Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 6. szám - A kisebbségi jogokért folytatott harc nem tekinthető illojalításnak. A cseh-lengyel kisebbségi szerződés

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. március 16 stb. Sőt 1917-ben az Esterházy kormány Mihalovichot nevezvén ki bánná az állami hatalmat teljesen a koaliciónak adta át, amivel a magyar-horvát unió sorsa meg volt pecsételve. Lorkovics még a háború előtt bizonyos evolúción ment keresztül. A koalició szerbjeinek kétes magatartása a délszláv eszme irányában és a horvát autonómia sérelmeinek kérdésében kezdték félrevezetni szunnyadó horvát nemzeti érzését. Az önálló horvát pártba oly politikusokkal került érintkezésbe,! akiknek jogpárti múltjuk volt, tehát a horvát nacionalizmus bennük a délszláv keretekben is tovább élt. Szupilo bukása után a koalició vezetése szerb kezekbe került és ettől fogva Belgrád befolyása Zágrábban egyre jobban éreztette magát. Ez a befolyás Budapest felé olyan taktikát diktált, melvet Lorkovics a horvát jogok feláldozásának tartott. A szerbeknek u. i. a horvát autonómia sokkal inkább útjában áll mint állott nekünk. Magyarország államegysé<ét ugyan bizonyos fokig vsszedelmeztette ez az autonómia, de a nagyszerb eszme megvalósulása egyenesen lehetetlen az autonómia fennmaradása esetén. A háború kitörése után a Pokret antantbarát lappá lett, amiért 1915-ben betiltatott. A lap 1917ben támadt újra fel Hrvatszka Rijecs (Horvát szó) néven. Első szerkesztője még Lorkovics volt, de Lorkovics érzésben és gondolkozásban egyre jobban távolodott a koalíciótól. 1918. elején kilépett a pártból és átvette a Male Novine (Kis Újság), utóbb Novo Krijeme (Uj Idő) szerkesztését. Lorkovics mint antantbarát és délszláv érzelmű politikus, akiben azonban feltámadt a horvát nemzeti érzés, nem közeledhetett a jogpárt Frank-párti árnyalatához, melynek horvát exkluzivitását és ragaszkodását a Habsburg-Monairchiához nem tehette magáévá, ellenben egyre közelebb jutott a jogpárt sztarcsevicsiánus szárnyához, mely antantbarát volt és recipiálta a délszláv eszmét, de nem tagadta ineg a horvátságot. A délszláv egység kikiáltása után hamarosan bekövetkezett a kiábrándulás mindazok részéről, akik nem voltak hajlandók megfeledkezni horvátságukról. Lorkovics az első belgrádi délszláv parlamentben, az u. n. Ideiglenes Nemzeti Képviseletben, már együtt működik a sztarcsevicsianusokkal és lapjuknak a Hrvatnak (A horvát) szerkesztője lesz. Együtt alapítják meg a horvát egyesülés pártját, mely a délszláv egység és királyság elismerése mellett követeli a tartományi autonómiák fennmaradását. A vidovdáni alkotmány meghozása halálos csapást mért e pártra. Belgrád végleg elejti őket és Horvátországot kiszolgáltatja Pribicsevicsnek, otthon meg Rádics agitáció ja őrli fel őket. Lorkovics sem a konstituanténak, sem az első szkupstinának nem volt tagja. A múlt évi választásokon Rádics saját listájára felvett néhány egyesüléspárti jelöltet, miután a párt magáévá tette köztársasági konfederációs programmját. így jutott Spalatóban mandátumhoz Lorkovics. Mikor bekövetkezett Rádics behcdolása, Lorkovics rem követte, hanem a volt egyesüléspárti képviselőkkel és néhány radicsianus disszidenssel megalakította a horvát federalista pártot. E párt programmja a délszláv királyságot öt államra (Szerbia, Montenegró, Bosznia, Horvátország, Szlovénia) bontja öt kormánnyal és törvényhozó testülettel; a központi