Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - A revízió és a szociáldemokrácia

» 11 » ciáldemokratapárt sem állítja. Kétségen felül álló tény viszont az, hogy a revízió megvalósulása eseten a magyar társadalom minden rétege, tehát a munkás is, jobb sorsba kerülne s az anyagilag megerősödött munkásság nagyobb erővel folytathatná küzdelmét a demokratikus eszmékért is. Nem nehéz tehát bebizonyítani azt a tényt, hogy a szociáldemokrapárt elutasító határozatával a magyar munkásság érdeke ellen cselekedett. Ezt állapították meg a külföldi lapok, köztük a „Le Temps", de ezt állapították meg a magyar munkások nagy tömegei is, amikor fenntartás nélkül csatlakoztaK a Revíziós Ligához, mint a dorogi bányamunkások, a Budapest-vidéki Kőszénbánya R.-T. munkássága, az Állami Gépgyárak munkásai, a magyaróvári selyemfonó gyár munkásai és sokan mások. De nem nehéz megállapítani azt sem, hogy ez a határozat nemcsak a magyar munkásságnak, de a világ proletárságának érdeke ellen való. Nézzük csak meg, hogy például a „demokratikus" Cseh-szlovák köztársaság mennyiben szolgálja a munkásság érdekeit ?! Az egységes gazdasági területek feldarabolásának következményeit Csehországnak is meg kellett érezni. A nemrégiben még virágzó csehországi ipari telepek csökkentették termelésüket, vagy teljesen beszüntették a munkát. így 1922 második felében, amint azt Surányi Lajos megírta, már csődöt jelentett 29 textilgyár, 5 faipari üzem, 8 ruhakészítő vállalat s 9 cipőgyár. Huszonkilenc kohómü közül 25 tel-. jesen beszüntette a munkát, míg a textiliparban 134 gyár hagyott fel a termeléssel. A koksztermelés 1913-lban 2 mülió 480.454 tonna volt, míg 1922-ben már csak 589.000 tonnát mutatott fel. Szlovenszkóban és Ruszinszkóban nemcsak a feldarabolás következtében pusztult a gazdasági élet, de a kormány tervszerű politikája következtében is. — „Az a benyomás, írja a Prager Presse 1927 októberi számában, amelyet a látogató ezekben a gyárakban szerez, rendkívül szomorú. Elsősorban a sok munkanélküli család gondja és nyomorúsága. A munkamegszüntetések miatt sok család Amerikába, Argentínába és Franciaországba vándorolt ki és azok a szerencsések, akik családjuknál maradhattak, nem tudhatják, hogy holnap vagy holnapután nem jutnak-e ugyanerre a sorsra?" A cseh iparnak útjában állt a szlovenszkói ipar, tehát azt tönkre kellett tenni, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a munkások tízezrei maradtak kenyér nélkül. S vájjon jobb dolga van-e a munkásságnak a diktatúra alatt nyögő Jugoszláviában?! Javult-e a munkás helyzete a trianoni békeszerződés következtében Romániában?! A magyar munkásság helyzetéről nem is beszélek, mert annak szomorú helyzetével csak fájó szívvel lehet foglalkozni. Nem nehéz tehát bebizonyítani azt sem, hogy ha valamelyik társadalmi rétegnek ártott a trianoni békeszerződés, úgy elsősorban a munkásságot tette tönkre. S a munkásság felemelkedésének csak akkor van lehetősége, ha azok a bűnök, amelyek Európa gazdasági fejlődését és évszázadok alatt kijegecesedett termelési rendjét akadályozzák, jóvátétetnek. A jóvátételnek egyedüli útja pedig a trianoni szerződés revíziója. Ezt érzik, ezt tudják már a magyar munkástömegek s ezért állnak a revízió mellé s ezért áldozzák utolsó filléreiket a revízió oltárára. Félette érdemes arra is rámutatni, hogy a szociáldemokrácia egykori vezetői is feltétel nélkül elítélték Magyarország feldarabolását s azt a munkásosztály érdeke elleni merényletnek tartották. így Garami Ernő a Szocializmus 1916 márciusi számában a következőket mondja: — „A nemzetiségi kérdésnek az a megoldása, amelyet az ántánt győzelme jelentene, vagyis a nemzetiségi vidékek leamputálása Magyarország és Ausztria testéről, nem jelenti a kérdésnek szocialista szempontból való megoldását. A Dunántúlra és Duna-Tisza közére redukált Magyarország olyan országot jelentene, amelynek nincsenek hegyi vizei, nincsenek erdőségei, nincsenek számottevő vasbányái, alig vannak szénbányái és nincs tengere. Tenger nélkül való agrárország volna, örökre arra ítélve, hogy az maradjon! Ez a koncepció nem fekszik a gazdasági fejlődés útján és ezért nem lehet rokonszenves a munkásság szemében. A magyarországi munkásosztálynak épp olyan kevéssé érdeke Magyarország szétdarabolása, mint uralkodó osztályainak." Kunfi Zsigmond a Szocializmus 1916 decemberi számában pedig így ír: — „Aki ma a nemzetiségi elv alapján akarná megrajzolni Európa új politikai térképét, annak jóformán minden államból ki kellene szakgatni kisebb-nagyobb részeket és még így sem lehetne megvalósítani a nemzeti eszme államalkotó pregrammját, amely szerint minden nemzetnek külön állam jár. Ha egyszer a nemzeti eszme követelései alapján megkezdődik a darabolás, akkor annak se vége, se hossza nem lehet". Majd így folytatja: „A nemzetiségi elnyomás üllője és kalapácsa cserélne csak helyet: béke és nyugalom nem lenne így sem, a kalapácsütések zaja, a szikrák pattogása és szállongása új zűrzavar, új tűzvész nemzője volna." íme Kunfi, ime Garami! A tűzvész tehát megvan, a munkásosztály és velük együtt minden magyar osztály pusztul. A tűzvészt, a pusztulást, a romlást el kell oltani, el kell hárítani; de ez csak minden magyarnak összefogásával történhetik meg. A vízbefuló a mentőeszköz után kap és kimentéséért nem szab feltételeket. A Budapest Fürdőváros Egyesület bankettjén. Jobbról balra: Tasnády-Szüts András, Horváth Ödön, Rakovszky Iván és Eöttevényi Olivér.