Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 21. szám - Idegenforgalom és külpolitika. Előadta Lipovnitzky Pál, a Külügyi Társaság idegenforgalmi szakosztályának, Tasnády Szűs András ny. államtitkár elnöklésével f. évi október 23-án tartott ülésén

24 költőt, aki csak néhány napot tölt városunkban, nem érdekli. Sohase fárasszuk ki az idegent azzal, hogy túlzsúfoljuk a napi programmot. Adjunk neki időt arra is, hogy önmagának éljen és saját iniciativájából lásson. És főleg legyünk mindenben másodpercre pontosak. Ebben az irányban főleg az angolszászok végtelenül érzékenyek. Mindez úgy hangzik, mintha miheztartás volna az idegenvezetők részére. De ne feledjük el, hogy az idegenvezető nagyon fontos idegenforgalmi tényező. Vannak nálunk professzionátus és úri idegenvezetők, illetőleg kísérők. Mindkét kategóriára, de különösen utóbbira rendkívüli súlyos és felelősségteljes feladat háramlik az idegenek politikai informálásában. Persze nagyon nehéz őket kitanítani arra, hogy mit tegyenek, mit mondjanak s hogyan viselkedjenek valamely adott helyzetben — s ilyen helyzet bizony akad bőven, úgy, hogy sokszor azt sem tudja az ember mire vélje az idegen gyakran érthetetlen kérdését. Sokkal könnyebb megmagyarázni azt, hogy miként nem szabad az idegennel bánni. Főleg az a fontos, hogy oly megjegyzéseink, amelyeket hazánk sorsáról, a trianoni rémszerződésről vagy panaszainkról az idegen tudomására akarunk hozni, amire pedig mindig nagy szükség van s amire állandóan gondolnunk kell, sohase legyenek tolakodók s feltűnőek, mert ez az idegent bizalmatlanná teszi. Egy kis ügyességgel igen könnyű oda vinni a dolgot, hogy az idegen kívácsiskodjék állapotaink iránt. Nem kell attól tartani, hogy nem teszi. Annál jobban ég a kíváncsiságtól, minél tartózkodóbbak vagyunk. S még akkor is tegyünk úgy, mintha harapófogóval lehetne csak belőlünk kihúzni panaszainkat. Szárazon, minden felesleges hév nélkül adjuk meg a kellő felvilágosítást, de sohase feledjük el nyomban hozzáfűzni, hogy addig is, míg a viszonyok megváltoznak, már pedig meg kell változniok, nem csak a mi, hanem egész Európa érdekében, megvan a bátorságunk ahoz, hogy még ebből a lehetetlen maradékból, amit nekünk hagytak, annyit csináljunk, amennyi lehetséges. íme: rendbehoztuk állami pénzügyeinket s ebben a tekintetben jobban állunk, mint a nyertes szomszédaink. Külföldi hitelünk jó. Bízunk a jövőben és az igazságban. Hibáinkat sohase tagadjuk le, noha természetesen nem is szabad mutogatnunk. Erényeink elismerését vegyük szerényen tudomásul s ne kérkedjünk velük. Kizárólag faktumokkal dolgozzunk, mert minden mese, minden túlzás, káros. Előttem történt, hogy két úr összeveszett idegen újságírók jelenlétében azon, hogy az oláhok a 12-ik vagy a 13-ik században kezdtek-e beszűrődni Erdélybe. Ilyesmi a legnagyobb hibák közé tartozik, mert akkor az idegen egyiknek sem hisz és kételkedni kezd még abban is, amit már eddig hallott. Tökéletesen mindegy, kinek van igaza, a fő az, hogy az idegen megjegyezze magának, hogy Erdély a honfoglalás után még néhány száz évvel oláhmentes volt. Ne gondoljuk, hogy csak azok az idegenek fontosak, akik mintegy hivatalos bélyegzővel ellátva jönnek hozzánk azzal a kimondott szándékkal, hogy rólunk hazájukban majd írni fognak vagy előadásokat tartanak. Minden idegen fontos. Sohasem tudjuk, ki és milyen körben fordul meg otthon s hogy nem kerül-e az ő révén közvetve valamilyen minket gyalázó vagy pedig bennünket felmagasztaló hír forgalomba. Minden idegen nemzetnek, mondhatnám minden egyes embernek megvan a maga sajátossága. Épp úgy, amint már a propagandáról mondottam, hogy annak alkalmazkodnia kell az egyes országok szelleméhez, ugyanúgy kell az idegenekkel való itthoni érintkezésben is ügyelnünk arra, hogy alkalmazkodjanak az ő egyéniségükhöz. Elismerem, hogy ehez bizonyos magasiskolára van szükség, mivel az a finom tapintat, lélekjelenlét és önmegtartóztatás, ami ehez szükséges, nem sajátítható el máról holnapra. De, ha megértjük, hogy mindez a csekélység mennyire hasznos vagy káros lehet külpolitikai szempontból, azt hiszem, senki sem lesz, aki tagadhatná, hogy minderre gondosan kell vigyázni. A sajtó rengeteget tehetne ebben az irányban azáltal, hogy a nagyközönséget apró hírekkel és megfelelő cikkekkel figyelmeztetné arra, miként kell idegenekkel bánni s hogy ennek milyen nagy jelentősége van az ország érdekeire. A külföldön, különösen a nyugati államokban határozottan kifejlődött közszellem észlelhető ebben az irányban. Ettől mi még, sajnos, nagyon távol állunk. Éppen ezért mindent el kell követnünk, hogy mi is megteremtsük ezt a közszellemet. Idegennyelvű propagandalap A sajtóról 'szólva, nem hagyhatom szó nélkül a külföldön, különösen Amerikában tapasztalt ama szokást, hogy a szállodák minden reggel meglepik a vendéget egy hírlappal, amelyet ingyen adnak s amely már a felébredéskor ott van a szoba ajtaja alatt bedugva. Természetesen szó sem lehet arról, hogy magyar újságot adjunk a vendégnek. Szomszédainknak mind van egy, sőt több francia napilapja, amit nagy áldozatkészséggel tartanak fenn. Nálunk is volt francia napilap, de meg kellett szűntetni, mivel nem volt rá megfelelő pénz. A mai, némileg változott helyzetben úgy vélem, hogy nemcsak francia, hanem főleg angol napilapra is szükség volna, egyrészt általános politikai érdekből, másrészt idegenforgalmi szempontból is. A tapasztalat azt mutatja, hogy kétnyelvű újság nem megfelelő. De a két lap együttes kiadását, szerkesztését és adminisztrációját meg lehetne egy intézményben oldani, ami mindakettőt olcsóbbá tenné. Minden idegennek hí-