Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 6. szám - KÜLPOLITIKA ÉS KÖZVÉLEMÉNY

1928 15 március 15 mossá tette az előadó fejtegetéseit. Az így felépített nemzetközi valorizáció fogalmának, alapelveinek, téte­les jogi megjelenésének vizsgálatába sok új szempontot vitt, amelynek kapcsán az 1921. évi XXXIII. t.-c.-nek vonatkozó rendelkezéseit és a magyar valorizációs törvényjavaslatot is érintette. Az előadás a nemzetközi valorizáció politikai és erkölcsi vonatkozású szempontjainak fejtegetésével ért véget. Utána Weininger László dr., a szokásos és nagy érdekű nemzetközi jogi könyv- és folyóirat szemléjét tartotta meg. A Magyar Külügyi Társaság ajándéka a görög köztársaság elnökének. A Hellén-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fennállásának hároméves fordulóján, Kounduriotis tengernagy, köztársasági elnök kihallgatáson fogadta Sinos, volt minisztert, a Kamara elnökét és Gaidusek Bélát, a Kamara ügyvezető igazgatóját. Az elnök át­vette a Magyar Külügyi Társaság által küldött dísz­könyvet, amit a Kamara nevében, annak igazgatója átnyújtott és őszinte elismerését fejezte ki a Kamara működése felett, majd a Kamara igazgatójának saját­kezű aláírásával ellátott fényképet nyújtott át. Utána Michalakoponlos külügyminiszter fogadta a Hellén­Magyar Kamara kiküldötteit. A külügyminiszter szintén átvette a Külügyi Társaság díszkönyvét és őszinte köszönetét tolmácsolta a figyelmességért. IDEGENFORGALOM Rovatvezető: Heylmann Othmár Az idegenforgalom egységes megszervezése az állami költségvetésben. Az idegenforgalom egységes irányzatának gondo­latáról már több ízben volt alkalmunk e rovatban megemlékezni. Mint értesülünk, az állami költségvetés­ben most legutóbb 50,000 pengőt irányoztak elő a folyó évre, mert az idegenforgalom fejlesztéséhez fű­ződő nagy gazdasági érdekekre tekintettel, gondos­kodni kellett ezúton is a forgalomnak egységes, orszá­gos megszervezéséről. Az idegenforgalom mint adótényező. Az idegenforgalmi bizottság Lobmayer Jenő ta­nácsnok elnöklése alatt e hó elején ülést tartott, ame­lyen Zilahy Dezső az Idegenforgalmi hivatal igazgatója bemulatta a mult évi idegenforgalmi statisztikát s ez­zel egyidejűleg az idegenforgalmi hivatal működésé­ről szóló jelentést. A bizottság megállapította az ide­genforgalom örvendetes növekedését, amennyiben a külföldiek száma a mult esztendőben 30,000-rel voll több, mint tavaly Budapesten. Zilahy igazgató beszá­molója szerint közel harmincmillió pengő az az összeg, amit az idegenek 1927. évben Budapestre hozlak s ami itt az ipar és kcrekedelem csatornáin szétömölve, fővárosunk gazdasági életét pezsgésbe hozta. Nehéz volna kiszámítani az adójövedelmet, mely e tétel nyo­mán a székesfőváros pénztárába befolyik s azoknak a kiadásoknak az összegét, amelyet a székesfőváros költ­ségvetésébe idegenforgalmi célokra évente be szoktak állítani. A bizottság ezután a nyári hónapok alatt tartandó nemzetközi kongresszusok előkészítését beszélte meg. Utazási kedvezmények. A Máv. igazgatósága a mull évben már jól bevált vasárnapi és hétvégi (weekend) 50 százalékos mérsék­lésű menet (érti jegyek érvényességét az idén jelenté­kenyen kibővíti. Április 1-től október 31-ig az említett féláru menettérti jegyek a fürdőzés vagy turisztika szempontjából figyelembejövő helyekre, búcsújáró­helyekre stb. érvényesek. Ezeken az 50 százalékkal mérsékelt menettérti jegyeken kívül az államvasutak az idén egyéb díjszabásszerü kedvezmények rendszere­sítéséről is gondoskodtak. Ezek között első helyen áll a társasutazásokra nyújtott kedvezmény, mely egy társaságot alkotó, legalább 20 utas jelentkezésénél, a rendes menetrendszerű vonatokkal, tömegesebb utas jelentkezése esetén pedig társas-különvonatokkal hasz­nálható. Ez a kedvezmény március 15-éuel lép ér­vénybe és a menetdíjmérséklés mértéke 25 százalék. Ennek a kedvezménynek a célja Csonka-Magyarország belterületén a csoportos utazás megkönnyítése, de tőként a külföldről hazánkat zárt csoportokban felke­resni szándékozó idegenek utazásának olcsóbbátételé­vel az idegenforgalom emelése. A Párizsi Magyar Diákegyesület húsvéti tanulmányútjai. A MEFHOSZ. engedve a közkívánalmaknak, a Párizsi Magyar Diákegyesület Utazási Osztályának rendezésében március hó 14. napján mérnökök és mű­egyetemi hallgatók részére tanulmányutat indít Német­országba. A tanulmányút célja Németország főbb ipari centrumainak megtekintése. Időtartam: 21 nap. Útirány: Prága—Berlin- Hamburg—Cassel—Köln—Dortmund — Düsseldorf—Nürnberg—Augsburg — München — Bécs— Budapest. Résztvételi díj: egyetemi hallgatóknak 460 pengő, mérnököknek pedig 500 pengő. A Külügyi Szeminárium órarendje Márc. 20., kedd 6— 7 Berzeviczy Albert : A lefegyverzés. 7— 8 Szász Zsombor: A nemzeti kisebbségek problémái Márc. 22., csütörtök 5— 6 Teleki Pál gróf: Politikai földrajz. 6- 7 Gerevich Zoltán : Gyarmatpolitika. Márc. 24., szombat 6— 7 Gerevich Zoltán : Gyarmatpolitika. 7— 8 Wünscher Frigyes: Sajtó- és hírszolgálat a külpolitikában. Márc. 27., kedd 6— 7 Szász Zsombor: A nemzeti kisebbségek problémái 7— 8 Pogrányi Nagy Félix: A nemzetiségi hatá­rok eltolódása ezer év alatt. Márc. 29., csütörtök 5— 6 Teleki Pál gróf: Politikai földrajz. 6— 7 Karch Kristóf: Bankjaink helyzete a világ­gazdaságban. Márc. 31., szombat 6— 7 Wünscher Frigyes; Sajtó- és hírszolgálat a külpolitikában. 7— 8 Kováts Andor : Fiume az összeomlás óta. Az előadások helye : Közgazdasági Egyetem, (IV., Szerb-utca 23.) Szerdán a VI., csütörtökön és szombaton a IV. számú tanteremben. Felvilágosítás kapható a Magyar Külügyi Társaság titkári hivatalában (Országház, XI. kapu) naponta 10—2-ig. Telefon: Teréz 130—18

Next

/
Oldalképek
Tartalom