Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 14. szám - A magyarság bemutatkozása a román parlamentben

1926. július 16. MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 egész város ünnepi hangulatban volt. A kongresszus tanácskozásai július 3-án fejeződtek be s a magyar delegátusok néhány nappal később egy — bár fárasztó, de eredményesnek mutatkozó — munka tudatával tértek vissza hazájukba. A magyarság bemutatkozása a román parlamentben A most megalakult román parlament rendkivüli ülésszaka csak július 10.-ig volt kitűzve, de az elIpnzék az egyes megyék választásai ellen beadott peticióval és óvásaival úgy lehúzta az igazolási vitát, hogy az a szenátusban csak 8.-ára, a képviselőházban 11-ére végződött be, így aztán az ülésszakot július 15.-ig meghoszabbították. Addig feltétlenül végezniök kell a megalakulás minden formaságával, mert a király 15.-én okvetlenül el akar indulni kéthónapos külföldi útjára. A sajtó úgy tudja, hogy ezalatt inkognitóban Rómába utazik, ahol Avarescu miniszterelnök már várni fogja és személyesein dönt az olasz közvetítéssel létrehozandó románorosz tárgyalások dolgában. Az olasz és angol lapok szerint ugyanis Csicserinnel és Stalinnal, a szovjet megbízottaival fog Avarescu tárgyalni a besszarábiai kérdés likvidálása ügyében. A szenátus már formailag is megalakult. Elnökké választották Coanda tábornok iparügyi minisztert, kinek tárcáját ideiglenesen Mitilineu külügyminiszter vette át. Minden országrészből választottak a szokás szerint egy-egy alelnököt. Erdély képviselője közülük Daianu Illés, a kolozsvári görög katolikus főesperes, aki már az első Avarescu-kormány idejében viselte ezt a tisztséget. A képviselőház elnöke Neguíescu közoktatásügyi miniszter lesz, aki szintén lemondott már tárcájáról, melyet átmenetileg Avarescu miniszterelnök vett át. Az igazolási vita egész folyama a legélesebb kirohanásokból áll a kormány és a magyarság ellen. Minden ellenzéki párt a nemzeti érdekek eláruíásának vádjával igyekszik hangulatot kelteni a kormány ellen, amiért a kisebbségekkel lépett választási kartellre. A kormány részérői Goga belügyminiszter a csúcsai paktum és a mostani választási kartell megkötője felelt ezekre a támadásokra. Rámutatott, hogy az ő pártja sokkal kevesebbet adott a magyarságnak, mint a most legjobban lármázó nemzeti párt, mely a gyulafehérvári határozatokban közigazgatási és kulturautonómiát biztosított minden kisebbségnek. A liberálispárt ugyanígy választási paktumot kötött a magyarokkal, általában a kisebbségekkel pár hónappal ezelőtt, amikor uralmon volt, a községi választásokra. Az ő céljuk csak az volt, hogy a kisebbségeknek törvényes képviseletet biztosítsanak a parlamentben, hogy ezután aspirációikkal ne Genf és Budapest felé forduljanak, hanem Bukarestbe a román fővárosba. Minthogy a Romániában divó parlamenti szokás szerint az egyes pártok programmjukat a felirati vita alkalmával nyújtják be, a Magyar Párt is erre várt, hogy bemutatkozzék. A nemzetipártiak türelmetlen és igazságtalan támadásai azonban arra birták a parlamenti csoport elnökét, Bethlen György grófot, hogy beszédét még 8.-án Goga és Vajda felszólalása után megtartotta, melyen a következőket mondta: — A Romániában élő magyarság a trianoni békeszerződés ratifikálása után részt óhajtott volna venni a politikai élet minden megnyilvánulásában és megragadta már a legelső alkalmat is, ami erre az 1922-ben megtartott törvényhozási választásokon kínálkozott. Bizonyára mindenkinek emlékezetében él még e választások lefolyása, nevezetesen, hogy jelöltjeinket majdnem kivétel nélkül már a jelölési eljárásnál a legnagyobb ravaszsággal kitalált megokolásokkal visszautasították, amely eljárás következ*ében az elmúlt parlamentben az időközben megválasztott képviselők beszámításával együtt épen hogy három képviselőnk és két szenátorunk foglalt helyet a törvényhozásban. — Irredentáknak neveztek annak idején bennünket, amikor passzivitásban voltunk, később bolsevistáknak és ma is a vádak özöne hull közös választási megegyezésünk miatt a kormányra és reánk. A kormány bizonyára meg fogja tudni ezzel szemben védeni a maga álláspontját, nekünk csak a feladatunk, hogy a saját magatartásunkat és a saját indokainkat rövidesen ismertessük. Az ideális