Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 14. szám - Magyar kisebbségi politika

Magyar Külpolitika • 2 • 14. szám ben az 1868-as törvényt kivéve, az összeomlásig nem történt, így inkább csak a kormányzati metódusok eshetnek kifogás alá. Akik azt tartják, hogy nemzetiségeinket conciliáns magatartással megnyerhettük volna, éppannyira tévednek, mint azok, akik azt 'hiszik, hogy erélyesebb és határozottabb kormánypolitikával nemzetiségeinket egyéniségüktől megfoszthattuk volna és őket képtelenné tettük volna az új államalkotásokra. A trianoni békeszerződésnek eddig nyilvánosságra jutott adatai azt bizonyítják, hogy azt elsősorban a tényleges 'helyzet döntötte el, a határok az etnográfiai elvnek figyelembe vételével a tényleges birtoklás alapján állapíttattak meg. A nemzetiségi mozgalom Magyarországon még nem érte el azt a végső kifejlési fokot, mely őket elszakadásra képessé tette volna, csak az összeomlás siettette azt és érlelte meg — hirtelen — a nemzeti öntudatraébredést. Amíg a magyar közvélemény egységes az elmúlt nemzetiségi politikának elítélésében, nem egységes a mai magyar kisebbségi politikát illetően. Csonkaországunk kevés számú kisebbségeivel szemben követett méltányos kisebbségi politikánk, főleg a közvéleménynek a kérdések mélyebb összefüggéseit nem látó részénél nem talál helyeslésre. Érdekes jellemzője e politika elítélésénél az eszmezavar, ami pártkülönbség nélkül a közvéleményben észlelhető. Nemrégiben egy radikális-demokrata képviselő támadta meg a Házban Bleyer Jakabot, a költségvetési vitában pedig a Ház népszerű humoristája, aki 48-as mentalitású és az egységespárt oszlopos tagja. A sajtóban pedig, főleg az Előőrsben támadja a Bleverék kisebbségi politikáját vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre, azzal a nemes önzetlenséggel és jóhiszeműséggel, ami őt közéleti harcaiban mindig jellemzi. Míg a másik oldalon az Előőrssel szoros szellemi és érzelmi kapcsolatban álló Magyarság kisebbségeinkkel szemben teljes megértést sürget, az egységespárt vezérének lapja, a Magyar Szemle szintén ezen az állásponton van. Viszont van egy szárnya a sajtónak és közvéleménynek, mely inkább attraktive használja ki olykor a kisebbségi politikát pro vagy kontra támadásra, mindig pillanatnyi politikai céljai szerint. Ha van kérdés, amiben egyet kell értenlünk, az a kisebbségi politika. Le vagy felfelé való kalandozásoknak a politikai népszerűség vagy possibilitás szempontjából helye nincs. Itt az eldöntendő kérdés egyszerűen az. hogy szabad-e a múltnak tanúságai után, olyan kisebbségi politikát követnünk, mely nem alkalmas arra, hogy a magyar nemzetnek a kisebbségi jogokért küzdő nemzetközi harcában, az őszinteségnek és a komolyságnak hitét bárkiben megingassa, anélkül azonban, hogy a magyar nemzetnek tényleges erejét ez bármivel is növelné. A magyar nemzet életérdekeinek megvédésének, a nemzet fejlődésének lehetősége eltávolodott attól a meehanikus-állampolitikai felfogástól, melvlyel a múltban a nemzetet megvédeni gondoltuk. Ma a kérdés súlypontja a magyarság természetes életerőinek organikus fejlesztésén van s nem egy olyan látszatpolitika inaugurálásán, melynek effektív eredménye nem lehet. Ha a hazai német kisebbség körében olyan agitáció észlelhető, mely alkalmas volna az állam és a kisebbség közötti kívánatos összhang megbántására, nem hiszem, hogy ezt