Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 36. szám - Tardieu. Az új francia kormány

Magyar Külpolitika 3B. szátn TARDIEU rancia kormány O

któber 22-én éjjel szavazták le Briand kormányát, külpolitikai kérdések miatt, a francia képiviselőházban és két hét múlva pontosan ugyanazoknak a pártoknak kormánya tartja az első minisztertanácsot, és már az interpellációs-könyvbe is be vannak írva ugyanazok az interpellációk ugyanazokról a külpolitikai kérdésekről, amelyek a Briand-kormányt megbuktatták. A be nem avatott nem igen tudja ezek után, mi szükség volt az egész kormányválságra, ha semmivel nem javult a helyzet. Talán csak azért akarták megmutatni kézzelfogható példával, hogy baloldali kormány nem jöhet, mert az a baloldali angol kormánnyal szemben esetleg nem lenne elég erélyes? Vagy pedig felelet akar ez lenni a német népszavazási akció sikerére, mint a mely a Briand-Stresemann-féle koncepciónak sikerét veszélyeztetheti s amely a német jobboldali előretöréssel szemben a francia intranzigens jobboldal előreengedésével felel. Ebben az esetben a Tardieu kormány élete szorosan függ a német népszavazási akció további sorsától s amennyiben a népszavazáson nem sikerül az akció híveinek a szükséges 51%-ot elérni, Briand hallatlan rutinjával — ha kell újabb kormányválsággal — újból vissza fogja lendíteni a francia politikát abba az irányba, amelyet Stresemannnal karöltve sikerrel kezdeményezett. Daladier és Clementel meghiúsult baloldali kormányalakításából egyéb következtetést aligha lehet levonni. Ha azonban baloldali kormányt kifelé nem akartak, nagy kérdés, hogy befelé hogyan tarthatja magát ez a kormány, mely még inkább jobboldali, mint Briand kormánya volt. Maginot, az a tehertétel, aki Briand kormányát annyira ellenszenvessé tette a A lengyel külügyminiszter Bukarestben. Zulesky lengyel külügyminiszter Mironescu román külügyminiszterrel a pályaudvaron. szélső baloldal előtt és különböző vidéki ünnepélyeken tartott külpolitikai elmefuttatásaival áüandóan nehezítette Briand helyzetét otthon is, külföldön is, akkor még csak gyarmatügyi miniszter volt, de most Tardieu kormányában a fontos hadügyi tárcát kapta meg. Alig hihető, hogy ebben a minőségében tompítana valamit túlzottan soviniszta érzelmein és nyilatkozatain. Még inkább jobboldali színezetet ad a kormánynak a miniszterelnök múltja. Andre Tardieu valóságos típusa a németgyűlöletben mértéket nem ismerő francia politikusnak. Még mint gyermekember, főiskolai tanulmányainak elvégzése után, első állomás helyéül rögtön Berlint kapta. A francia követség ifjú attaséja hivatalból volt kénytelen érintkezést keresni a német sajtóval és alig félesztendő múlva már visszahívását kérte, mert — úgymond — nem bírja hallgatni az örökös német szót. Párisba került, a külügyminisztériumba, ahol 1902-ig követségi titkár volt. Az egész francia hivatalos világ és társadalom ekkor készült legjobban a revánsra. A fiatal titkár igyekezett hasznosítani ennek az eszmének szolgálatában Berlinben szerzett közvetlen tapasztalatait és olyan élénk újságírói tevékenységet fejtett ki a reváns érdekében, ami nemigen fért össze hivatali állásával. Talán német oldalról fel is szólaltak emiatt, talán hivatali felsősége sokalta meg a felelős tisztviselőnek ezt a sajtótevékenységét, elég az hozzá, hogy elbocsájtották a diplomáciai szolgálatból, anélkül azonban, hogy szoros összeköttetése megszakadt volna a külügyminisztériummal. Távozása csak látszat volt, mert a félhivatalos Tamps külpolitikai szerkesztőjének tették meg és ebben a minőségben írta ezután háborús cikkeit Georges Villiers álnéven, ö volt szóvivője a Németország bekerítésére készült antant-tervnek s ő vezette azt a külföldi sajtóakciót, mely a népek hangulatában egyre jobban elszigetelte Németországot. A világháború során külön misszióval kiküldtél: Washingtonba, hogy az amerikai sajtót hangolja a németek ellen. Néhány száz tüzes cikket megírt, mire a diplomácia és a sajtóakció, de leginkább a németek tengeralatti háborúja meghozta a maga gyümölcsjt; Amerika hadat üzent a központi htalmaknak. Amerikai tapasztalatait kitűnően érvényesíthette azután a béketárgyalások alkalmával, melyeken mint Clemanceau bizalmasának döntő szava volt és sikerült is minden jóigyekezetét megakadályoznia. Huszonhat albizottság tárgyalta a béke ügyét és ebből tizenháromban Tardieu döntött a központi hatalmak kárára. Különösen nagy érdeméül tudták otthon, hogy az angolokat és amerikaiakat meg tudta győzni a jóvátételi kérdésben és a Saarvidék elszakítása ügyében. Amikor Clemanceau visszavonult és Briand megkezdte — egyelőre csak bátortalan lépésekkei — későbbi békepolitikájának a megalapozását, Tardieu l'oincaréhoz csatlakozott. Szocialista részről igen komoly támadások érték és erre kiadott a béke létrejöttének történetéről egy igen kapós könyvet, melyben leleplezte önmagát, hogy miféle titkos működést lejtett ki a békeszerződések létrejötte körül. Köny-