Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 4. szám - A KÜLÜGYI SZEMINÁRIUM JÖVŐJE

1928 február 16 tartott az uralkodása, mi történt vele, hol éli mjst napjait? Albánia függetlensége a világháborút megelőző balkáni viharokban fogan tátott, a trónt az osztrák diplomácia építette Wied herceg számára, nem sejtve, hogy egy félév múlva végigsöpör egész Európán a háború ciklonja és az albán királyságot uralkodójával együtt magával ragadja. Amikor 1912-ben a balkáni háború kitört és a szerbek, montenegróiak, bolgárok és görögök egyidejűleg rátámadtak Törökországra. Albánia még a szultán birtoka volt, de a szerencsétlen mohamedán-nacionalista politika következtében, amelyet az ifjútörökök kezdeményeztek, az albánság megszűnt ragaszkodni a török uralomhoz. Ha ebben a közel egymilliós harcias népben egységes lett volna az érzés: a balkáni országok törökellenes szövetsége talán létre sem jön vagy legalább is megnehezítette volna számukra a sikert. De az albánság nem volt egységes és a vezető férfiak legnagyobb része idegen törekvések szolgálatában állott. Aki a szultántól nem kapott pénzt vagy jövedelmet hajtó állást, megpróbálta Ausztria-Magyarország, Itália, Szerbia vagy Görögország kormányai révén jutni a keresethez. Egyszer az egyiknél, máskor a másiknál, néha egyidejűleg valamennyinél. A rekordot e tekintetben Iszmáil Kemal bey, a tekintélyes Vlora-család szeniora tartotta, aki még az oroszoktól és franciáktól is tudott szubvenciót szerezni magának. A két főrivális az albán szimpátiák megszerzésében Bécs és Róma voltak. Az albán területen valamennyi osztrák-magyar és olasz konzulátus búcsújáró helye volt a pénzre éhes intellektuelleknek és a környékbeli törzsfőnököknek, aki ket befolyásuk és használhatóságuk arányában honoráltak, még pedig néha furcsa tapintatos módon. Durazzóban például s jóval a balkáni bonyodalom előtt az akkori osztrák magyar konzulnak az volt a rendszere, hogy leült kártyázni albán vendégeivel, akikről tudta, hogy csal a játékban is, leült kártyázni. Hagyta őket nyerni, de csak egy bizonyos határig. Egy aranytól tízig terjedt az előirányzott „kártyaveszteség", az illető partner használhatósága szerint. Ebben a korrumpált, széthúzó és saját érdekeit hajszoló társaságban minden idegen állam találhatott propagandistákra, annál könnyebben, mert az albánságot a felekezeti különbség három részre osztotta. Az északon lakók túlnyomó része római katho likus, a középső vidéken mohamedán s a déli részeké görög-keleti. A nyelvjárás és az írás is — amennyiben szó lehetett Albániában a nép írás-olvasás tudásáról — lényegesen különbözik egymástól. A délvidéki orthodox hitüeket a görög egyház jóformán hellenizálta, az északi katholikusok a latin betűket használják, a mohamedánok még ma is ragaszkodnak az arab ortografiához. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a tengerparti városok lakóit kivéve, az albánság zöme a kulturátlanság legalsóbb tokán áll és ezer év előtti primitív törzsrendszerben él, amely idöközönkint halálos ellenfelekké teszi a szomszédos törzseket: megérthetővé válik nemcsak az, hogy 1912-ben, a török uralom összeomlásakor, a balkáni államok szabad prédának tekintették az albán területet, hanem a jelenlegi állapotról is fogalmat szerezhetünk. A török kormány csapatai egyideig megkísérelték az ellenállást az Albániát is megrohanó szerb, montenegrói és görög seregekkel szemben, de részint lőszer és zsold hiányában részint a parancsnokló tábornokok árulása miatt, akiket a támadók megvásároltak, az ellenállás nem tartott sokáig. Esszad tábornok, aki maga is albán volt és a török forradalom után Durazzót képviselte a sztambuli parlamentben, a megvédelmezhető Szkutarit. Albánia legnépesebb városát, átadta Nikita fejedelemnek; a szerbek megszállották Albánia északi részét és az adriai parton letelepedtek Durazzóba, a görögök pedig a déli részén helyezkedtek el. Ekkor támadt a bécsi katonai pártnak és Berchtold Lipót gróf külügyminiszternek az a szerencsétlen elhatározása, hogy megteremtik az önálló, független Albániát és az élére keresztény uralkodót fognak ültetni. Ennek a tervnek legfőbb indítéka az a féltékeny aggodalom volt, amelyet Bécsben a szerbek balkáni terjeszkedése keltett. Berchtold gróf nem védekezhet azzal, hogy csupán egy szemszögből ítélhette meg a helyzetet. Mielőtt 1912 végén összeült volna Londonban a nagyköveti konferencia, amely Ausztria-Magyarország indítványára kimondotta, hogy az albánoklakta terű let állami önállóságot nyer. Berchtold gróf Konstantinápolyból, illetékes kézből egy memorandumot kapott. (Folytatjuk.!