Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 35. szám - Bülow herceg
Magyar Külpolitika . 10 • 35. szám Pedig Sapéne szavaiból is átérződik az a mindinkább terjedő meggyőződés, hogy a gazdasági életnek mai szövevényes rendszerében gazdasági egységként csak a földrajzilag körülhatárolt nagyobb földterületek, esetleg kontinensek fognak csak a jövőben számbajöhetni. Az európai államok, még a nagyhatalmak is, a dolog természete szerint, kis államokká vagy ahogy Sapéne kifejezi magát, provinciákká sülyedtek és e provinciáknak létérdekük, hogy szervezkedéssel és céltudatos együttműködéssel védekezzenek a nagyobbak kíméletet nem ismerő versenyében jelentkező veszedelem ellen. Egymás jobb megismerésére van tehát szükség, ha meg akarjuk teremteni azt a légkört, amelyben Briand eszméjét általános megértés fogadhatja. És egyik eszköze lenne ennek a megértésnek, ha az államok kölcsönösen elvként tűznék ki, hogy azokat, akiket érdekeik képviseletében, vagy más minőségben, mondjuk laptudósító minőségében az idegenbe küldenek, kivétel nélkül oly emberekből válogassák össze, akik szimpátiával, vagy legalább is teljes tárgyilagossággal szemlélik az illető nemzetnek életét, a megélhetéseért folytatott küzdelmét, akik nem ellenfelet, de bajban és küzködésben testvért látnak ennek az idegen nemzetnek a fiaiban s akik ekként apostolaivá válhatnak az új megváltó gondolatnak, az európai népek kibékülésének az eszméjének. És még egyet. Sapéne hivatkozott a franciák példájára, mint akik az 1870-iki katasztrófa után összeszorított foggal és bízó hittel fogtak munkához, hogy újjáépítsék, hamvaiból föltámasszák megalázott és rombadőlt országukat. Türelmesek voltak és kitartók s kitartásukat teljes siker koronázta. Köszönjük Sapéne-nek a párhuzamot és a szemünk elé vetített példát. Magyarország sem fogja türelmét elveszíteni, bízik jövőjében, bízik abban, hogy az idő — ez a minden bajnak legnagyobb orvosa — előbb-utóbb igazságot fog szolgáltatni neki. BÜLOW HERCEG Irta = LUTTER JÁNOS Dr. A bűvös bájos Villa Martha gazdája megtért őseihez s nem mereng többé Goethe ciprusai alatt a sors változandóságán. Második Vilmos császár legbizalmasabb tanácsadója és barátja nincsen többé. Véle II. Vilmos császár Németországának legjelentősebb külpolitikusa halt meg. Bülow herceg ifjúkorában tanúja volt annak a csodálatos felvirágzásnak, amelynek Bismarck politikai lángesze volt a megteremtője. Családjából államférfiak és művészek kerültek volt ki s nem csoda, hogy a nem közönséges szellemi képességekkel megáldott Bülow érdeklődésével nemcsak a politika, de a művészetek, tudomány és irodalom felé is fordult. Elragadó kedvességü világfi volt, kinek római és németországi otthonában egyaránt jól érezte magát művész és politikus, egyházfő és író, diplomata és a születési vagy szellemi arisztokráciának minden képviselője. Mégis Bismarcknak dús politikai öröksége túlnehéz feladatokat rótt reá, amelyek megoldása bizony talán csak egy új Bismarcknak sikerülhetett volna. Amikor 1897-ben átvette Marschall báró örökét a Wilhelmstrasse-i palotában, már közel volt az az idő, amely egész Európa jövendő sorsának nagy változását hordozta magában. Anglia egyre jobban tudatára jutott a splendid isolation veszélyeinek s ennek politikájával szakítva, megindult a szövetségeskeresés útján. Bülow megérezte ennek nagy jelentőségét, de annak a bismarcki epigrammnak a hatása alatt állott, hogy Anglia és Oroszország között oly nagy az ellentét, hogy azt áthidalni a legnagyobb diplomatának sem sikerülhet, s ily módon mennél jobban vágyakozik Anglia a német szövetség után, annál több politikai tőkét kovácsolhat ebből magának a német diplomácia. Ez a téves elgondolás vezet azután arra, hogy a többször megújított szövetségesi tárgyalások eredménytelenségén az angol külpolitikusok, különösen Lansdown márki és Salisbury Lord, kedvüket vesztve, felhagytak Németországnak szövetségesül való megnyerése tervével és Franciaországgal a maroccoi kérdésben megegyezve, francia közvetítéssel eliminálták az angol-orosz ellentétet. Az algesirasi konferencia már kétségtelen diplomáciai vereség volt s egyre jobban kitetszett az is, hogy a francia-orosz védőszövetség már számíthat Angliának támogatására. Ettől fogva Németország csak úgy szabadulhatott volna az egyre szilárdabbá kovácsolódó hatalmi gyűrűből, ha oly súlyos konceszsziókat hajlandó tenn\ Oroszországnak, amelyek Ausztria-Magyarországnak magárahagyásával lettek volna egyértelműek. Németország szövetségesi hűsége azonban megingathatlan volt s Bülow hercegnek az annexiós válság idején elmondott kancellári beszéde, amelyben nyomatékosan hangsúlyozta a német szövetséges Nibelung-hűségét, az európai háború rémét csak elodázta, mert a japán háborútól és a belső forradalomtól elgyengült Oroszország akkor nem kockáztathatta meg a háborús leszámolást. Bülow herceg a legjelentősebb egyénisége volt II. Vilmos császár udvari körének, s amíg uralkodójának impulzív egyénisége nem teremtett számára lehetetlen helyzetet, teljes mértékben élvezte is uralkodójának kegyét. A Daily Telegraph levelezője előtt 1908-ban Wight szigetén tett Vilmos császárnak politikai kijelentései azonban oly vihart támasztottak a német birodalmi gyűlésben, hogy Bülow herceg minden beszédművészete sem tudta megakadályozni azt, hogy uralkodója kegyét el ne veszítse. 1900 májusában távoznia kellett a kancellári székből s attól fogva csak a világháború kitörése után kapott uralkodójától újra diplomáciai feladatot, amely ismét minden emberi képességet túlhaladó volt. Oroszországot kellett volna a semlegesség ösvényén tartania, holott az antant Olaszországnak sokkal többet nyújthatott, mint a magára maradt kettős-szövetség. Evvel Bülow hercegnek kiváló római összeköttetései sem vehették fel a versenyt, a kedves Villa Marthat el kellett hagynia s el kellett tűrnie, hogy a barátból ellenség legyen. Ez a sikertelen vállalkozás lehet az ő legkeserűbb tapasztalata. Ezután visszavonult a közéletből s csak a művészetnek és irodalomnak szentelte hátralévő éveit.