Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 16-17. szám - RÁDICS HALÁLA ÉS A DÉLSZLÁV ÁLLAMVÁLSÁG

1928 Szeptember I RÁDICS HALÁLA ÉS A DÉLSZLÁV ÁLLAMVÁLSÁG \ június 20-án a szkupstinában kilőtt golyó hat hét múlva sírba vitte Rádics Istvánt, a horvátok vezérét is, mint előbb öccsét, Pált és Baszaricsek György képviselőt. Rádics életbenmaradása körül forgott minden hetek óta a délszláv politikában. Rádics, halála előtt kevéssel, egy berlini távirati ügynökség munkatársának kifejtette programmját, melyben perszonális uniót hajlandó csak elfogadni Szerbiával. Legyen a király személye közös és ez a közösség tartsa együtt egy állami közösségben Szerbiát és Horvátországot, a többi tartományt pedig szavaztassák meg, hogy ebben a perszonál unióban Szerbiához akar-e csatlakozni vagy Horvátországhoz. Belgrád riadtan vette tudomásul ezt a programmot, a nagyszerbek leszámolást követeltek a hazaáruló Rádiccsal, Markovics volt miniszter lapja a Jedinsztvo azt irta, hogy most már jobb, ha meghal Rádics, mert kettő között választhat: a sírba megy-e vagy a fegyházba. A lap meggondolatlan szerkesztője, Risztovics, elutazott Zágrábba, helyi tapasztalatokért és érdeklődését életével fizette meg. Az elkeseredett horvátok előbb elverték, azután egy munkás a mellette álló rendőr kezében lőtte agyon. A belgrádi vérontásra Zágráb is vérrel felelt, kezdve Belgrád harcmodorához idomulni. Közben pedig hirtelen elhunyt Rádics, mielőtt tisztázhatták volna azt a híres nyilatkozatot, hogy fentartja-e vagy nem. Az élő Rádics, elveit meglehetősen cserélgette, amilyen könnyedén tett nagy horderejű kijelentéseket, éppen olyan könynyen vissza is vonta, a halott Rádics azonban nem magyarázhat már semmit, így utolsó nyilatkozata hívei előtt politikai végrendelet lesz, kegyeletes megváltozhatatlan szentség. És ma már Rádics híve egész Horvátország és a többi új terület nagyrésze nemzetiségi különbség nélkül. Míg élt, csak a horvát parasztság vezére volt, aki elkeseredett harcban állt még a papsággal is, de betegágyánál megszűnt minden harc. Odasereglett a horvát intelligencia eddig gyűlölködő szervezete, a föderálista és a jogpárt, kibékült az egyházzal, felvette az utolsó kenetet és Bauer, Horvátország érseke, temette minden horvát püspök segédletével. Érseki rendeletre minden harang megkondult a horvát templomokban halálakor és ezek zúgása kísérte a nemzet vezérét utolsó lakóhelyére. Rádics végrendelete az egész horvát nemzetnek szólt és Rádics sírja mögül az egész horvát nemzet áll harcban Belgráddal, melynek kapkodó kormánya azóta sem tudja eldönteni, hogy erős kézzel próbáljon-e véget vetni az új területek ellenállásának vagy várja, hogy a mindent jóvátevő idő hozza meg a megbékülést. A szlovén néppárt, melynek elnöke vezeti a kormányt, az erős kéz politikája mellett van, mert a horvátokkal való megbékülés esetén a szlovénpárt teljesen feleslegessé válik. Ugyancsak az erőszak híve a szerb radikális párt kormányon levő szárnya, a Vukicsevics csoport, míg az elégedetlen radikálisok épúgy békülni szeretnének, mint a demokraták. Nem magasabb államérdekből, hanem szintén személyi okokból. Vukicsevicsékkel, kinek kormánya alatt Rádicsot és társait meggyilkolták a parlamentben, ki nem békülnek soha a horvátok, de ezek ellenfeleivel, a radikális centrummal és a jobbszárnnyal esetleg igen és akkor a radikálisoknak ez az árnyalata kerül kormányra. A demokraták is csak azt nézik, hogy ők is osztozkodhatnának a hatalomban a horvátokkal, illetőleg a paraszt-demokrata koalícióval. A kormány a kétféle áramlat közt ma idehajlik, holnap oda. Egyik nap megkezdi éjjeli csendőrrajtaütéssel egy-két horvát falu lefegyverzését, hogy másnapra visszavonja rendeletét és hírlapi cikkekben üzenje meg békekészségét. A horvát álláspont. De ha Belgrád tanácstalan, Zágráb sem igen lehet egészen tisztában, hogy mit akar, milyen közvetlen akcióval próbálja elérni. A pártvezérek derüre-borura nyilatkozgatnak külföldi lapokban, hogy azután egymás nyilatkozatait cáfolgassák. Ezek a nyilatkozatok nem egészen egy úton járnak, mert Macsek Vladimír, a Rádics helyébe megválasztott horvát parasztpárti elnök, elhunyt vezére végakaratát, a perszonál-uniót hirdeti s ha a közös diplomáciába és pénzügybe még bele is megy, a közös hadseregből már nem kér. A szerb Pribicsevics, a független demokratapárt elnöke, a perszonál-unióról nem akar hallani s csak az új területi lakosság politikai és gazdasági egyenjogúsítását követeli a régi Szerbia népével, hogy egyik népnek se legyen a másik felett hegemóniája. Pribicsevics és Macsek a parasztdemokrata koalíció elnökei és ennek az elnökségnek harmadik tagja a régi ellenség, a dalmáciai Trumbics, a délszláv állam első külügyminisztere. Csak Rádics halálos ágyához érkezett, de azért valószínűleg ő a legigazibb képviselője Horvátországnak. Trumbics nyilatkozatában úgy próbálja eloszlatni elnöktársai között levő ellentétet, hogy mindkettőnek igazat ad, mert állítása szerint mindakettő ugyanazt mondja, csak más terminológiával. Az állam egységét meg kell őrizni, de ezen belül teljes önálló állami életet kell biztosítani Horvátországnak. Ez a magyarázat aligha okozhat örömet Belgrádban, mert hiszen ez is csak perszonál-uniót jelent. Szerbia, a régi, el nem tudja képzelni, hogy egy