állapotnak annak kellene lennie, hogy a román pártoknak egymásközötti harcában megőrizzük teljes semlegességünket. A mult • választásokon szerzett tapasztalataink, de különösen az előző parlament által alkotott választási törvény a kisebb politikai egységeket mondhalni belekényszeríti a választási megállapodások közösségébe. Csak ezek segítségével biztosíthatják azok érvényesülésüket, e nélkül azonban már a törvény technikája majdnem kizárja azt, hogy a kisebbségi pártok megfelelő képviselethez jussanak. — A gyakorlati politika szempontjából a párt vétett volna saját népe ellen, ha visszautasította volna á kormánynak tárgyi és személyi kérdésekben tett ajánlatát, ha például ahelyett, hogy azt elfogadja, valamely más ellenzéki román párttal haladt volna. Azt nem kívánhatja senki, egyetlen párt sem, hogy nibelungí hűséggel elvérezzünk kizárólag az ö érdekeiért. — Az erdélyi magyarságról el kell ismernie mindenkinek, hogy hagyományosan dinasztikus érzésű, hogy napról-napra nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is eleget tesz állampolgári kötelességeinek. A magyarságot minden rend fentartása, valamint a polgári munka teljesítése szempontjából jogos kifogás nem érheti. Azt hallottuk, hogy többször az alkotmányban biztosítva lévén a polgárok teljes egyenjogúsága, a kisebbségeknek minden olyan kezelése, amely az alkotmány tartalmán túlmegy, kiváltságos helyzetet teremtene számára, tehát az ellentétben állana éppen az alkotmányban biztosított joegyenlőséggel. — Ezzel szemben röviden csak azt vagyok bátor kérdezni, hogy egyenjogúság-e az, vagy talán ennek az állapotnak további fenlartásától függ az állam biztonsága, ha a román nyelven beszélők a hatóságok előtt annak a nyelvnek segítségével boldogulhatnak, és bármilyen ügyünket elintézhetik, míg a más anyanyelvűek, akik ugvan minden kötelességüknek eleget tettek, csak tolmácsok segítségével és ügyvédi közbenjárással járhatnak el. Ez nem valódi egyenjogúság. — Azt vagyok bátor kérdezni, jogegyenlőség-e az, hogy olyan községek, amelyekben régóta kifogástalanul működő iskoláink vannak és amelyekben egyetlen más anyanyelvű lélek sincs, mint magyar, a lakosság óriási megterhelésével állami iskola állíttassák fel. Jogegyenlőség-e az, hogy szorgalmas kis telepeseink tíz-húsz holdja kisajátíttassék két-három hold kivételével a valódi érték egy-két százalékáért, hogy ugyanakkor máshol, anélkül, hogy a magyar igényjogosultak törvényben biztosított kielégítése megtörtént volna, messze vidékről telepítsenek román telepeseket, tehát ugyanazon halálos bűn elkövetésében járjon elől az ál' lam, amely miatt még unokáinknak is bűnhődnie kell a mi telepeseinknek? S hegy ezek az új telepesek tizenhat holdat kapjanak telcpenkint? — A mi célunk nem a kiváltság, hanem a ma meg nem lévő teljes jogegyenlőség kivívása, hogy ne legyenek első-, másod- és harmadrendű állampolgárok, hanem mindenki csak első és csak első állampolgár legyen. Ez az állapot pedig egyebeken kívül csak akkor fog beköveU kezni, ha az egyes pártok és kormányok a kisebbségeket nem tekintik többé játéknak, amelyeket a pillanatnyi szükségletek szerint hol ígéretekkel kecsegtetnek, hol pedig, ha a kisebbségek magatartása nem felel meg a pillanatnyi taktikai céloknak, azokat irredentáknak nevezzék. Vagy pedig, amint legutóbb egy neves ellenzéki vezér tette, a cigányokkal helyezték őket egy sorba. — A nemzeti párt mindig azt hangoztatta, hogy ők a gyulafehérvári határozatok alapján állanak, tehát többet adnának nekünk mint a koimány. De ennek nem szolgáltatták bizonyságát. A liberális párt sem utasította volna vissza a kisebbségek részéről a választások alkalmával azt a támogatást, melyet a kisebbségektől remélt abban az esetben, ha megígéri, hogy változtat eddigi politikáján. Most mégis elsősorban ők támadnak bennünket. Saláták bennünket, amidőn passzivitásban voltunk, szidtak, amidőn önállóan .küzdöttünk és szidnak, amikor választási megállapodásban vagyunk egy párttal mert niszen egyszerre ugyebár nem léphetünk több párttal megállapodásra. A leglobban pedig talán akkor szidtak volna bennünket, ha a velünk azonos érdekekkel bíró többi kisebbséggel léptünk volna egyezményre — Valóban azt kérdem, mit szabad nekünk tenni, mert már végig soroltam min-