kormány ellenőrzésére ez államnak delegátusaiból álló parlamentet küld ki. A párt vezérlapja a továbbra is Lorkovics szerkesztésében megjelenő Hrvat lett és a párt első elnökévé ugyancsak őt választották. Lorkovics korai halála kétségtelenül nagy csapás a horvát nemzeti politikára. Egyénisége arra ugyan nem lett volna alkalmas, hogy Rádics előre látható bukása után átvegye a nemzet vezetését, de jellemének puritánsága, önzetlen hazafisága arra alkalmassá tették volna, hogy a horvát nem<zeti gondolatot bizonyos méltósággal képviselje addig, amíg megérkezik az, aki hivatva lesz a horvát nemzet sorsát irányítani. A Lorkovics helyébe előre láthatólag lépő Trumbícs mind jellemileg, mind politikai múltjánál fogva e szerepre sokkal alkalmatlanabb. Mikor itt állunk Lorkovics sírjánál, mikor elismerjük az ő érdemeit, mikor benne a horvát nemzet egyik legderekabb fiát méltatjuk és gyászoljuk, nem tehetjük meg, hogy le ne vonjuk az ő életének és pályájának nagy tanulságát: minden olyan horvát politika, mely a délszláv eszme, diadalát szolgálja, katasztrófát hoz a horvát nemzetre, bukást és késői kiábrándulást az egyénre, a horvát feltámadás, a horvát nemzeti célok megvalósítása csakis tiszta horvát alapon képzelhető el. A kisebbségi jogokért folytatott harc nem tekinthető illojalításnak A cseh-lengyel kisebbségi szerződés A prágai parlament munkaképtelensége miatt még mindig letárgyalatlanul maradt a napiréndre kitűzött cseh-lengyel kisebbségi egyezmény, melyet még tavalyáprilis 23-án kötöttek Varsóban s melyet egy éven belül ratifikálni kell. Nem sok idő van tehát már hátra s így valószínűleg a tisztvíselőtörvény megszavazása után sor kerül rá. A szerződés voltaképpen jogi és pénzügyi problémákkal foglalkozik, de vannak benne olyan határozatok is, amelyek a kölcsönös kisebbségi védelemre vonatkozván, fontos nem zetközi jelentőséget adnak ennek az egyezménynek s így a magyar közvéleményt is nagyon érdekelheti. A szerződés harmadik fejezete foglalja magában ezeket a kölcsönös kisebbségi jogi- és kulturális védelmi pontokat. Vonatkoznak ezek a cseh anyanyelvű lengyel és a lengyel anyanyelvű cseh állampolgárokra. Eredetileg Szilézia 1920. évi felosztása kapcsán kellett ezt a kisebbségi kérdést rendezni, de a szerződés nem marad meg kizárólag a volt tescheni kerület területén, melynek egy részét Csehország, más részét Lengyelország kapta, hanem a két állam teljes területén öszszefüggő tömegben élő csehekre, illetőleg lengyelekre kiterjed így például a volhiniai cseh gyarmatosokra is. A szerződés kimondja, hogy a kisebbségek kötelessége a lojalitás jelenlegi hazájukkal szemben. azonban a kisebbségi jogokért folytatott harc nem tekinthető illojalításnak. Nagyon fontos ez a megállapítás, mert hiszen a kisantant eddig kivétel nélkül minden esetben az állam elleni hűtlenségnek bélyegezte, ha valamelyik nemzeti kisebbsége nemzetközi fórumokhoz fordult kormánya kisebbség-ellenes eljárásai és törvénysértései miatt. Csehországban és Szerbiában a rendtörvényt igyekeznek mindenesetre alkalmazni, Romániában pedig, az erdélyi magyar egyházak első népszövetségi panasza alkalmával 1925. nyarán Petrescu-Comnen Románia svájci követe már hírlapi úton törvényjavaslat megalkotását kérte a legkeményebb bűntető szankciókkal azok ellen a román állampolgárok ellen, akik bármiféle panaszukat külföldre viszik. Benes most ebben a szerződésben világosan elismeri, hogv a Csehország területén élő len-