Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 22. szám - Revízió és nyugati demokrácia. René Brunet francia képviselő a magyar belpolitika és a revíziós törekvések közötti összefüggésről

Magyar Külpolitika 2 22. szám De nem kisebb az idegesség a román politika berkeiben is. Az erdélyi magyar párt vezéreinek nyilatkozatára adott válaszokban — mely nyilatkozatban a magyar párt kijelentette, hogy a kisebbségek jogait semmibevevő közigazgatási törvényjavaslat vitájában nem óhajt résztvenni, — a román kormányzópárt két vezérfia is olyan nyilatkozatokra ragadtatta magát, melyet csak a nyugtalan idegesség sugalmazhatott. Mert ha a román politikusok vitatkozó modora belpolitikai kérdésekben némiképp eltérő is a nyugateurópai parlamentek vitatkozásának a stílusától, mindig kínosan ügyeltek arra, hogy külpolitikai vonatkozású nyilatkozataikban hűek maradjanak a Nyugateurópában szokásos illemszabályokhoz, illetve, hogy semmi olyat ne mondjanak, ami a tájékozatlan nyugateurópai közvéleménynek a hőn dédelgetett kisszövetséges államokba vetett bizalmát megingathatná. És mégis — s mi ez, ha nem idegesség — Vaida Vojvoda Sándor a magyar pártnak adott válaszában, mikor már kifogyott a román politikának a kisebbségekké] szemben követett nagylelkű és megértő politikájának a dicséretéből, megkockáztatta azt az állítást, hogy a kisebbségek hiába emlegetik Gyulafehérvárt, hiába emlegetik a Nemzetek Szövetségét, Románia hű marad eddigi politikájához, fenntartja a statusquot valamennyi nemzetközi fórum ellenére is. Ha tehát a kisantant ok nélkül vádaskodik és kész nyíltan szembeszállni a nyugateurópai hatalmakat képviselő nemzetközi fórumokkal, ez csak azt jelentheti, hogy vége felé járunk azoknak a paradicsomi időknek, amikor a kisantant által prezentált váltókat L nyugateurópai hatalmak szemrebbenés nélkül eszkomptálták. Ma már szigorúan megvizsgálják a váltón szereplő aláírásokat s ha azok hamisaknak bizonyulnak, a hamisítón verik el a port, nem pedig — mint eddig — azon, akinek kárára a hamisítás történt. Hogy ez a kisantantot idegesíti, megértiük. És alighanem Kramarzsnak van igaza, amikor a Narodny Listy hasábiain mérsékletre inti a cseh kormányt, mert elkövetkezhetik az idő, amikor a kisantantnak szüksége lehet azokra is, akiket ma még o'y fennhéjázóan letaposhatni vél. Revízió és nyugati demokrácia René Brunet francia képviselő a magyar belpolitika és a revíziós törekvések közötti összefüggésről Az utóbbi időben gyakran szó van a revíziónak a demokráciával való kapcsolatáról, különösen arról, akadályára van-e országunk mai politikai berendezkedése reviziós törekvéseinknek, illetve megfordítva a tételt, könnyebben remélhetiük-e reviziós reménységeink valóra válását, ha belpolitikánkban jóban hozzásimulunk a nyugati államok demokratikusabb berendezkedéséhez. Függetlenül attól va j ion mai kormányzati rendszerünk szimpatikus-e vagy kevésbé szimpatikus a külföldi kormányok előtt, véleményünk szerint önálló problémának kell tekinteni a revízió kérdését, amely a békeszerződések nyilvánvaló igazságtalanságait hívatott jóvátenni s amely ma már egyformán közös érdeke úgyszólván valamennvi európai államnak. És hasonlóképp független önálló probléma, mely fölött csakis mi, magyarok, vitatkozhatunk, reformra szorul-e belpolitikai kormányzati rendszerünk vagy sem, s ha úgy véljük, további lépéseket kell tenni a demokratikus haladás