Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 2. szám - A román trónörökös lemondása

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. január 16 sel is segítette a törököt az angol dédelgette görög ellen. A másik szövetségese Törökországnak az orosz szovjet lett, fedezve ezzel Törökország hátát. Ily kettős támogatással a vitéz török nemzet bizony csúful elbánt a támadó göröggel Kisázsiában. Hiábavaló volt Anglia minden támogatása, a vesztes hadjárat nemcsak Konstantin görög király trónját döntötte fel, hanem foszlányokká tépte a sévres-i békeokmányt is. 1923. tavaszán, a Lausanne-ban megkötött békében Törökország visszanyerte a balkán háborút befejező 1923-i bukaresti békében kijelölt európai határait, továbbá Szmirnát s mivel Törökország nem volt hajlandó az Irakba bekebele zett moszuíi vilajetről lemondani, francia közvetítésre Törökország és a Nemzetek Szövetsége Tanácsa által leendő eldöntésében, addig pedig ideiglenesen a moszulí valajat Irakhoz csatoltan maradt. Azóta a Nemzetek Szövetsége már nemcsak vizsgáló bizottságot küldött ki a helyszínére, de a bizottság referátuma alapján a közelmúlt hetekben döntést is hozott, a mely szerint a moszuli vilajet továbbra is Irak része marad s a fölött Anglia gyakorolja még huszonöt éven át a gyarmati fönhatóságot. Vájjon miért ragaszkodik Moszul birtoklásához mind Anglia, mind pedig Törökország? Mely utóbbi — a legújabb hirek szerint — nem hajlandó még a Nemzetek Szövetsége döntését sem elfogadni, sőt máris újabb védő- és dacszövetsé get kötött Szcvjetoroszországgal. Moszul lakossága kurd s inkább Törökország, mint Anglia felé vonzódik. Nem lesz tehát könnyű feladat a pacifikálása még Anglia számára sem. Lehet, hogy a Moszul környékén fölfedezett petróleum források nem csekély vonzóerőt gyakorolnak Anglia ipara szamára. Mégis aligha ez a döntő faktor. Ha csak egy pillantást is vetünk Kis-Ázsia térképére, rögtön láthatjuk, hogy a Moszul a Tigris-völgyének, s ezzel egész Mezopotámiának védőbástyája; birtoklása nélkül Bagdad, sőt még a Perzsa öböl sincs biztonságban északi irányból jövő támadás ellenében. Földrajzi és sztratégiai okok kényszerítik tehát Angliát a Moszul birtokához való ragaszkodásra; nélküle az egész, indiai útját biztosító védő rendszer érdektelenné válnék. Törökország merev magatartása mögött pedig nemcsak nemzeti becsvágy rejlik, de idegen politikai befolyás is érezhető. Az orosz szovjettel kötött új szerződés dacszövetség jó kalauz, hol keressük a befolyásolás gócpontját. A mai Oroszország úrai sem térnek eí a régi hagyományos orosz politikától: Törökországnak érdekszférájukba való vonásával közelíteni meg a perzsa öblöt. Ezt gátolja a Moszul birtokával igen erőssé tett Irak, tehát csakis e védő bástya gyengítésével remélhetik a jövő expansiót előkészíthetni. Tudjuk jól, hogy Mezopotámia volt a világháborút megelőző időkben Törökország éléskamrája, s ezért nehéz számára a visszaszer zésnek lehetőségéről való végleges lemondás. Moszulnak angol kézen való hagyása pedig azt jelenti. Mégis irracionálisnak kell tartanunk a mai török köztársaság külpolitikáját. Musztafa Kemal basa győzelmei ugyanis valóságos reformlázat eredményeztek a török nemzetben. Érezve a technika és sociális meg kulturális intézményekben való nagy elmaradottságukat, valóságos vágtatással akarják a mulasztottakat helyrehozni. S e sebbel lobbal való reformálás közben