Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 24. szám - A románok aknamunkája a békekötés előtt Amerikában. Stoika Vazul szereplése - Hogyan sikerült Amerikát a központi hatalmak ellen hangolni? - Követésre méltó ügyesség és szívósság a propagandában

23 A fentemlített bizottságok tagjai, később mint a békedelegáció tagjai Párizsba utaztak, hol szakértői minőségben működtek. Szaktudásukat, ahogyan az az említettekből kitűnik, Stoicától szerezték. House ezredes Stoicával való első érintkezése alkalmával szintén azon a nézeten volt, hogy AusztriaMagyarország feldarabolása esetén a székelyek és az erdélyi magyar kisebbségek helyzete állandó veszélyt fog jelenteni Európára. Stoica itt is ugyanazon garanciákat biztosította, melyekkel Rooseveltet megnyerte. Összeköttetései révén Wilsonnal is személyesen folytathatott tárgyalásokat az erdélyi románság ügyében. November 4-én Wilson kabinetje tárgyalni kezdte Románia ügyét. Ekkor William Bullill magához hívatta Stoicát, akivel együtt megszövegezte az elismerő nyilatkozatot. Másnap az amerikai kormány hivatalosan megtette nyilatkozatát, mely szövegében szórói-szóra megegyezett azzal a nyilatkozattal, amit Stoica a memorandumában javasolt. Összeköttetések a szibériai románokkal és a Monarchia többi nemzetiségeivel Még 1918 júniusában Stoica érintkezésbe lépett azokkal az erdélyi román tisztekkel, kik azelőtt a magyar hadseregben szolgáltak és a román kormány által megbízattak, hogy az orosz fogságba esett erdélyi románokból egy légiót szervezzenek meg. A légió megszervezése közben kitört az orosz forradalom ás ők kénytelenek voltak a vörösek elől Vladivostokba menekülni. Itt dr. Nitescu Voicu vezetése alatt egy „Román Nemzeti Komité"-t alapítottak, mely megszervezte a légiót. 1918 decemberében ez a légió 5000 felfegyverzett és 5000 más, fegyvernélküli emberből állott. Amerikában még 1918-ban is erős volt a hit, hogy az osztrák-magyar monarchia Kelet-Európában nagy kulturális missziót végez, mely hivatásáért feltétlenül fenn kell tartani és hogy néhány reformmal el lehet érni, hogy a monarchia népei a Habsburgok uralma alatt egyetértésben éljenek. Ezt a nézetet vallotta Wilson is. Másrészről az amerikai vezetőkörök attól tartottak, hogy a felszabadítandó nemzetiségek szabadságukat egymáselleni harcokra fogják felhasználni, mint ahogyan ez megtörtént a Balkánon. Ez általános vélemény eloszlatása végett a nemzetiségek szükségesnek tartották, hogy közösen lépjenek fel propagandamunkájukban. Stefánik már 1917-ben hangoztatta ennek a közös akciónak a szükségét. 1918-ban Stoica megegyezett Pergler dr.-ral, a csehek vezetőjével és nemsokára bevonták akciójukba a jugoszlávokat és a lengyeleket is. Amikor Masaryk G. Thomas 1918 május 7-én Oroszországból Clevelandba érkezett, a csehek, a románok, a lengyelek és a jugoszlávok már közösen ünnepelték és a Grays Armory teremben tartott nagy, közös gyűlésen a nemzetiségek fővezetőjének kiáltották ki. Ezekután megalakították a közös vezetőséget, melyben a cseheket Masaryk, a lengyeleket Paderevszky, a jugoszlávokat Hinkovici Hinko és a románokat Stoica Viasile képviselte. Közös működésükkel elérték azt, hogy bevitték a közvéleménybe a monarchia szétdarabolása szükségességének tudatát. Amikor 1918 őszén a monarchia megindította a különbékekötési akciót, a nemzetiségek veszélyeztetve látták aspirációiknak beteljesedését, miért is szeptember 15-én az Egyesült Államok propagandairodájának patronátusa alatt New-Yorkban, a Carnegie-teremben naggyűlést rendeztek, melyen a vezetőkön kívül felszólaltak még G. M. Hitchhcock, a szenátus külügyi bizottságának elnöke és Pierre de Lanux, francia szociológus. 1918 szeptember 20-án Wilson a Fehér Házban audiencián fogadta a nemzetiségek fenti négy vezetőjét, akik egy rövid memorandumot nyújtottak át neki. Wilson elolvasván a memorandumot, meghallgatta Masaryk magyarázatait es kijelentette, hogy az amerikai kormány mindenben egyetért a nemzetiségek aspirációival és, hogy meggyőződése szerint Ausztria-Magyarország egy rothadt bódé, amelyet nem lehet fenntartani és amelynek feldarabolása időszerűvé lett. 1918 október másodikán a nemzetiségek egy szervesen összefüggő egyesületet alkottak „Közép-Európai Unió" címen, melynek központi választmányában két-két taggal képviseltették magukat a csehek, a románok, a jugoszlávok, a lengyelek, az irredenta olaszok és görögök, az albánok, az örmények, a cionisták, a litvánok, az ukránok és a tótok. A románokat Lupu dr. és Stoica képviselték. Az Unió elnöke Masaryk lett; ügyvezető igazgatóvá pedig H. A. Millert, az oberlini (Ohio) kollégium tanárát tették. Az Unió hivatása abban állt, hogy a világot a nemzetiségek felszabadítására megnyerje. Eszközeik: kiadványok, térképek, nyilvános gyűlések, stb. Nagy hatással voltak a közvéleményre Masaryknak a philadelphiai „Independance Hair-ban 1918 október 23—26-ig tartott előadásai, melyeken a béke elveit és a Közép- és Kelet-Eurpai nemzetiségeknek felszabadítását tárgyalta. Az amerikai kormányt az üléseken a híres regényíró, Rupert Hughes képviselte. Ugyanazon év november 5—7-én nagy gyűlések rendeztettek New-Yorkban a Carnegie Hallban és a Plaza Hotelben. Bomlasztó munkájuk ezzel úgyszólván befejeződött, áskálódás Likat siker koronázta, meg volt a hangulat a trianoni igazságtalanság elkövetésére. Mint ahogy Masaryk maga is elismeri „Die Weltrevolution" című munkájában : a „Közép-Európai Unió" egyik legfőbb etapeja volt a Kis-Antantnak.