Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 16. szám - A revízió lehetősége
Magyar Külpolitika 2 16. szám jegyzéket, két szövetségese csak szóbeli közlésre szorítkozott, így tehát az akció súlypontja Romániában volt s ezért Románia a legilletékesebb a diplomáciai lépés okának megmagyarázására is. Ez a magyarázat pedig az, hogy a budapesti demarsot voltaképpen nem is a magyar kormányhoz intézték, nem annak esetleges (magyarázataira voltak kíváncsiak, hanem elvi kérdésként felvetették Budapesten keresztül a szövetséges nagyhatalmaknak: mi az álláspontjuk Bethlen István gróf ismeretes beszéde ügyében, amely beszédben a magyar miniszterelnök nyilt vallomást tett, hogy a békeszerződést becsületesen megtartjuk, ellenben azt igazságosnak nem ismerjük el és a békeszerződés adta lehetőségek korlátain belül, békés úton, annak megváltoztatására törekszünk. Nos, a kisantant megkapta a választ kíváncsiskodására, alaposabban, mint ahogy azt óhajtotta volna. Megtudhatta mindenekelőtt, hogy a magyar közvélemény, ebben a kérdésben osztatlanul és egységesen áll Bethlen István gróf mögött, s a kijelölt úton mindvégig követni óhajtja. De megtudhatta a kisantant azt is — és ez nagy elégtétele Bethlen István grófnak — hogy a hősök emlékünnepén elmondott beszédben nem volt rész, melyet diplomáciai korrektség szempontjából kifogásolni lehetett volna, mely tehát a kisantant nagy lármáját bármiképp is megokolttá tette volna. Viszont bármennyire örvendetesek is ezek a ténymegállapítások, nem szabad azt gondolnunk, mintha a nagyantant ezzel már szentesítette volna revíziós törekvéseinket. Csak ifigyelmesen kell elolvasni a Temps-nak idézett és nálunk, sajnos, nem egyszer tévesen értelmezett cikkét, hogy kiábránduljunk a túlzott reménykedésekből. Franciaország nem kötötte le magát a revízió lehetősége mellett, csak udvariasan elismeri, hogy okunk van panaszra. S ha koncedálja is azt a jogunkat, hogy törekedhetünk nehéz helyzetünk megjavítására, menten hozzáfűzi, hogy ez a törekvés nem irányulhat a békeszerződések létesítette helyzet megváltoztatására. Ha hozzávetjük mindehhez Walkó Lajos külügyminiszternek a Kellogg-paktummal kapcsolatban elmondott megállapításait, nem juthatunk más következtetésre, mint hogy még mindig hosszú út és nehéz munka van előttünk. S önmagunk áltatása lenne, ha azt hinnők, hogy, mielőtt Anglia, de különösen Európa legnagyobb katonai hatalma, Franciaország, tudatára nem jut annak, hogy veszedelmesebb a békére a mai állapot fenntartása, mint annak józan mérséklettel történt helyesbítése, komolyan tárgyalni lehet a békerevizióról. A. revízió lehetősége a római jog megvilágításában Irta: PÁZMÁNY ZOLTÁN, egyetemi tanár A Magyarországot ért kegyetlen igazságtalanságra és a békeszerződések revíziójára vonatkozó magyar és idegen nyelven megírt tudományos és népszerű könyvek, cikkek és előadások egész kis könyvtárat képeznek már. Mind az írók, mind pedig legnagyobb államférfiakak megegyeznek abban, hogy jogos igényeinket csakis békés úton, és pedig a népszövetségi alkotmány, a közismert Paktum 19. szakaszában körvonalazott lehetőség érvényesítésével érhetjük csak el. De az ilyen módon való békerevizió annyi tényezőtől függ, (a Tanácsban a szavazatok egyhangúságától stb.), hogy megvalósítása a közel jövőben egészen kilátástalan. Ellenben legyőzhetik a nemzetközi jog hiányait és tökéletlenségeit a római magánjognak — minden müveit jogrendszer ez ősének — sziklaszilárd alapelvei. A klasszikus jog szemszögéből Magyarország esete világos és ha egy pártatlan nemzetközi bíróság ítéűkeznék, nem is veszthetné el a perét. A föntemlített gyenge kilátás mellett tehát a római jogban gyökeredzik a második lehetőség az integritás felé. Ennek a lehetőségnek a gondolatmenete a következő: Elvitathatatlan és közismert tény, hogy Magyarország a békeszerződést, amelynek aláírásakor területének kétharmadrészét kiszolgáltatta, csakis azzal a föltétellel vállalta, hogy a nagyhatalmak teljesítik ígéretüket és leszerelnek. Azóta tíz év telt el és a nagyhatalmak nem teljesítették ígéretüket: ők tehát a maguk részéről kötelezettségeiknek nem tettek eleget. Kétségtelen tehát, hogy ez a szerződés az átadás következtében úgynevezett innominát szerződéssé vált és do, ut facias kategóriájába tartozik. Adok azzal a feltétellel, hogy te megfelelő viszontszolgáltatást adsz. Mi végrehajtottunk egy átadást azzal a céllal, hogy a másik felet is kötelezzük és az ehhez a kötelezettségéhez való hozzájárulását a másik fél az elfogadással, az elszakított területek birtokbavételével ki is fejezte. Ennek ellenére, utóbbi elmulasztotta a kölcsönös teljesítést, amiből következően a teljesítő fél jogot nyert egy visszahelyezés! keresetre, a „condictio causa data causa non secuta"-ra. Más szóval a klaszszikus jog szerint kereseti jogigény keletkezik minden esetben, ha az átadás egy, a jövőben megtörténendő esemény reményében és feltételében történik. Ez a várt esemény azonban a mi esetünkben nem következett be. Magyarország tehát jogosan követeli a tárgy visszatérítését, azaz régi területét; miivel az ellenfél nem tartotta meg ígéretét, nincs is joga ennek megfelelően visszatartani az átadott objektumot, mely másnak a tulajdonát képezte. A visszahelyezés, vagyis a szerződés étrelmében kiszolgáltatott tárgy (— jelen esetben terület —) visszaadása, ha lehetséges, mindig in natúr a történik. És a jelen esetben ez lehetséges. Ezenfelül Magyarország ugyanakkor még kártérítési összegre is jogosult, arra való tekintettel, hogy nem élvezhette ezeknek a területeknek a termését és hasznát, mert ettől tíz éven keresztül megfosztották. Még ha a nagyhatalmak dato sed non concesso