felé, ezeket a reformokat mikor, mely téren és minő terjedelemben hajtjuk végre. Revízió és belpolitikai irányzat tehát egymástól független problémák. Előbbit ?z általános közgazdasági és nemzetközi politikai erőtényezők fogják szükségkép megvalósítani, utóbbit a belátó magyar társadalom. A kettőt összekapcsolni politikai hiba. mely alkalmas lehet arra, hogy megbontsa a magvar reviziós front egységét. Felfogásunkban megerősít René Brunet francia szocialista képviselőnek alábbi érdekes nyilatkozata, aki tudvalevően f>lapos ismerője a magyar viszonyoknak, amellett Briand baráti köréhez tartozván, a legilletékesebbek egyike arra, hogy ebben a sokat vitatott kérdésben tárgyilagos véleményt nyilvánítson. René Brunet a következőket mondotta párisi tudósítónknak: Páris, július 25. — Általában tagadhatatlan — jelentette ki René Brunet — hogy a belpolitikai viszonvok kihatással vannak a külpolitikai törekvésekre. E megállapításból azonban messzemenő következtetéseket levonni nem szabad. Hogy milyen organikus összefüggés létezhetik bel- és külpolitka között, anélkül, hogy a beikormányzati szempontok válnának döntőkké a külpolitikai célkitűzések eredményét illetőleg, annak iskolapéldája éppen Magyarország esete. — A francia baloldali pártok, amelyek általában a népek önrendelkezési jogáért és a kisebbségek jogi védelmének kiterjesztéséért törnek lándzsát, nem rokonszenveznek a mai magyar rezsimmel és különben is nehezen tudnák bizonyos külpolitikai adottságuk szűkre méretezett kereteit áttörni. A jobboldali pártok előtt szimpatikus Magyarország, mert a magyar rendszer nagyjelentőségű az európai anarchia és a bolsevizmus elleni küzdelem szempontjából. Ök azonban külpolitikájuk sarkpontjának a békeszerzó'dések érintetlenségének elvét, a hatalmi és területi status quóhoz való ragaszkodást és a kisantanttal kötött szerzó'déseket tették meg. Vájjon ez a sarkpont egyúttal nem Achilles-sarok-e, arra most nem akarok kitérni. A francia politikai rendszernek téves megítélésére vallana és csalóka optimizmus volna azt hinni, hogy a magyar belpolitikai irányzat balratolódásával ipso facto adva volna a lehetőség reviziós tárgyalások megkezdésére. — A francia politikát ma jórészt a közvélemény kormányozza, hiszen ismeretes, hogy a képviselő nem tartozik engedelmesseggel pártjával szemben — pártorganizáció és pártfegyelem nálunk csaknem ismeretlen fogalmak — ellenben köteles beszámolni törvényhozói működéséről választóinak. A francia nép érdeklődése ma azon a sikon vibrál, melyet Németország fizetési szándéka és a szövetséges hatalmak adósságának kérdése Amerikával szemben határol. Magyar rezsimváltozás a magyar kérdésben, melyet a francia nagyközönség alig, s ha igen, akkor is hamis beállításban ismer, döntő fordulatot a revízió ügyében nem jelentene. — Guglielmo Ferrero mondja, „hogy nincs veszedelmesebb, mint azt hinni, hogy egyetlen szempont, bármily jelentős érvnek látszik is előttünk, szükségképen elismerésre talál egy más népnél is. Ezzel a módszerrel csak megsokasítjuk a félreértéseket. — Türelemre van szükség. Ha egy bonyolult kérdésben valamelyik ország közvéleménye egy másik országnak óhajai és szükségletei iránt ellenséges magatartást nyilvánít, nincs más hátra, mint várni tudni. A dolgok erőltetésével régente hatni lehetett a kormányokra; de ma nem lehet hatni a népre, különösen akkor, ha nincs közöttük fördrajzi kapcsolat. Az