Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1928 / 9. szám - A FRANCIA VÁLASZTÁSOK
1928 9 május 1 hazatérése után október 12-én éjfélkor letartóztatlak és a morvaországi Mirovban bebörtönözték. Pedig ez alkalommal Hlinka nem azért ment a külföldre, bogy a tótok elnyomatása miatt panaszkodjék, hanem ment, hogy a magyarságot ócsárolja és védje a cseheket Heathcote állításaival szemben. Erre „The Catolic Times" angol lap (április 13.) adott neki módot és alkalmat, midőn cikkét leközölte. Ezzel a cikkel érdemes foglalkozni már csak azért is, hogy lássuk, milyen kapkodás és zűrzavar uralkodik a szlovák politikában. Hlinka bevádolja az elszakított magyarságot azért, hogy nem tud sorsába belenyugodni, holott — állítólag — mindene van, amit csak szí\e megkíván. Sajátságos, hogy ezt éppen az a Hlinka állítja, akinek pártja számos memorandumban és akinek lapja számtalan cikkben annyi keserű panasszal fordult a .:világ közvéleményéhez' a cseh imperializmus durva erőszaka miatt. A külfölddel elhitették, hogy a csehek és a tótok édestestvérek. Igaz, hogy erre Hlinka egykori kebelbarátja, Jehlicska, azt a megjegyzést tette, bogy Ábel és Kain is testvérek voltak. Elhitették a világgal, hogy a tótok vágytak a csehekkel való állami egység után s hogy a csehek a tótokat „felszabadították". De ha már anynvi okuk van a tótoknak keserű panaszokra, amit Hlinkáék nemcsak hogy nem tagadtak, hanem lehető leghangosabban világgá kürtölték, mit szóljon az anyaországtól elszakított magyarság, amely semmiféle felszabadítás után nem vágyott, s melyet megkérdezése, sőt akarata ellenére Csehországhoz csatoltak. Hlinka éveken át mindent elkövetett, hogy a világ figyelmét Szlovenszkó anyagi és erkölcsi pusztulására ráterelje, s most egyszerre odaáll az angol közvélemény elé mint a csehek mentőtanuja. Bevallja ugyan, bogy a csehek és tótok között nincsen minden rendben. hogy vannak ,?csekély" elintézetlen ügyeik, de majd minden rendbe fog jönni. Ez a kijeletés az izguló cseheket kissé megnyugtathatta ugyan, de bizonyára felkeltette még jobban az angol közvélemény kíváncsiságát, amely a színtiszta igazságot keresi, s amelyet csak úgy odadobott nyilatkozatok nem szoktak kieléíleni. lég csak egyet! Hlinka lapjának cikkeiben elég erősen nyert kifejezést, hogy a csehszlovák gondolat hívei tulajdonkép csak azok a tótok, akik olcsón vagy ingyen jutottak maradékbirtokokhoz a földreform következtében elkobzott nagyobb részt magyar nagybirtokokból, vagy akik a csehek szekerét tolva konchoz jutottak. Ezeket Hlinka lapja nem is kímélte, s még nevüket is kiszerkesztette. Hogy ezek a csebbarátok irtóznak még annak a gondolatától is, hogy a csehszlovák viszonyban lényeges változás történjék, azt értjük. De Hlinka minden eddigi cselekvése odairányult, hogy Szlovenszkó a mai nyomorúságok állapotából megmenekülve, az erkölcsi és az anyagi haladás útjára lépjen. Hlinkának tehát mások a céljai, mint azoknak a csehszlovákoknak, akik anyagi érdekből mindenre képesek. Őróla írta Scotus Viator, a csehek nagy barátja, hogy ,,Hlinka inpulzív, naiv, szenvedélyes és kritikanélküli jellem; inkább agitátor, mint politikus, egy szemernyi államférfiúi érzéke nincs és nem érti meg az európai politikát". Akkor ugyanis késhegyre ment a harc Hlinka és csehek között. Ha nem is írjuk alá teljes egészében Scotus Viator nyilatkozatát, állítása mégis sok mindent megmagyaráz. A „Magyar Külpolitika'-' nem pártoké, vagy társadalmi osztályoké, hanem az egész világ magyarságáé és mindenkié — akit Magyarország megcsonkítása érint. A GYULAFEHÉRVÁRI GYŰLÉS — Ismét Avarescu az előtérben — írta ETÉDI K öze] egy 'esztendeje már, hogy a gyulafehérvári nagy román népgyűlés foglalkoztatja Románia és Erdély sajtóját. Tavaly nyárra hirdette eredetileg az erdélyi nemzeti párt és a romániai parasztpárt egyesüléséből keletkezett nemzeti parasztpárt ezt a gyűlést abba a városba, mely valósággal szimbólummá lelt, minthogy 1918 december l én itt mondta ki az erdélyi románság ad hoc képviselete a Magyarországtól való elszakadást és Romániához való csatlakozást. 1923 tavaszán pedig itt koronázták Nagyrománia királyává Ferdinándot. Már ez a két aktus is azért történt éppen Gyulafehérvárt, mert Mihály oláh vajda, aki mint Rudolf király hűbérese Báthory Zsigmond lemondása után a fellázadt székelyek és a császári hadak segítségével átmenetileg megszállotta Erdélyt, itt tartotta egyetlen országgyűlését. Ezek a történelmi emlékek olyan szimbolikussá tették az egész román nép előtt Gyulafehérvár nevét, hogy az ellenzék kormánybuktató akcióját ennek varázsával reméli győzelemre juttatni. Ezért állandó témája a sajtónak tavaly nyár óta egyre Gyulafehérvár és az itt rendezendő második népgyűlés, mely az erdélyi nép reményei szerint részben kikorrigálná amit az első vétett, amikor a Bukaresthez váló csatlakozást kimondta.
