Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 7. szám - Európa politikai problémái

Magyar Külpolitika 2 7. szám fel a közös bank-, vám- és kereskedelemügynek, amennyi a monarchia létérdeke szempontjából okvetlenül szükséges volt. Az osztrákok ellenben — mint az egész közjogi kiegyezésben — ebben is a monarchia vagy amint ők mondani szerették: a birodalom, az összállam (Gesamtstaat) egységének a csorbítását látták, tehát minden alkalommal igyekeztek ezeket a nem pragmatikus közös ügyeket is ilyenekké fejleszteni. Ebből következett, hogy amikor 10 évenként a két kormány megbízottjai tárgyalni kezdtek, az osztrákok mindig azon mesterkedtek, hogy a 10 éves közgazdasági kiegyezést hosszabbra, de legalább is 20 évre nyújtsák, jól tudva, hogy két évtized hosszú idő s ezalatt egy, eredetileg nem örökérvényűnek tervezett viszony is beleidegződik a népekbe s az örökkévalónak a hitét kelti. Spitzmüller ennek az osztrák iskolának volt egyik eminens képviselője. Vétenénk a köteles tárgyilagosság ellen, ha őt magyarellenességgeil vádolnak. Nem ő, ő osztrák volt, a birodalmi egység híve és mint kiváló közgazda, a maga felfogását kívánta realizálni akkor, midőn a monarchia egész területének teljes és állandó jellegű gazdasági egységbe való összefoglalása útján a monarchia felvirágoztatását óhajtotta szolgálni. Ez a felfogás vezette őt akkor is, mikor — saját bevallása szerint — 1912-ben Ferenc Ferdinánd főherceg kívánságára elaborátumot készített a monarchia két állama közt a nevezettnek trónra kerülése idejére bekövetkezendő gyökeres változás közgazdasági problémáira nézve. (Hogy Ferenc Ferdinánd fel akarta borítani a dualizmust, az ma már — Sosnosky osztrák publicistának a meghalt trónörökösről írt monográfiája után — nem titok.) Különben még az osztrák viszonyok is arra bírták Spitzmülüert, hogy a közgazdasági kiegyezés hosszú lejarata mellett foglaljon állást és itt az osztrák-németeket sem kíméli meg a szemrehányásaitól, akik 1897-ben, a hírhedt Badeni-féle nyelvrendelet miatt — mely Ausztria föderalizálásának, tehát a német hegemónia megdöntésének első lépése volt — parlamenti obstrukcióba léptek s ekként lehetetlenné tették az akkor esedékessé vált, 10 éves osztrák-magyar gazdasági kiegyezés tető alá hozását. A minden tekintetben érdekes memoár lapjait forgatva, nagyon sok figyelemreméltó mozzanatot találunk s minket különösen érdekelnek Tisza István gróf személyéről és a kérdéseket mélyrehatóan felfogó tárgyalási módjáról tett, igen elismerő szavai, nenlkülönben több magyar gazdaságpolitikussal — pl. Teleszkyvel és Harkányi báróval lefolytatott eszmecseréi. Azt is le kell szögeznünk, hogy műve bizonyos fokig bírálja és kiegészíti Gratz Gusztávnak és szerzőtársának, Schuller osztrák osztályfőnöknek a Carnegiealapítvány kiadásában Ausztria-Magyarorság külső gazdaságpolitikájáról szóló nagy müvét. Azonban ez a hely és alkalom — sajnos — nem mutatkozik megfelelőnek arra, hogy Spitzmüller könyvével részletesen foglalkozzunk. Most csak arra kívántunk rámutatni, amit cikkünk elején is kiemeltünk, hogy t. i. a monarchia fejlesztésének és felvirágoztatásának a mikéntje iránt nemcsak közjogi, hanem közgazdasági tekintetben is áthidalhatatlan ellentét választotta el egymástól az osztrák és a magyar államférfiakat. Ezen ideig-óráig kölcsönös engedékenységgel vagy a külpolitikai helyzet nyomása alatt lehetett ugyan segíteni, de az 1867-es dualizmus a XX. század megváltozott politikai és gazdasági követelményeinek alig tudott volna sokáig ellentállni. EURÓPA POLITII írta: GEREVICH ZOLTÁN Szerző elmondotta a Külügyi Társaságnak f. évi március 26-án Szolnokon rendezett ülésén. \A lőadásomban, az időkeret által rövidre szabott mértékben, Európa politikai problémáiról fogok szólni, mégpedig időrendben három csoportba osztva azokat; először is vázolni óhajtom a háború előtti évtizedek azon politikai problémáit, amelyek közvetlenül vagy közvetve egész Európára kiható jelentőségűek voltak és amelyek végeredményben a világháború kirobbanásához vezettek; másodsorban szólni akarok a jelen politikai problémáiról és harmadszor prognózisát próbálom adni a jövőnek. A háború előtti évtizedekben, amelyeket bátran nevezhetünk a gyarmati imperiáliz£AI PROBLÉMÁI külügyminiszteri tanácsos mus korának, a gyarmatpolitika, azután a pánszláv kérdés voltak azok, amelyek nagy kihatásuknál fogva ezt a korszakot politikai szempontból determinálták. A gyarmati imperiálizmus kora A modern gyarmattörténelem utolsó szakában, a gyarmati imperiálizmus korában, már a földterület egész terjedelmében a gyarmatosító államok uralma alá kerül. A gyarmatosítás terén a merkantil irányzatot a tudatos imperiálizmus váltja fel. Már nem csupán a gyarmatként nyert területek kiaknázása a fontos, hanem az egész földterületnek felosztása a fehér faj között és kíméletlen leigázása a benszülött alacsonyabb fajoknak. Mindig és mindenütt a katonai erő mondja ki az utolsó szót. A fehér ember letelepszik, utakat és