Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 13. szám - A Népszövetség Főtitkársága és a meghamisított kisebbségi kérdés

Június 1 problémáit is feltárja, tegye azt meg egy harmadik füzetben, de ne keverjen ebbe a második füzetbe oda nem való dolgokat. Lássuk, mennyire tett eleget a titkárság ennek a két követelménynek, összegyüjtött-e a titkárság az említett könyvben mindazt, ami a kisebbségi jogvédelem eljárási jogához tartozik? A füzet nyolcvan lapon három fejezetet hoz. Az elsőben a Tanács által elfogadott határozatokat, a másodikban az ezeket a határozathozatalokat kísérő vitatkozások jegyzőkönyvi kivonatát, a harmadikban pedig a Közgyűlés által elfogadott határozatokatközli. Szembeötlő itt egy negyedik résznek a hiánya: a Közgyűlés kisebbségi vitáinak jegyzőkönyvi kivonata. Ezt ugyan még menthetőnek hihetné az ember. A Titkárság bizonyára úgy vélekedett, hogy mivel a kisebbségi ügy kizárólag a Tanács hatáskörébe tartozik, a fősúlyt egyedül a Tanácsban lejátszódó eseményekre kell fektetni s a Közgyűlés határozatait csak annyiban kell említeni, amennyiben a Tanács határozataival szorosan összefüggnek. De ez az argumentálás nagyon gyenge, tekintve azt, hogy a Közgyűléseken a kisebbségi jogvédelemről óriási fontosságú nyilatkozatok hangzottak el, különösen ami az eljárási jogszabályok megjavítását illeti. Igaz, hogy a Közgyűlés nem illetékes ebben a törvényhozásban, tárgyalásai mégis irányítás és tanácsként szolgálhatnak a Tanács tagjainak. Említés sem történik a füzetben Apponyi Albert grófnak a Közgyűlés 1924. évi szeptember 9-i ülésén tartott beszédéről, melyben Apponyi gróf a kisebbségi kérdésről szólva, a következő javaslatokat tette: A kisebbségek kérdését a kisebbségek képviselőinek kellene szóval a Tanács elé hozni. Ezeket a kérdéseket a Tanács az állandó nemzetközi bíróság elé utalná; azonkívül sürgős szükségesség, hogy a kisebbségi szerződéseket époly szigorúan kezeljék, mint a többi nemzetközi szerződést. Nem közli ugyancsak Apponyi Albert grófnak 1927 szeptember 8-án mondott beszédét, melyben a Népszövetség munkásságának aktíváiról és passzíváiról számol be és a passzívák közt első helyen említi a kisebbségi kérdést, Mello Franco javaslatával részletesen foglalkozva, különösen arra vet súlyt, hogy a Tanács tagjai állapítsák meg, vájjon milyen értelmet kell adni a Mello Franco javaslatában szereplő „beolvasztás" szónak. Nem emlékezik a füzet Beelaerts holland külügyminiszternek, a közgyűlés 1928-ik évi szeptemberi ülésén elmondott nagyfontosságú beszédéről és arról a nagyjelentőségű vitáról, amely ezt a beszédet követte, s amelyben Motta, Seipel, Apponyi gróf stb. vett részt. Hiányzik Dandurand és Mowinkel beszéde, úgyszintén nem található a füzetben Zaleszki provokáló beszéde Luganóban, melyre Stresemann energikus válasza következett. És csodálatosképp belekerült a füzetbe néhány sor, egy a kisebbségi kérdésben 1921-ben lefolyt vitából, amikor Askenazy a lengyel delegált kijelentette, hogy a kisebbségi kérdésben vigyázniok kell többek közt arra, hogy „minden visszaélést elkerüljenek". Mindebből világosan látszik, hogy a Főtitkárság a jelentésben valami nagyon hiányosat nyújtott és ami szomorú: a hiányosság tudatos! S most lássuk mennyiben tett eleget a Főtitkárság annak a másik követelménynek, hogy t. i. tisztán az eljárási jogszabállyal Összefüggő adatokat illessze be ebbe a füzetbe s tartózkodjék attól, hogy a kisebbségi ügy politikai problémáival foglalkozzék, különösen pedig, hogy azokban a problémákban állást foglaljon? Túlhosszúra nyúlnék a cikk, ha minden kifogásolni valót felsorolnánk. Csak egyre, a legszembeötlőbbre szeretném a figyelmet felhívni. A füzet 30-ik oldalán egész váratlanul, vastag betűkkel közli a Titkárság Mello Franco brazíliai követ deklarációját a/ ő magánvéleményéről (még a Főtitkárság is így mondja, declarations personelles). Mello Franco véleménye pedig nem más, mint az asszimilációs teória. E teória szerint azok, akik a kisebbségek védelmének rendszerét megalkották, tulajdonképpen nem akartak mást, mint a kisebbségekhez tartozók egyéni védelmét biztosítani. És ezzel előkészíteni a szükséges előfeltételeket ahhoz, hogy az egyes államokban teljes nemzeti egység alakulhasson ki. Ebből az egyből is láthatjuk, hogy a Főtitkárságot a füzet kiadásánál nem az a cél vezette, hogy tárgyilagos tájékoztatót adjon az éi'deklődők kezébe, hanem az, hogy Mello Franco asszimilációs teóriája mellett állást foglaljon. Ezzel pedig nagyot vétett a pártatlanság ellen. „Határozott véleményem szerint a Kellogg-paktum kizárja a háború lehetőségét. A paktumot aláíró nemzet nem viselhet semmiféle háborút abból a célból, hogy határait megváltoztassa. Viszont nem foszthat meg egyetlenegy nemzetet sem attól a jogától, hogy határainak kiigazítását vagy sérelmeinek orvoslását békés úton követelje." (Borah szenátor) Eöttevényi Olivér, a Külügyi Társaság ügyvezető alelnöke és TasnácH-Szüts András ny. államtitkár, az IBUSz elnöke.