avult intézmények eltörlésével együtt számos oly intézmény is áldozatul esik, a mely nemcsak értékes, de egyenesen a fatalista mohamedántörök pszihéből lelkedzett. így sutba került nemcsak a császárság, de a-kalifátus intézménye és számos olyan újabb intézkedés van, a mely megrendíti a koránban való naiv, de szilárd hitet. Ily módon Törökország, a mely azelőtt pánizlamita mozgalmak előharcosa volt, most magát ebből a mozgalomból meg nem érlelt reformtörekvéseivel kirekeszti. Ezzel magát hatalmas erőforrástól fosztja meg, ha figyelembe vesszük a muzulmán vallás elterjedtségét. Sír Valentiné Chirol, a Times kiváló, indiai szakértője már 1922. tavaszán figyelmeztette az angol kormányt a Times hasábjain, hogy törökellenes magatartását Indiában keserülheti meg, lévén ott a vallás, főként a másfél száz miliő muzulmánra való tekintettel, dinamikus erő. S mikor a török kormány magát a dinamikus segítő erőtől saját elhatározásából megfosztja, ugyanakkor tengelyt akaszt a legnagyobb muzulmán kontingensű hatalommal, Angliával. Aligha túlozunk, ha a föntiek alapján a mai török külpolitikát nemcsak észszerütlennek, de fantasztikusnak is tekintjük, mert a siker kilátásának minimumra való redukálásával idéz fel külpolitikai ellentétet. Az előrelátásnak e hiányát, minden rokonérzésünk ellenére sem mondhatjuk bölcseségnek. A román trónörökös lemondása 1925. utolsó napján szenzációs hivatalos híradás járta be a világsajtót. A bukaresti kormány jelen tette, hogy Károly trónörökös lemondott trónöröklésí jogáról és nem tér vissza az országba. Lemondásával és az új trónörökös kijelölésével aznap este fog foglalkozni a koronatanács, melyre a minisztereken kívül 24 közeli előkelőséget is megbízott a király: az ország patriárcháját, a semmitószék elnökét, a volt miniszterelnököket és parlamenti elnököket, a volt hadsereg főparancsnokot és a parlamenti román pártok elnökeit. A koronatanács lefolyásáról, a nemzetgyűlés január 4-i ratifikáló ülésérői s az azt követő parlamenti vitákról részletesen beszámolt a magyar napisajtó is, szorgalmasan regisztrálván a bukaresti nagy laock híradásait. Ezért külföldön a Braltinau-kormány kétségbeesett sajtókampányt intézett annak elhitetésére, hogy a trónörökös önként mondott le; az ok egy szerelmi ügy és semmi politika nincs a lemondásban. A koronatanácson és a parlamentben egy szóval sem okolták meg a lemondást, de az egész független sajtó komikusnak. • gyalázatosnak bélyegezte a kormánynak ezt a félrevezetési sajtóhadjáratát. A legnagyobb elfogulatlansággal sem lehet a kormány álláspontját osztani, ha nem is veszi az ember mindenben valónak az ellenzéki sajtó külföldön elhelyezett hireit: hogy a trónörökös államcsínyt készített elő, a görög diktatúrával egyidejűleg ő is proklamálni akarta a fasiszta diktatúrát, a király letételét a trónról és saját királyságát az alkotmány felfüggesztésével. Egyik verzió szerint egy ilyen összeesküvésről készült jelentéssel vette rá a királyt Bratianu a trónörökös eltávolítására, mások szerint az erdélyiekkel állapodott volna meg Károly, hogy államcsínnyel elszakítja Erdélyt Romániától és külön Erdélyi királynak kiáltatja ki magát. Ha ezek a hirek esetleg túlzottak is, de az bizonyos, hogy a trónörökös újabb időkben a legnagyobb nyíltsággal hangoztatta Bratianu és pártja iránti ellenszenvét, az egész romániai ál-parlamentárizI musról való elitélő véleményét, 9