Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 22. szám - Magyar szellemi termékek és az utódállamok. Karafiáth Jenő interpellációja - Walkó Lajos külügyminiszter: Az utódállamok gyakorlata ellentétben van mind az emberi jogokkal, mind pedig a kisebbségi szerződések alapgondolatával

24 Vészi József végül igen helyesen fejtette ki, hogy milyen súlyos veszedelmet rejt magában, ha a sajtó nemzetközi poziciója és befolyása megdől, ha minden nemzetközi vita lehetetlenné válik, ha a publicisztika hatása nem terjeszkedhetik az országhatárokon túlra és így a külföldön visszhangot nem kelthet, mert az eszmék kívánatos nemzetközi csereforgalma nélkül a világ előrehaladását többé nem szolgálhatja. A sikeres felszólalásra tudvalevően Mavrodi Vitorul, a román külügyminisztérium sajtófőnöke válaszolt. Bár elismerte, hogy elvben nem lehet teljes mértékben helyeselni valamely nemzet sajtójának kitiltását, mégis amellett kardoskodott, hogy a magyarországi sajtót még sem lehet Nagyromániába beengedni, mert izgató hangja az erdélyi magyar kisebbség körében állandó izgalmakat okoz (!) és a magyar kisebbségben tartós illúziót kelt, különösen mikor velük elhitetni igyekszik, hogy a békeszerződések csak múló természetűek és azok revíziója küszöbön áll. Állításának igazolására idézte a Pesti Hirlap augusztus 19-iki számát, mely Szent István Király ünnepének előestéjén jelent meg. Ebben a számban a magyar publicisták aranytollú nesztora, Rákosi Jenő írt Szent Istvánról vezető cikket, melynek a román mentalitással úgy látszik ellentétes okfejtése, továbbá Zsolt: Esti levelének néhány konklúziója válthatta ki Mavrodi Vitorul hazafias aggodalmát és félelmét. Becsületbeli kötelezettséget vállalt azonban a román sajtófőnök aziránt, hogy a magyar sajtó bebocsátását a román kormánynál azonnal keresztülviszi, mihelyt a magyar lapoknak nekik félelmesen kellemetlen hangja megváltozik. Sziillő Géza interpellációja Második eseményként, mint valami fájdalmas akkord csendül át a magyar éjszakába elszakított véreink áthallatszó vágyakozó sóhajtása és egyre erősbödő vészkiáltása: Mentsétek meg magyar kultúránkat! Az ezeréves magyar kultúra után még a trianoni mentalitás szerint is jogosan szomjúhozó rab magyar véreink szenvedő lelki állapotát tükrözteti hűen vissza az a prágai interpelláció, melyet Szüllő Géza jegyzett be f. évi július hó 2-án a magyarországi nyomdatermékek postai szállításáról és terjesztéséről. Az írásbeli interpelláció lényege a következő:*) . . . Si ámek miniszter úrnak, mint a miniszterelnök helyettesének a Gregorevits Lipót képviselőtársunk részéről a magyarországi nyomdatermékek tárgyában benyújtott és Spina dr. jelenlegi közmunkaügyi miniszter úr által is aláírt interpellá*) Nemzeti Újság 1928 július 3-iki száma. Közlése szerint a Felvidékre csak a Népszavát, a Magyar Hírlapot és az Esti Kurirt engedik be. cióra az ösuzkormány nevében adott válaszában a következő állítás olvasható: — „Magyarországon 1918 október 28-ika után kiadott valamennyi lap és könyv postai szállításának és terjesztésének általános tilalma alól az utóbbi időben a magyar kormánnyal kötött egyezmény alapján tekintélyes, általános jellegű kivételek engedélyeztettek s a postai szállítás engedélyezése iránti kérvények elbírálásánál konkrét esetekben szabadelvű gyakorlat vezettetett be. — Mivel tudomásunk van arról, hogy a szlovenszkói teljhatalmú minisztériumnak egy két-három hónappal ezelőtt a szlovenszkói könyvkereskedőknek megküldött körrendelete változatlanul fentartja az 1920. évi miniszteri rendeletben kimondott azt az elvet, hogy az 1918. évi október huszonnyolcadika után Magyarországon kiadott könyvek Szlovenszkóban csak külön engedéllyel árusíthatók és az alól néhány magyar klasszikus szépíró művein kívül csak mintegy hatvan, legtöbbnyire orvosi és mezőgazdasági szakkönyv képez kivételt, mivel továbbá köztudomású tény, hogy a magyarországi lanok közül Szlovenszkóban csak a szociáldemokrata Népszava, valamint a radikális Magyar Hirlap és az Esti Kurir terjeszthető, fel kell tennünk, hogy a helyettes miniszterelnök urat helytelenül informálták és azért újból kérdezzük a kormányt, hajlandó-e: 1. velünk közölni, hogy előbbi válaszát kinek az információjára alapította; 2. helyesbíteni azt az állítását, hogy az utóbbi időben „tekintélyes általános jellegű kivételek engedélyeztettek" és „szabadelvű gyakorlat vezettetett be" és a helytelen jelentés szerzőit felelősségre vonni; 3. a szlovenszkói teljhatalmú miniszternek a magyarországi nyomdatermékek tárgyában az 1920. évben kiadott rendeletét teljes terjedelmében hatályon kívül helyezni; 4. a Magyarországon megjelenő laüoknak a postai szállítás jogát megadni és ilyen módon 5. gondoskodni arról, hogy a cseh-szlovákiai magyar és német kisebbség között e téren is fenforgó megszégyenítő különbség az állam fennállásának tizedik évében végre megszűnjék." Sajnos, nincsen tudomásom arról, hogy a szabad köztársaságban, melynek iskolai és nemzetművelődésügvi minisztériuma „Iskoláink a Cseh-Szlovák köztársaság első évtizedében" kiadott magyarnyelvű röpiratában azzal kérkedik, hogy: „Minden gvermeknek megvan a joga anyanyelvén művelődni, ami egvedül természetes és ezért helyes is. A Cseh-Szlovák köztársaság nagy nénzáldozatok árán valósítja meg ezt a gondolatot. A cseh-szlovák köztársasági államoolitika nem nemzetleníti el a gyermekeket és nem fosztja meg őket anyanyelvüktől", a cseh-szlovák kormányzat részéről megértő visszhangra talált volna és a mai napig megfelelő újabb intézkedést vont volna maora után, Szüllő Géza prágai magyar kéoviselőnek a cseh-szlovák kormányzat által befelé és kifelé egyaránt hangosan hirdetett ás előbb ismertetett „alapigazságából" sarjadzó felszólalása. • A probléma a Népszövetség előtt Az időrendi sorrendben harmadik és talán az eredményt tekintve legjelentősebb esemény, ami a kisebbségi kérdésben Trianon