Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 6. szám - Galitzin-muravlien Dimitrij herceg

1929 5 Március 16 tart s ő ehiporta nyíltan. Két évvel később egy európai uralkodó (tehát nem barbár?) plattvalóit ígéretekkel magához édesgeti s aztán hitszegően a belső keresztes hadjárat ürügye alatt megöleti őket... Mondhatjuk-e tehát, hogy Rettenetes Iván IX. Károlyhoz viszonyítva barbár volt? A XVII. században egy szörnyű forradalom után, amely tisztára bolseviki jellegű volt, s amely alatt Európa épen úgy viselkedett, mint most, a mi népünk teremtő ereje Nagy Péter hatalmas egyéniségében testesült meg. Kívánnék hasonlókat Európának. A XVIII. században egy kis német hercegnőből, a stettini kormányzó leányából nemcsak császárnét csinálunk (ami könnyű lett volna), hanem oross asszonyt, orosz írónőt. A XIX. században Európa felséges képviselője eljön Moszkvába és lovait szent katedrái isunkban helyezi el (tiszta bolsevizmus) és mi Párisba megyünk, hogy a Bourbonok restaurációjának segítségéi legyünk s ott mint jól nevelt emberek viselkedünk. Mi sohasem voltunk barbárok. Másokra tartozik, hogy igazolják Európát, amely erre most igazán rászorul, de úgy tesz, mintha ezt nem is sejtené. Sokkal jobban szeretem az európai kultúrákat, minden tökéletlenségük ellenére, semhogy ne kívánnám javát azoknak az országoknak, amelyek Pascalt, Goethét, Racine-t és Schillert adták. De szeretném, ha ők meg megértenék, hogy mi Lomonosoffnak, DerjavinneK, Puskinnak és Dosztojevszkynek adtunk éle'.et. [ GALITZIN-MURAVLIEN DIMITRIJ HERCEG Meghalt Visegrádon 1928 december hó 16-án írta: GÖMÖRY LAIML LÁSZLÓ, külügyminiszteri tanácsos Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban helyezték örök nyugalomra a budapesti kevepesi temetőben Galitzin-Muravlien Dimitrij orosz herceget, az orosz emigrációnak ezt a nemes alakját, példaképét annak a megrendítő sorsnak, mely a cári Oroszország nagyjait érte. Váratlan halálának híre őszinte részvétet keltett hazánkban, mert Magyarország számos társadalmi körében örvendett osztatlan szimpátiának, érdekes egyénisége, kitűnő tollának a napi sajtóban való gyakori szereplése pedig a nagyközönség körében tette közismertté nevét. Az elhúnyt a XIV. század első felében nevezetes szerepet játszó Gedimin litván hercegnek volt leszármazottja, tagja annak a Galitzin családnak, amellyel századokon át találkozunk Oroszország történelmének lapjain. íróember volt, akinek művei, — főleg regények, történelmi és politikai munkák, drámák és versek — negyven kötetet tesznek ki. Muravlien írói néven ismerték és a cár kitüntetéskép megengedte, hogy ezt a nevet családi nevéhez fűzhesse. Irodalmi munkássága mellett széleskörű közjótékonysági tevékenységet is kifejtett, nevezetesen a nemrég elhúnyt anyacárnő védnöksége alatt álló számos népjóléti intézmény (menedékház, kórház, menhely, iskola, nevelőintézet stb.) volt gondjaira bízva. Publicista is volt és sokszor hirdette eszméit szónoki eme;vényről. Férfikora javában érte el a száműzetés szomorú sorsa. A cári Oroszország bukása után a Balkánon, majd Magyarországon talált menedéket. Nyolc éven át legközelebbi hozzátartozóival együtt báró Biedermann Rezső Szigetvár melletti birtokán élt és itt készült el 1922-ben az a manifesztum, melyben Kyrill nagyherceg magát az „orosz trón őrének" proklamálta. Szeleskörű irodalmi és publicisztikai munkásságát itt is szorgalmasan folytatta, ezenkívül legkedvesebb foglalkozása volt a most üzenhatéves Dimitrij unokájának nevelése és oktatása. A vendéglátó Biedermann család házában megfordulván, alkalmam volt a herceggel számos eszmecserét folytatni és ennek során csodálnom kellett elméjének az emberi tudás minden terén való jártasságát. ' Galitzin herceg, aki a cári Oroszország ama vezetőkörének volt tagja, amely az osztrákmagyar monarchia romlását tűzte ki a nagy háború idején célul, megszerette hazánkat és belső meggyőződésből tette Magyarországot politikai koncepciója sarkkövévé. Egy magyar-orosz barátság majdani megvalósításáról álmodozott, melyet mind a két ország boldogulásának alapjául képzelt el magának. A nagy elméknél gyakori naivsággal rendületlenül ragaszkodott Miklós cár életbenlétének gondolatához és képzeletében állandóan látta, amint Miklós cár egy napon jelenlegi rejtekhelyéi elhagyva és a boldogulás zászlaját kibontva, visszatér népéhez. Bár délmagyarországi lakóhelyén környezete nagy szeretettel vette körül, az volt a vágya, hogy közelebb jusson a magyar fővároshoz és ezzel könnyebb legyen a Magyarország vezetőköreivel való személyes érintkezése. Ezért az elmúit ősz folyamán Visegrádra mm ("HU Déldánu ára t 3>