Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 1. szám - A radikális párt válsága

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. január 1. A radikális párt válsága (bj.) Karácsony estéjén a Pasics-kormány ujabb rekonstrukciót ért meg. A rekonstrukció a radikális-radicsiánus koalicíót nem érinti, hanem kizárólag a radikális párt tárcáiban okozott változásokat. Kilépett a kormányból Radojevics Anta közlekedésügyi miniszter, helyébe lépett Miletics Kreszta eddigi földmivelésügyi miniszter és a földmivelési tárcát Jovánovics Vásza kapta meg. Dr. Sztojadinovics Milán pénzügyminiszter, — aki egy 200 millió dolláros kölcsön ügyében az Egyesült Államokba utazik, — helyettesévé kineveztetett . Uzúnovics Nikola jelenlegi középitészeti miniszter. ' A radikális pártban Jugoszlávia megalakulásának első percétől fogva két irányzat küzd egymással. Egy intranzigensebb, melynek vezére Pasics, aki a szerb hegemóniát drákói rendszabályokkal véli fentartandónak a különféle federativ és autonomikus törekvésű horvát, szlovén, montenegrói, muzulmán és nemzeti kisebbségi törekvésekkel szemben és egy konciliánsabb, melynek vezérei egymás után néhai Prótics Sztoján, Petrovics Nasztasz majd Jovánovics Ljuba voltak, ez szintén fentartandónak véli a szerb hegemóniát, de emellett bizonyos fokig hajlandó számolni az autonomikus csoportok kívánságaival. A pártban a két irányzat különböző időkben, különböző erővel jelentkezett. A két irányzat hivei abban általában megegyeztek, hogy a párt egysége nem bontandó meg, mert a hatalmas radikális párt a szerb hegemónia megmaradásának a legbiztosabb garanciája, de a szkupstina pártviszonyai, a külpolitikai helyzet, az uralkodó kiegyenlítő .'tevékenysége többször változást okoztak nem annyira a kormányrendszerben, mint a kormányhatalom gyakorlásában. A fiatal uralkodó higgadtsága a konciliánsabb irányzatnak kedvez, míg az a tény, hogy a szerbség igazi vezére Pasics, az intranzigens irányzat uralmára hajtja a vizet. A két irányzat összetűzéseinek kétszer is az volt a következménye hogy a párt ellenzékbe szorult, de ilyenkor a párt mindig helyre állította belső egységét és a kormányhatalmat rövidesen visszaszerezte. Pasics adott esetekben kíméletlen szigorral állitotta helyre a pártfegyelmet, melynek mind Prótics, mind Petrovics áldozataivá lettek amennyiben kilépésre és teljes tehetetlenségre lettek kárhoztatva. Akkor mikor Rádics máról holnapra teljesen behódolt Belgrádnak, ugy látszott, hogy Pasics politikai csillaga a horizont legmagasabb pontját érte el. Ismeretes, hogy Pasics mily nehezen honorálta Rádicsék behódolását és hogy az öt radicsiánus miniszter helyzete a kormányban máig sem mondható rózsásnak. Aki egy kicsit ismeri Pasics politikai módszereit, tisztában van vele, hogy Pasics célja Rádics lejáratása, azután a horvát parasztpárt összezuzása. Az uralkodó és Jovánovícsék e céllal nem értenek egyet. Nem mintha Rádícsról és pártjáról jobb véleményük volna, hanem, mert azt hiszik, hogy Rádicson át végleg hozzá láncolhatják a horvát nemzetet a Karagyorgyevicsek Nagy-Szerbiájához. Pasicsot a politikai helyzet rákényszeritette a radikális-radicionus koalíció akceptálására, de a megértés politikáját ugyanazon miniszterekkel akarja folytatni, akikkel az utolsó választások idején Rádicsékat végleg le akarta törni. Mikor Rádicsék kormányba léptek, Pribicsevics és párthívei távoztak a kormányból, de egyetlen radikális miniszter sem. Megmaradt a Rádicsot lecsukató belügyminiszter, megmaradt a Rádics bolsevismust világgá kürtölt külügyminiszter, megmaradt a Rádicsot tárgyalásaival tőrbe csalt igazságügyminiszter, a horvátokat anyagilag kifosztó pénzügyminiszter és a bosnyák-horvátok hóhéra a törvényegyesítő miniszter. Rádics a horvát jogok sárba tiprása után annyira függőnek érzi magát a belgrádi politikától, hogy ezt a helyzetet nem meri kritika tárgyává tenni. A radikális párt Jovánovicscsoportja azonban igazságtalannak tartja azt, hogy akkor mikor a megegyezés politikája van kormányon, ők ki legyenek szorítva a hatalomból és aggodalommal látják hogy Pasics oly irányokba halad, melyek előbb-utóbb felborítják a kormány koalíció szekerét. Egyre világosabb az, hogy az 1926—27-i költségvetés elintézése után, Pasics még ez év tavaszán választatni akar abban a reményben hogy ismeretes módszereivel abszolút többséget teremt a radikális pártnak. Ezt Jovánovícsék aggályos vállalkozásnak tartják, mert egyrészt Rádics ellenzékbe szorulva visszatérhet az intranzigencia mezejére, másrészt meg joggal tartanak attól, hogy a választásokon Pasics nemcsak Rádiccsal fog leszámolni, hanem veluk is. Hogy ezt megakadályozzák megindult nyilf színen és a kulisszák mögött a harc Pasics ellen. Ismeretes az a szörnyű korrupció, melyet a radikális párt a régi Szerbiából teljesen átmentett az uj államba. Ismeretes az is, hogy e korrupcióban régi idők óta Pasics Ráde, a miniszterelnök fia, játsza a vezérszerepet. Megindult tehát a harc Pasics Ráde ellen és ezúttal a legkompromittálóbb adatokat a kereskedelmi minisztérium egy magasrangú tisztviselője, Sztojadinovics Dragomir szolgáltatta, aki Jovánovics Ljuba veje. Majd tizenegy szerb radikális képviselő éles hangú beadványban követelte a párt elnökségétől a miniszterek és tisztviselőik munkátlanságának megszüntetését, hetvenhárom képviselő meg az állami pénzek pocséklását, a miniszteri autók visszaéléseit tette szóvá, követelte a minisztériumok számának — tizennyolc! — csökkentését, az államtitkári állások megszüntetését és az óriási tisztviselő létszám — a költségvetés negyvenegy százalékát teszik ki a személyi kiadások — csökkentését. Jött aztán a folyóvízi hajózási szindikátus botránya, melyben Radojevics miniszter álláspontját, a hajózás államosítását, Pasics Rádicsék segítségével erőszakolta keresztül a minisztertanácson, a radikális párti miniszterek többségének akaratával szemben. Mindezek következtében a radikális párt több ülésén éles támadások hangoztak el a kormány ellen és Jovánovics elmondta a többi között, hogy legutolsó zágrábi utja alkalmával a kormány detektivvel figyeltette minden lépését. Majd híre terjedt, hogy Jovánovics, Davidovics és Petrovics hosszú tanácskozást folytattak, amelyen „felsőbb faktorok Ígéretére támaszkodva" egy új koalíciós kormány alakításával foglalkoztak. Sőt kiderült, hogy Petrovics, aki a Davidovics-kormány idején bizalmas viszonyban volt Radiccsal, ezt is felkereste. Az öreg Pasics érezve a helyzet súlyát, kidobta kormányából a népszerűtlenné vált Radojevicset, — a mór megtette kötelességét a mór mehet, — amivel helyreállította kormánya összhangját.