Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 1. szám - Apponyi Albert gróf a Magyar Külügyi Társaság feladatairól. Külpolitikai feladataink lényege: függetlenségünk kivívása

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG ÉS AZ INTERPARLAMENTÁRIS UNIÓ MAGYAR CSOPORTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Politikai, közgazdasági és szociálpolitikai lap 88 Megjelenik minden hónap 1-én és 16-án. Budapest, 1926 VII. évf. 1. szám Január 1 Apponyí Albert gróf a Magyar Külügyi Társaság feladatairól Külpolitikai feladataink lényege: függetlenségünk kivívása FŐBB CIKKEINK: Apponyí Albert gróí: A Magyar Külügyi Társasig feladatairól — Cseh hangok a felvidék autonómiája érdekében — Nagy Emil, Kállay Tibor és Temesváry Imre nyilatkozata a közgazdasági feladatokról — A kisebbségi szerződések hiteles magyarázata — A Külügyi Társaság Hajdúszoboszlón — A Külügyi Társaság igazgatósági ülése — (bj.) A radikális párt válsága — Az Interparlamentáris Unío magyar csoportjának új ügyrendje — Diplomáciai élet — Idegenforgalom — Egyiptom küzdelme az alkotmányért — Nemzetközi Egyetemközi Mozgalom. Hajdúszoboszló városa falai között fogadta a Külügyi Társaság vezetőségét és lakói szomjas füllel vették be azokat az igéket, amelyeket az illusztris előadók küldtek szívükön keresztül az értelmükhöz. Hajdúszoboszló évszázados dicsőséges múltja és hagyománya kelt új életre, mikor az Ahmed Szejdi basa ellen hadba indult háromszáz vitéz hajdú utódaiként háromszáz hajdúsági magyar ült az iskola padjaiba, hogy megszerezze azokat a fegyvereket, amelyek nélkül nemzeti függetlenségünk visszaszerzése, sárbatiport jogainknak kivívása el nem képzelhető. Az ismeretlen mélységekből előbukkant szoboszlói csodakút legyen szimbóluma annak a hőforrásnak, amely a közömbösség jeges kérgét felolvasztva a síkság tősgyökeres magyarságát osztályosává teszi annak a nemzetmentő munkának, amelyből részt kérni földmunkásnak és szellemi munkásnak egyaránt kötelessége. És miként Hajdúszoboszló évszázadokon át adta a főkapitányokat a hajdúsági kerületnek, akként legyen biztató jele a minapi díszülés is annak a jobb jövőnek, amelyben az Alföld lakói veszik át a szellemi vezetés terén azt a szerepet, amelyet elvesztett területeink lakossága töltött be egy évezreden keresztül annyi sikerrel és annyi dicsőséggel. Apponyi Albert gróf, a Magyar Külügyi Társaság elnöke, felkérésünkre a következőkben volt szíves ismertetni azokat a feladatokat, amelyek a társaságot életrehívták s amelyeknek szolgálatában áll lapunk is: A Magyar Külpolitika, minden önállóságának fenntartása mellett is, amelyre mi épp oly súlyt vetünk, mint maga a szerkesztőség, a dolog természete szerint szoros összeköttetésben van a Magyar Külügyi Társasággal, mert ugyanazokat a célokat szolgálja, természetesen azzal a nagyobb agilitással, amely egy gyakran megjelenő folyóiratot egy nehézkesen működő nagy testülettel szemben kitüntet. Ha tehát a Külügyi Társaságról beszélek, akkor nagy vonatkozásokban ennek a folyóiratnak a feladatait is ecsetelem. A Külügyi Társaság pedig egy kísérlet mindazoknak az erőknek az összefogására, amelyek nemzeti nagy érdekeinket külügví vonatkozásaiban tanulmányozzák abból a célból, hogy innen egy külpolitikai közvélemény kialakulása eredjen s így a bennünket legközelebb érintő külügyi problémákban egységes nemzeti állásfoglalás készíttessék elő. Hogy e tekintetben ez a nemzet, amely egyébként más politikai vonatkozásokban, főképen pedig alkotmányjogának kiépítésében a legtöbb európai nemzetet megelőzte, némileg elmaradt — ez köztudomású tény — e ténynek eredetét könnyű levezetni az utolsó századok történetéből, alkotmányos küzdelmeink történetéből, abból a defenzív helyzetből, amelybe a magyar nemzet magát szorítottnak érezte, s amely egyebek között az önkormányzatnak azt a sajátságos szervezetét is eredményezte, hogy inkább a központi állami akarat érvényesülésének lassítását, esetleg megakadályozását szolgálta, mint annak feltétlen és gyors hatályosságát. Alkotmányvédelem, sajnos, kiváltságvédelem alakjában volt nemzetünk politikai történelmének évszázadokon át majdnem egész tartalma. Hogy ezt reánk erőszakolták, hogy tehát ebből elődeinknek szemrehányást nem tehetünk, éppoly biztos, mint ahogy biztos az is, hogy a nemzeti fejlődésnek és haladásnak hátrányára volt. Külpolitikára pedig gondolni alig lehetett. Azt a gondot és ezt a feladatot őseink majdnem kizárólag a királyi hatalomra hagyták. Vannak ugyan törvénykönyveínkis politikai kikötések, nevezetesen a törökkel kötendő békét illetőleg a rendek maguknak több törvénycikkben fenntartották a beleszólást, de a törökveszély háttérbe szorulásával ezek a fenntartások is minden jelentőségüket elvesztették. Később az országgyűlésnek a külügyekhez való hozzászólása jóformán csak abban nyert kifejezést, hogy az újoncok megszavazásának kérdésénél az országgyűlés két házának bizalmas felvilágosításokat adtak a külpolitikai helyzetről az újonckérés megokolása céljából. Ez azonban alig volt több ama formalitások egyikénél, amelyek alkotmányos küzdelmeink során oly nagy szerepet játszottak és amelyek — ez is szokás volt — a formai jogot megóvták akkor is, amikor annak minden tartalma elpárolgott volt. Hogy ennek a helyzetnek évszázados fennállása a nemzetnek még vezető köreiben is bizonyos atavisztikus idegenséget eredményezett a külpolitikai problémák iránt, azt kifejteni alig szükséges. Az 1867-ikí alkotmányos berendezés megnyitotta ugyan a külügyekhez való alkotmányos hozzászólásnak kapuit részint a delegációban, részint az országgyűlésnek ama jogkörében, amely a miniszterelnöknek a külügyek vezetésére biztosított törvényes befolyásán alakult. Ámde a közjogi helyzet azt eredményezte, hogy voltaképen mindig az Osztrák-Magyar Mo Ára: 2500 korona