo)'ú sorsukat számos amerikai osztotta. Mrs. Hoover teljes hidegvérrel járt-kelt a szobában és mindennap pontosan négy órakor teát szolgált fel az ostromlott csapat tagjainak. Egy nap híre futott, hogy halálosan megsebesült egy ki na', golyótól. Az amerikai elnök felesége ma is ke</y< h itel őrzi azt a megható nekrológot, amelyet ez aIkálómból írt róla egy pekingi újság. Egyetemes néger nyelv A pán-néger mozgalom, melynek fészke Amerikában van, tudvalevőleg angol nyelven küzd a né(/< rek egyenjogúsításáért és hirdeti, hogy a kivénhedő fehér emberiség helyére a világ kultúrájának hordozójává a néger faj fog előlépni. Most érdekes ellenakció indult meg angol részről egy egyett mes néger nyelv kialakítására. Egyik elterjedtebb afrikai néger nyelvnek, a szuahelinek, már van valamelyes irodalma az angol hittérítők jóvoltából. Nyelvtanok, ta nkönyvek, néhány népies füzet, sőt két lap is jeh ni és jelenik meg ezen a nyelven. Most az angol uralom alatt álló Uganda egyik városában, Kom italában, Makerere-Coledge néven néger egyeU rm I állítottak fel az angolok, melynek előadási ny< Ive a szuahéli. Az egyetemnek tanító- és tanárképző, or-