Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 2. szám - A Bratianu-kormány helyzete

1928 január 16 követeinek a háborúelötti jelentéseit, kitűnik, hogy azokban az osztrák-magyar monarchia renc Józsefet állandóan csak császárnak nemindig csak Ausztria néven szerepelt és Fevezték. A Bécsben akkreditált diplomaták legnagyobb része semmiféle összeköttetésben nem állott magyar államférfiakkal és Budapesten csak akkor fordult meg, ha a bécsi udvar itt tartózkodott. Az egész diplomáciai élet a császárvárosban összpontosult, amely, mint kellemes hely, jóhírnévnek örvendett a külföldön, de nem minden diplomata vágyódott utána. Egyeseket, különösen a polgári származásúakat, feszélyezte az udvarnál megcsontosodott „spanyol etikett'" és az osztrák arisztokíata családok tartózkodó magaviselete. A szalonok ajtai nem könnyen nyíltak meg és különösebb egyéni kvalitások kellettek ahhoz, hogy egy nem arisztokrata diplomata iránt felmelegedjenek. A háború előtt Bécsben a legnagyobb politikai befolyást Németország nagykövete, Tchirsky játszotta, akinek a neje osztrák származású volt. Mielőtt elfoglalta volna állomáshelyét, a bécsi szalonokban a mágnáshölgyek egész komolyan vitatkoztak arról, hogy fölvegyék-e az érintkezést Tchirskynével, aki félig polgári családból lett nagykövetné. Természetesen valamennyien rendes látogatóivá váltak a vendégszerető német nagykövetségnek és a csütörtöki fogadásoknál, valamint az elég gyakran rendezett dinereken és bálokon sorba megfordult „tout Wien". Tchirsky az a típus volt. amelyet a németek „Draufgeher"-nek mondanak. Bátor és büszke, aki jóformán mindent lenézett, ami nem volt eléggé poroszos. Aehrenthal báró osztrákmagyar külügyminiszter több ízben megpró hálta, hogy a német külpolitikával szemben a monarchia külön fölfogását érvényesítse, az ő halála után azonban, amikor a békés és lágy természetű Berchtold Lipót gróf foglalta el a Ballplatzi palotát, Tchirsky lett Bécsben a helyzetnek úgyszólván korlátlan ura. Mellette jelentékeny szerepe volt Brockdorff-Rantzau gróf követségi tanácsosnak (aki 1919-ben, a párisi béketárgyaláson a német delegáció élén állott és világszenzációi keltett a versaillesi szerződés aláírásának megtagadásával, jelenleg Moszkvában képviseli hazáját) és Bülow Károly őrnagy katonai attachénak, Bülow herceg német kancellár fivérének. Bülow. mint minden német nőtlen katonai attaché, alkalmazkodott a nagy vezérkar amaz utasításához, hogy magánlakásán ne fogadjon vendégeket, ennek dacára széleskérű ismeretséggel bírt és határozott föllépésével befolyást gyakorolt a vele köze lebbről érintkezőkre. Azt beszélték, hogy Feren Józsefnek is imponált. Egy alkalommal a Brnck környékén tartott csapalszemléről visszatérve. Ferenc József meghívott vasúti kocsijába néhányat a katonai attachék közül. Az öreg uralkodó leült a zöld velourral át vont régimódi karos székek egyikébe, vele szemben Bülow helyezkedett el, oldala mellett Teck herceg, Nagybritannia katonai attaehéja. Bülow vezette a társalgást, oly témák felé irányítva, amelyek a császár-királyt érdekelték. Beszéltek a magyarországi lótenyésztésről, az lij tábori egyenruhákról, az önműködő lövőfegyverekről és más hasonló dolgokról. Végül Bülow szóba hozta Törökországot, amely ezidőben nagyobb mennyiségű lovat óhajtott vásárolni az osztrák-magyar monarchiában. Bülow kedélyesen nevetve, azt a tanácsot adta: — Adja el Felséged a törököknek a monarchia összes gebéit. Arra valók a törökök, hogy megvásárolják. Ferenc József, ámbár nem volt barátja a bizalmaskodó hangnak, mosolyogva nézett Bülowra és egy percnyi csönd után — barátságosan kérdezősködött Bülow fivére, a kancellár után. Nem könnyű helyzete volt Bécsben a kvirináli olasz nagykövetnek, Avarna hercegnek. Noha Olaszországot szerződés kötötte a hármasszövetséghez, senki előtt nem volt ti tok, hogy az osztrákokat és az olaszokat a kölcsönös ellenszenv ledönthetetlen fala választja el egymástól, s hogy a két állam vezérkara folyton erősíti a határokat. Avarna herceg azonban rendkívüli tapintatossággal látta el misszióját és általános szimpátiát szerzett. x\mikor az orosz katonai attachétól, Marcsenkó tábornoktól megtudta, hogy Ferenc Ferdinánd gyűlöli az olaszokat és állandóan „verfluchte Kerl"-eknek nevezi, azt felelte: — A trónörökös ezidöszerint felelőtlen személy Ausztria-Magyarország politikájában. Gyakran előfordult, hogy egy trónörökös, mint uralkodó, erőt tudott venni személves érzésein és országa érdekeit föléje helyezte antipátiáinak.