Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 12. szám - A finn-hid problémája

Magyat Külpolitika \ lé. SZUIIl vőleg 100.000 főnyi szárazföldi és 15.000 főnyi tengerészeti haderőt hagytak meg. A Népszövetség alighanem pacifizmusát akarja mutatni azzal, hogy óvatosan semmiféle adatot nem közöl az egyes államok hadseregének hadilétszámáról, tartalékjairól és hadianyagáról. Erre vonatkozólag azonban segítségül vehetjük az amerikai hadügyminisztérium jelentését, amelyet tavaiy terjesztett be a szenátusba a hadügyi vita alkalmával. Eszerint Franciaország hadseregének hadilétszáma 5,010.000, a szovjeté 5,425.000, Olaszországé 2,995.000, Japáné 2,038.000, Csehországé 1,489.000, Délszláviáé 1,200.000, Romámiáé 750.000, Lengyelországé 500.000, Belgiumé 500.000, az Egyesült Államoké azonban mindössze 292.000, vagyis csak 5000 fővel több mint a békelétszám. Németországnak, Magyarországnak és Ausztriának tudvalevőleg nincsenek tartalékai. A Népszövetség katonai évkönyve 1927 végéről közli az egyes államok flottaállományát is a tonnatartalommal együtt. Legnagyobb az Egyesült Államoké 1,248.000 tonnával, aztán a Nagybritanniáé 1,162.000 tonnával. Japán haditengerészetének tonnatartalma 695.000, Franciaországé 504.000, Olaszországé 300.000, Szovjetoroszországé 140.000. Együttvéve a hat főállamé tehát 4,049.000 regisztertonna, ami egybevetve az 1914. évi 4,947.000 tonnával, 17 százalékos csökkenést mutat. Ennek oroszlánrésze, 66 százalék, a megsemmisült orosz flottára esik. A. finn-Ilid problémája Irta : CSEKEY ISTVÁN (Dorpat) Csekey István dr. egyetemi professzornak, a Dorpati Magyar Tudományos Intézet igazgatójának, a Rokonnépek Akadémiai Klubja elnökének, Tallinn (Reval)-ban, Észtország fővárosában mondott figyelemreméltó beszédéből, melyet a „Kaitse Kodu" észt nyelven egész terjedelmében, a „Revaler Bote" pedig bő kivonatban német nyelven közölt és az egész észt sajtó kellően méltatott. (A szerk.) C

sodálatos kor ez a miénk: a gyűlölet és a szeretet kora. Népek születnek, nemzetek vesznek el benne. Jelszavak támadnak, melyeket kezdetben mint a képzelet fantasztikumát megmosolyognak, de később, mikor a valóság kristályai kezdenek kijegecesedni köréjük, vakon követnek. Félszázaddal ezelőtt Sándor szerb király a jólét magaslatára emeli népét. (Firenze.) a magyar tudósok még a török-ugor nyelvháborút viselték egymás ellen, s bár fajilag alig kimutatható ma már a magyarságban a finn-ugor elem, a nyelvtudomány terén a finn-ugor rokonság győzött. És ma, amikor nemcsak olimpiai erőfeszítésében, de magas műveltségében is a nyugattal joggal vetekedő Finnország és a példátlan lendülettel előretörő Észtország tízéves állami függetlenségükre tekinthetnek vissza: új korszaka következett a Magyarországgal együtt immár három finn-ugor állam kultúrális összeköttetésének. A magyar többé nem „testvér nélküli ága nemének", s az európai közvéleményben hovatovább kialakul a köztudat, hogy a germán, román és szláv népközösségekkel szemben a finn-ugor kultúrközösséggel is számolni kell. A mult nyáron megtartott budapesti III. Finnugor Közművelődési Kongresszus eredményei és visszhangjaként szinte pánfinn-ugor törekvésekről lehetne beszélnünk, anélkül, hogy egyfelől a pánszlávizmushoz hasonló erőszakos politikai összefogásra, vagy másfelől a turánizmus jelszava alatt történt sikertelen mesterséges faji szervezkedésre gondolnánk. A mai magyarságra nézve azonban egyetlen fölfelé vezető út a kultúrális és ezen a téren bátran elfogadhatja az észak felől feléje nyújtott kezeket. A mai megtizedelt, megvesszőzött, kifáradt, lélekben elalélt magyarságra különösen serkentőleg hathat ez az egészséges véreresztés a sudár fenyő és a fehérháncsú nyir hólepte hazájából. Mert nem véletlen az, hogy északi testvéreink körében ismeretlen az analfabetizmus. És az sem szerencsén alapszik, hogy Finnország az olimpiai versenyekben viszonylag messze túlszárnyalta teljesítményében a földkerekség valamennyi országát. Pompás intőpélda ez nekünk. Fennen hirdetője, hogy a test hatalmának nem a naptól és zsíros tápláléktól hizlalt duzzadó nyerserő az alapja, hanem a zordon természet mostohaságaival küzdő és e harcban megacélosodott lelkierő. Hála jelentős férfiak fáradhatatlan és önzetlen munkájának, elmúltak azok az idők, amikor a finnugor népek kölcsönös megismerése még a professzorok előjoga volt. A nagy térbeli távolság ellenére is a technika előrehaladása és a kultúra mindenhatósága egyre közelebb hoz bennünket. A három fővárosban