Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 19. szám - Franciaország háborús adóssága

Magyat külpolitika • 10 • 79. szám ugyanannyi adót kellene kivetni, azaz a 60 millió amerikai polgárnak adó formájában kellene önmagának megfizetnie azt az összeget, amelyet 'hazafiasságból jegyzett és amelynek visszaf izetését joggal várja. Fontos körülmény, amely a franciák kedve szerinti megoldást keresztülvihetetlenné teszi, — Amerika összetétele. Amerika egyharmada germán eredetű : ez a réteg pedig erős propagandát fejt ki pronémet irányban, ami egyben anti-francia propagandát jelent. Innen van azután, hogy az első francia egyezkedési kísérletek nem sikerültek. 1922 július végén Franciaország Parmentier-t küldte át avval a megbízatással, hogy a francia adósság és a német tartozás közt kapcsolatot teremtsen és pedig oly módon, hogy a német fizetségek első része jóvátételre fordíttassék, viszont a fenmaradó részekből törlesztessék a francia adósság. Ezt a javaslatot az amerikaiak azonnal elutasították. Parmentier kérte, hogy a tárgyalásokat ne tekintsék megszakadtaknak, hanem csak felfüggesztetteknek. Az amerikaiak vártak is türelmesen vagy másfél évet, azonban akkor szóbelileg sürgettek a francia washingtoni követnél. Jusserand írja kormányának, hogy mind Mellon pénzügyi államtitkár, mind Coolidge elnök félreérthetetlenül beszélnek, tenni kell. 1925 szeptember 3^án a francia minisztertanács Caillaux vezetésével delegációt küldött, amely szeptember 23-án át is érkezett a túlsó partra és már a következő napon javaslatot tett oly 62 évre szóló törlesztésre, amely kezdetben évi 25 millió dollárral (5 éven át), később 30, majd 60, végül az utolsó 42 éven évi 90 millió dollárral törlesztené a teljes tőkét. Az amerikaiak ezt a francia javaslatot sem fogadják el, mert ez csak 0.2% kamatot jelentene s irányelvül az angol-amerikai megállapodást javasolják. Ezt viszont a franciák utasítják vissza, annak a kimondádását óhajtva, hogy a fizetések függjenek a francia állam mindenkori teljesítőképességétől. Eredményt Caillaux sem tudott elérni, a bizottság dolgavégezetlen hazautazott, bár a Caillaux-tárgyalások annyiban kihatással voltak a későbbi tárgyalásokra, mert újból elismerték a tartozásokat. A romániai Károly-puccs utóhangjai Két esztendővel ezelőtt, éppen ilyen nyári időben, leplezték le Londonban Károly ex-trónörökös hazatérési kísérletét. Károly egy Barbu Jonescu nevű Angliában élő gazdag román embernél tartózkodott, ez nyomatott egész rakás proklamációt, melyekben Károly bejelenti hazatérését és azt a szándékát, hogy a trónt újra elfoglalja, mert Bratianuék az ország kárára, csalárdsággal megfosztották tőle. A proklamációkat részben előre küldték és repülőgépekről dobálták le Erdélyben, nagyobb részükben azonban lefoglalta az angol rendőrség az egyik londoni nyomdában. Kiderült, hogy Jonescu repülőgépet bérelt a trónörökös részére is, amelyen az a következő napon tért volna haza. A feljelentést a rendőrségen a londoni román követség tette meg, s ugyanez indította meg a legélesebb sajtóhadjáratot két rendelkezésére álló angol lapban a trónörökös diszkreditálására. Jonescu személyén keresztül folytatták ezt a kampányt. Jonescuról az Evening News hangzatos cikkekben állapította meg, ihogy Leibovici Marcelnek hívják, körözött katonaszökevény, aki vagyonát kokaincsempészéssel és leánykereskedelemmel szerezte. Barbu Jonescu rágalmazási pert indított a jól értesült angol lap ellen, melytől erkölcsi kártérítés címén 200.000 fontot követelt. Most vált végre jogerőssé az ítélet: az angol bíróságok véglegesen elmarasztalták az Evening News-t a kért összeg felében, ami éppen 93 millió román leit tesz ki. Az angol lapnak nincsen szándékában ezt az összeget megfizetni, hanem bejelentette a bíróságon, hogy a kész cikkeket a londoni román követségtől kapta, tehát hajtsák be a követségen a kérdéses kártérítést. A Mamu-kormány vizsgálatot indított ebben az ügyben és elővette a követséget, mely most azzal mosakodik, hogy hivatalosan kapta a kérdéses felvilágosítást a román külügyminisztériumtól. A külügyminisztérium igazolta, hogy ő az adatokat a szigurancától szerezte. Fel is mutatta a sziguranca jelentését, melyet Vladimirescu sziguranca vezérfelügyelő írt alá. Vladimirescu ismét azzal védekezik, hogy ő nem az angol lapokat informálta, hanem a bukaresti sajtót, s nem tehet i'óla, ha az ő hivatalos jelentése a külügyminisztérium jóvoltából a londoni követségen keresztül az angol lapokhoz is eljutott. Jelentéséihez annak idején mellékelte a kihallgatási jegyzőkönyveket, melyekben a tanuk egész sora erősíti, hogy Barbu Jenescu-t személyesen ismerik, az csakugyan Leibovici Marcel vagy Móric névre hellgatott, míg Romániában lakott s leánykereskedelemmel és kokainüzérkedéssel foglalkozott és ráadásul katonaszökevény. Vajda belügyminiszter most azokat a tanukat akarta elővenni, de kiderült, hogy egyik sem található semmifelé. A tanuk foglyok voltak a kérdéses jegyzőkönyv összeállítása idején, s mint a vizsgálat kiderítette, a sziguranca megígérte szabadonbocsátásukat, ha ezeket az elkészített vallomásokat aláírják. A foglyok azóta erre-arra lapulnak a világban, csak egyet lehetett előtalálni, aki ezeket a felvilágosításokat meg tudta adni, egyben azonban kijelentette, hogy halálos fenyegetésektől kényszerítve írta alá a hazug vallomást, mert egyébként soha életében hírét sem hallotta sem Jonescunak, mint londoni úrnak, sem Leibovicinak, mint romániai katonaszökevény-leánykereskedőnek. Jonescu többek között bizonyítékul beterjesztette a londoni bírósághoz Titulescu londoni követ egy igazolványát is, amelyben az bizonyítja, hogy ő személyesen jól ismeri Barbu Jonescut és az tiszteletreméltó személy, akit mindenkinek ajánlhat. Ez a bizonyítvány 1922-ben kelt, ihivatalos követségi pecsét alatt állították ki s az angol bíróság sehogysem akarta elhinni, hogy akit ugyanaz a követ 1922-ben személyes jóismerősének és tiszteletreméltó gentlemannek igazol, azt 1928-ban egy másik ugyancsak hivatalos iratban, amelyet az Evening News terjesztett be a sajtóper során, szökött börtöntölteléknek, leánykereskedőnek stb. állítson. Bukarestben most nagy érdeklődéssel várják, hogy honnan fogja kifizetni a Maniu-kormány ezt a 93 millió leit, mert az angol bíróságokkal aligha lehet még pénzkérdésben is tréfálni.