Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 21. szám - Idegenforgalom és külpolitika. Előadta Lipovnitzky Pál, a Külügyi Társaság idegenforgalmi szakosztályának, Tasnády Szűs András ny. államtitkár elnöklésével f. évi október 23-án tartott ülésén

27 a háború előtt is. A ,román ezirányú munkáról már régen tud a világ. Csak nálunk nincs szerv, amely arra volna hivatott, hogy a már megszerzett barátokat továbbra is megtartsa. A hivatalos és félhivatalos intézmények valóban emberfeletti munkát végeznek azon a téren, hogy hazánk viszonyait a külfölddel megismertessék. Tekintettel ellenségeink dúsan dotált ellenpropagandájára és arra, hogy a mi intézményeink bizony csak nagyon szerény költségvetéssel dolgozhattak, az eredmény ebben a tekintetben a csodával határos. De mit ér ez, ha arra már nem telik, hogy a megszerzett barátságokat fenn is tartsuk és ápoljuk? Világos, hogy ezt nem szabad hivatalosan ^agy félhivatalosan csinálni. Külföldi barátainknak nem szabad oly érzésüknek lenni, hogy a nekik nyújtott vendégszeretetért ellenszolgálatot várunk tőlük. Nem is szabad őket oly helyzetbe hoznunk, hogy a legcsekélyebb gyanú is érhesse őket oly irányban, mintha a magyar hivatalos körökkel vagy társadalmi szervezetekkel bármilyen kapcsolatban állanának, úgy képzelem, hogy itthon kellene lennie oly teljesen magánjellegű baráti körnek — minden cím, minden látható kapcsolat nélkül —amelynek tagjai úgyszólván magánlevelezésben állnak azokkal az idegenekkel, akikkel ittartózkodásuk alatt összebarátkoztak s akik hasznosaknak látszanak. Ez a levelezés és érintkezés fáradsággal és költséggel jár. Ma ezt senki sem bírja sajátjából fizetni, de arra sincs módja senkinek, aki kénytelen kenyerét megkeresni, hogy időt és fáradságot áldozzon ingyen erre a célra. Ezen a téren nagyon helytelen volna nobile offiziumot és hazafias kötelességet alapul venni. Meg kell teremteni egy kis magánirodát, amelynek vezetőjét felelőssé kell tenni azért, hogy jól és a magyar külpolitikának megfelelően intézze a levelezést és informálást azokkal a külföldiekkel, akik alkalmasak .arra, hogy befolyásukat és összeköttetéseiket szükség esetén igénybevehessük. Ugyanennek az irodának kellene arról is gondoskodnia, hogy a fővárosban és a vidéki városokban is legyenek oly egyének, akik értenek hozzá, hogyan kell idegenekkel bánni. Van ilyen művelt ember elég, csak meg kell őket találni, vidéki városi idegenforgalmi csoportokba szervezni és be kell őket kissé gyakorolni. Ugyanakkor a hivatásos idegenvezetőkkel is tanfolyamot kellene tartani és egyáltalán jó volna, ha a szállodák és idegenforgalmi intézmények kizárólag vizsgázott .vagy okleveles idegenvezetőket alkalmaznának. Amint látjuk, egy ilyen irodának nagyon sok és sokoldalú dolga akadna ebben az országban jórészt oly munka, amely ma vagy •nem vagy pedig csak szervezetlenül történik, nem pedig intézményesen és felelősség mellett. Minden idegenforgalmi intézménynek megvan a maga saját dolga. Egyik a fővárossal foglalkozik, másik a Balatonnal, a harmadik a fürdőváros akcióval, a negyedik a Margitszigettel és így tovább. E mellett mindegyik csinál propagandát is — némelyik közülök nemcsak a saját hatásköre alá tartozó attrakcióról, hanem néha országos propagandát is. Ugy tudom, hogy ezt az anomáliát volt hivatva megszüntetni a néhány év előtt alakult idegenforgalmi szövetség. Nagyon érdekes volna tudni, vájjon sikerült-e a számos kisebb-nagyobb koncernt közös nevezőre hozni, ami nélkül anyagiakban hasznos és külpolitikailag jó hatásfokkal kecsegtető idegenforgalom elképzelhetetlen. Amennyire én tudom, csak két oly intézményünk van az idegenforgalom terén, amely pénzzel is rendelkezik. Egyik az IBUSZ, a másik a Székesfővárosi Idegenforgalmi Iroda. A többi intézmény, ideális céljaiért bizony nehéz és pénztelen küzdelmet folytat. Örülnék, ha ezirányú információim tévesek volnának. De még ez a két intézmény is mostoha helyzetben van. Az egyiktől elveszik az elért hasznot, ami pedig az államháztartásban, illetően az Államvasutak évi kimutatásában nem nagy rubrika, de ami az idegenforgalom fejlesztésében kiszámíthatatlan különbséget jelentene és bőven kárpótolná a vasutat a látszólagos hiányért — a másiknak költségvetése oly szerény, hogy csak a legnagyobb takarékossággal képes feladatát betölteni. Ezzel szemben azt látom, hogy a külföldön, ahol nemcsak a gazdasági közvetlen hasznot nézik, hanem nagyon jól és nagyon magasra értékelik az idegenforgalom külpolitikai átütőerejét, sokszorosát fektetik be az idegenforlomba annak, amit mi áldozunk,. Náluk is vannak politikai momentumok, amelyek ezt szükségessé teszik; nem hiszem, hogy volna magyar ember, aki azt merné állítani, hogy e momentumok nálunk kevésbbé fontosak. Örömmel állok tehát azoknak a sorába, akik velem együtt üdvözlik az Idegenforgalmi Tanács Megalakulását és remélem, hogy ez a testület nagy erkölcsi súlyával és szakértelmével oda fogja irányítani a magyarországi idegenforgalmi tevékenységet minden vonatkozásában, ahová az való: külpolitikai törekvéseink céltudatos szolgálatába. Ha valamennyien egyesülünk ebben az eszmében, akkor valóban felbecsülhetetlen szolgálatot tettünk az országnak. * A felolvasást a hallgatóság igen nagy tetszéssel fogadta. Többek hozzászólása után Tasnády Sziits András szakosztályi elnök zárószavaiban — amelyek egyúttal az idegenforgalom hivatalos tényezőinek felfogását ismertették tömör előadásban — magáévá tette Gömöry Laiml László külügyminiszteri tanácsosnak azt a javaslatát, hogy Lipovnitzky tanulmánya egészében kinyomassék és az idegenforgalmi tanács minden tagjának, úgyszintén az érdekeltségeknek megküldessék, egyben kifejezte azt az óhaját, hogy az előadó az idegenforgalmi tanácsban rövidesen helyet foglalva, értékes, tapasztalatait mielőtt ott is érvényesíthesse a hazai idegenforgalom fejlesztése javára.