közigazgatásunk tolerálná, elnézné. Aki a magyar közigazgatásnak bizonyos pártszempontokra való beállítottságát kifogásolja is, annak azt is meg kell állapítani, hogy ez a közigazgatás a magasabb államérdekek megvédésére feltétlenül alkalmas. A hazai német kisebbségek nemzeti öntudata a háborúelőtthöz viszonyítottan, határozottan erősödött, az is bizonyos, hogy ezt egy agitáció idézte fel, de ez egy természetes folyamat, mellyel számolni kell s még örvendenünk kell, hogy a hazai német kisebbségek vezérükül Bleyer Jakabot, Gratz Gusztávot és Gündisch Guidót ismerik el. Azok, akik a magyar közvéleményben bizonyos animozitással nézik a hazai német kisebbség kisebbségi és nemzeti öntudatraébredését, jórészt annak az aggodalomnak a hatása alatt állanak, melyet Anschluss után a német birodalom szomszédsága reánk jelentene. Kétségtelen e német telepeket a német birodalom szomszédsága elektrizálná s a kérdés abban a mértékben válna reánk nézve feszültebbé, amint a német birodalomhoz való viszonyunk kedvezőtlenül alakulna. E nehézségeknek világos tudatában, a lehetőségek ismeretében mégis a régi, toleráns magyar nemzetiség-politikai koncepcióhoz való visszatérést tartjuk helyesnek. Az elmúlt idők nemzetiségi politikája egy széles skálájú soviniszta frazeológián kívüi egyebet nem produkált s a magyarság erejét mivel sem növelte. Az még nem bizonyos, hogy az utódállamok nemzetiségi politikája sikerre vezet-e? Nem hisszük. Duna-völgyének mai nemzetiségi harcaiból csak az az állam fog kiemelkedni, mely az államiság funkcióinak ellátására a legalkalmasabbnak fog bizonyulni. A nemzetiségi harcoknak nyugvópontra juttatása olyan érdeke az emberiségnek, mint a vallásharcok megszüntetése volt annakidején. Minden jel arra mutat, hogy a revízió utáni vagy épen integer Magyarország nem lehet már az a centrális, egységes nemzeti állam, mellyé a 67-es éra azt kiépíteni akarta, sokkal inkább egy államszövetség vagy federális állam. De ebben a beállításban sem kell nemzetünk jövőjét féltenünk, mert csak a teret kell megadni a fejlődéshez s a nemzet megint el fogja foglalni azt a helyet, ami őt tradícióinál és kultúrértékénél fogva megilleti. Itt nincs más út, akár a revízió, akár az integritás felé: mint annak a kohéziónak erejét növelni, mellyel a természet és történelem logikus törvényei egyfelől, az államiságunknak erkölcsi és jogi jellege folytán másfelől rendelkezünk. A népek önrendelkezési joga alapján követelni a revíziót s ugyanakkor itt nem őszinte kisebbségi politikát csinálni, olyan ellentmondás, hogy ebben országunk örökre csonka maradhat. Ha a népek önrendelkezési joga fog érvényesülni itt vagy hatalmi szó fegyverek erejére támaszkodva fogja hazánkat helyreállítani; minden józan okosság azt követeli, hogy azt a második „kiegyezést", melyet a történelmi területen együttélő népekkel megkötni a mi érdekünk éppannyira, mint az övék, kölcsönös jóindulattal és jóhiszeműséggel álljuk is. A kisebbségi védelem nagy gondolata utat fog törni a nemzetközi jogban is, azon dinamikus erőnél fogva, ami abban jelentkezik. A magyar nemzet érdeke az, hogy becsületes kisebbségi politikát folytasson, mert ezt követeli tőle ma az a három és félmillió magyar, kiket nemzeti egyéniségünkben megtartani kívánunk s azt a holnap, amikor a kisebbségi jogok teljes respektálásával kívánjuk integer országunkat újra megalapítani.