Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 14. szám - A német jóvátétel végleges rendezése

Magyar Külpolitika 4 14. szám A. képviselőház külügyi vitája Ő

szintén szólva, valahogyan másként képzeltük a képviselőház külügyi vitáját, mely alig két napon belül lezajlott és amelynek a miniszteren kívül mindössze hat szónoka akadt kormánypárt és ellenzék részérő] együttesen. A külügyi vita ideje az idén véletlenül összeesett a trianoni békediktátum szomorú napjának a fordulójával. Azt vártuk volna tehát és velünk egyetemben azt várta volna a nemzet egyeteme, hogy a képviselőház tagjai nagyobb tömegben vonulnak fel, hogy a parlamenti aréna színteréről harsogják eggyel többször a világ felé a magyar nemzet fájdalmát, a vele elkövetett igazságtalanság fölött érzett elkeseredését. Az alkalom annál kedvezőbb lett volna, mert hiszen alig néhány nap múlva ül össze Madridban a legfőbb areopág, a Nemzetek Szövetségének a tanácsa, s üléseinek napirendjén ott szerepel a kisebbségi kérdés is vérző sebeivel, vigasztalan megoldatlanságával. Odasietett a magyar érdekek védelmére a magyar nemzet vezére Bethlen István gróf, s csak megkönnyítette volna feladatát, hatásosan alátámasztotta volna fellépésének súlyát a nemzet egyetemes érzelmeinek és óhajainak egyidejű impozáns megnyilvánulása. Nem így történt. Magyarázatát részben abban leljük, hogy a magyar közönség még mindég nem ébredt kellően tudatára annak a ténynek, hogy a nemzetek egyetemes és legvitálisabb érdekeinek döntő tényezői ma nem a belpolitika, hanem a külpolitika terén keresendők. Egyébként a rövid és csendes vitának valamenynyi szónoka nívós felszólalással kötötte le az elég nagyszámú hallgatóság figyelmét. A vita előadója, Lakatos Gyula, szépen felépített beszéde során a jogászelme precizitásával körvonalazta a magyar külpolitika hármas célkitűzését. Ez a hármas cél a magyar nemzet elszigeteltségének a megszüntetése, a békeszerződésekben foglalt jogainknak szívós és kitartó munkával való követelése, végül pedig akció indítása a békeszerződés megváltoztatására. Láng Boldizsár báró, parlamenti első felszólalásában, a követségi szolgálatának ideje alatt szerzett tapasztalataira támaszkodva, a propaganda intenzitásának fokozását sürgette, hangoztatva azt az előnyünket, hogy ügyünk védelmében nincsen szükségünk ferdítésre, vagy éppen rágalomra, a magyar propagandának az igazság megszervezett terjesztésének kell lennie. Lukács György, a kisebbségi kérdés kiváló szakértője, elszakított véreink szenvedéseire hívta fel újból a figyelmet, sürgetve az érdekükben kötött kisebbségi szerződések lelkiismeretesebb végrehajtását. Hunyady Ferenc gróf a külügyminisztérium tevékenységét védte meg az utóbbi időben elhangzott támadásokkal szemben, míg Wolff Károly nagy politikai érzékkel szólt a revízió kérdéséről és energikus szavakban követelte a magyar kormánytól, védje meg a cseh kormány túlkapásai ellenében azokat a magyar if jainkat, akik hazafias kötelességüknek eleget téve, résztvesznek a magyar leventemozgalomban és akiket ezért a csehek lépten-nyomon letartóztatnak jogtalanul. Walkó Lajos külügyminiszter válaszában nagy tetszés közepette jelentette ki, hogy amennyiben a csehek nem adnak kielégítő választ a magyar kormánynak felvilágosítást kérő jegyzékére, a kormány mérlegelni fogja a retorzió kérdését is. Végül Beck Lajos közgazdasági világhelyzetünket világította meg szakértelemmel és bölcs politikai mérséklettel. A. német jóvátétel végleges rendezése Irta: VÁSÁRHELYI ISTVÁN Dr. 1

921 március 2-án Dr. Simonsz, Németország kancellárja, felajánl a Lloyd George elnöklete alatt Londonban összegyűlt szövetségeseknek 30 milliárd aranymárka jóvátételt. Lloyd George magából kikelve utasítja vissza az arcátlannak ítélt német ajánlatot, ultimátumot intéz a németekhez és a szövetségesek megszállják Duisburgot, Ruhrortot, Düsseldorfot és vámhatárt állítanak fel a Rajnavidék és Németország között. A Jóvátételi Bizottság dönt: Németország adóssága pontosan 132 milliárd márka. S következik a Ruhr-megszállás, a passzív ellenállás, vér és könny és a márka példátlan katasztrófája. 1929 május 29-én teljes megegyezés jön létre a német és a szövetséges szakértők között a német jóvátétel összegére és a fizetési módozatokra nézve; Németország 37 éven át átlagban évi 2050 millió aranymárkát, azután 20 éven át évi 1700 millió aranymárkát és az 58. évben 900 millió aranymárkát fizet. A német reparációk jelenlegi értéke 5^%-os leszámítolási bázison 36Yi miüiárd aranymárka. Tehát 6V-2 milliárd márkával több, mint amenynyit a németek 1921-ben Londonban oly „arcátlanul" önként felajánlottak. Európa elképedése nem lesz kisebb, ha a most megállapított 06V2 milliárdhoz hozzáadjuk azt a mintegy 7000 milliót, amit Németország a Dawes-terv életbelépése óta fizetett, — nem képzeli senki, hogy az a Németország, amely a passzív ellenállás finanszírozására kerek 12 milliárd aranymárkát költött el, ezt a 13i/2 milliárdos többletet szívesen el nem vállalta volna. Hiszen dr. Schaoht a mostan végződő szakértői értekezleten 261/2 milliárdos ajánlatról megállás nélkül ment fel az elfogadott 0614 milliárdra. Hol tartanánk ma már az elpusztított Európa rekonstrukciójában, ha 1921-ben Lloyd George nem üt az asztalra ... Mindenesetre így is örülni kell, hogy ez a kérdés, amely egyike volt Európa gazdasági talpraállása legsúlyosabb akadályainak, eljutott a végleges megoldáshoz. A szakértők, akiknek feladata volt a „jóvátétel problémájának teljes és végleges megoldására" tervet kidolgozni, egy viszonylag jelentéktelen kérdés ; a német megszállás alatt Belgiumban kényszerárfolyammal kibocsátott és teljesen elértéktelenedett nemet márkáért nyújtandó kárpótlás kérdésének ki-