Magyar külpolitika, 1925 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1925 / 2. szám - Mi lesz a kisebbségi oktatással Erdélyben?

10 hasonló kitüntetés. Már ez is elég nyomatékot ad az angolok felfogásának, mert hiszen ebben az angol király is csak a közvéleménynek hű kifejezésre juttatója. További fokozój a az esemény pacifikatorius jelentőségének az uralkodó fejedelmi üzenete az egyezmény aláírására megjelent delegáltakhoz, melynek tolmácsolására Chamberlain külügyi államtitkárt hatalmazta fel V. György király. Ha közbe nem jön az uralkodó édesanyjának, Alexandra anyakirálynénak halála, kétségtelen, hogy még nagyobb ünnepélyességgel adtak volna súlyt az egyezmény aláírása aktusának. Talán maga a király is megjelent volna az aláírásnál. Hosszú hét esztendő szerencsétlen erőlködései által teremtett zűrzavar után valóban Ariadné fonalaként kell üdvözölnie minden őszinte békebarátnak a locarnoi biztonsági szerződést. Ha visszaemlékezünk a békediktatumok előzetes tárgyalásaira, megállapíthatjuk, hogy Franciaországnak a Rajna egész balpartjára, tehát több millió némettől lakott s Németországtól már egy évezrede birtokolt területnek annektálására irányuló aspirációi teljesen lehetetlenné tették volna a békeeszmének még a megfogamzását is. S az a politika, melyet Franciaország a béke aláírása óta folytatott, ugyancsak nem volt a megbékélésre alkalmas mód. A jóvátétel elégtelen végrehajtásának ürügye csak leplező je volt annak a, Poíncaré nacionalizmusa által sugallt, ambíciónak, hogy a Rajnát mégis csak megszerezzék határvonalnak. E stratégiai biztonságnak elérése sarkallta Poíncarét a Ruhr megszállásra, a Rajna vidéki separatista mozgalom fölkeltésére és dédelgetésére, nem gondolva meg, hogy egy hatalmas hetven milliós nemzet gyűlöletének felidézése és kiírthatlanná tétele illuzóriussá tesz minden stratégiai védővonalat; az igazi békét csakis a lelkek megbékéltetésével lehet szolgálni és elérni. Poincaré erőszakos külpolitikájának Anglia részéről előrelátott kudarca volt az, mely a győzelemtől megittasult francia nemzet kijózanodását megkezdte. A német vezető politikusok bölcs ajánlata ez év januárjában, majd Chamberlain angol külügyi államtitkárnak megértő támogatása, Bríand francia külügyminiszter külpolitikai éleslátása, s nem utolsó sorban Hindenburg tábornagy német köztársasági elnök bölcsesége MAGYAR KÜLPOLITIKA létrehozták azt, hogy a háború és békediktatumok által földúlt Európában az újabb háborúra vezető okok eggyel kevesebbedtek azáltal, hogy Németország önként elismerte Elsass-Lotharingia visszafoglalásának tényét, s kötelezte magát, • hogy Elsass-Lotharingia visszaszerzésére nem indít háborút, s/ Franciaországgal a fölmerülhető vitás kérdések elintézésére döntőbírósági szerződést, s ugyancsak Lengyelországgal és Csehszlovákiával is döntőbírósági egyezményt kötött. Anglia és Itália pedig a jelenlegi rajnai határokat garantálták úgy Francia-, mint Németországnak, s ha valamelyik a kettő közül ez ellen támadna, kötelezték magukat Anglia és Itália arra, hogy teljes erővel a megtámadottat segítsék. A locarnoi biztonsági szerződéssel nemcsak békebiztonságot értek el, de egyúttal végeszakadt annak a politikának is, mely egyoldalú szankciók alkalmazásával akart Németországtól lehetetlen jóvátételi követeléseket kicsikarni. Egyoldalú szankciók helyébe választott bírósági döntés lép, s ezzel a jóvátételi bizottság munkája is feleslegessé válik. Ez a locarnoi biztonsági egyezmény jelentősége. Érdemes a londoni ünneplés aláírás aktusa alkalmából elhangzott egyes beszédeket is figyelmesen elolvasnunk. Chamberlain, Stresemann, Briand szavaiból az őszinte békeszeretet sugárzik. Benes, a pánszláv törekvések körmönfont ágense pedig ezt az alkalmat is fölhasználta arra, hogy a békeeszmék hangoztatásával hangulatot csináljon a középeurópaí problémának analóg elintézése mellett. Benes nyelven persze ez annyit jelentene, hogy a nyugati hatalmak szorítsák rá Magyarországot arra, hogy a trianoni tákolmányra, s főként annak területi határozmányaira, Amen-t mondjon s életképtelenné tételében megnyugodjék. Résen kell tehát lennünk. A mi diplomáciánk legelső feladata, hogy a művelt nagy nemzetekkel necsak Magyarország őszinte békevágyát értesse meg, hanem azt is, mik e pacifikálás reális előfeltételei. Ha szomszédaink őszintén áhítják a békét tessék nekik elsősorban leszerelniök, s a jogtalan szerzeményekről lemondaniok, Közép-Európának problémája a magyar nemzeten esett égbekiáltó igazságtalanságok jóvátétele nélkül lehetetlen; még a magyar nemzet megfőj tása és egy lábig kiirtása sem hozna nyugalmat e jelentős nagyságú földdarabra, hanem csak a meglevő germán-szláv ellentétet 1925. december 16. élesítené élet-halál harccá. Szóval r a trianoni béke revíziója az egyetlen mód Közép-Európa pacifikálására. /Mi lesz a kisebbségi oktatással \ Erdélyben ? A Népszövetség decemberi ülésén Közép-Európa legégetőbb problémája, a kisebbségi kérdés került -tárgyalásra az erdélyi magyar egyházak panasza alapján. A szeptemberi ülésszakról halasztották el, hogy időt adjanak a Bratianukormánynak arra, hogy közben kiegyezzék a maga kisebbségeivel és rábírja őket a panasz visszavonására, hogy a kellemetlen kérdés tárgyalása alól a már megszokott módon ki lehessen bújni. Daca külügyminiszter el is követett azóta mindent, hogy megegyezést hozzon létre az egyházi főhatóságok és Anghelescu közoktatásügyi miniszter közt, hogy a genfi panasznak végetvessen. Heteken át folytak a találgatások a sajtóban ezekről a tárgyalásokról, biztosat azonban nem lehetett tudni, mert sem a kormány nem nyilatkozott, sem az érdekelt egyházak. Az utóbbiak képviselőt tudatában lévén mérhetetlen felelősségüknek nem akarták a tárgyalások nyugodt menetét semmiféle zavaró körülménnyel nehezíteni, azért hallgattak. Közben Anghelescu miniszter a legváratlanabbul napirendre tűzette a képviselőházban a hírhedt magánoktatási törvényjavaslatot, mely ellen a genfi panasz irányult, még pedig Ígéretei ellenére abban a változatlan formában, ahogy a szenátusban még a nvár elején elfogadtatta. tfenfi tárgyalásokra pedig teljesen titokban kormányképviselőül kiküldte Pteancu elbocsátott kolozsvári tankerületi főigazgatót, a kisebbségi oktatás legesküdtebb ellenségét. A magyar egyházakat teljes meglepetésként érte mind a két intézkedés. Most már nem volt helyén többé a hallgatás a miniszter eljárása után. A parlament egyetlen szociáldemokrata képviselője, a bukovinai Pistiner doktor szólt hozzá rögtön a benyújtott törvényjavaslathoz és kijelentette, hogy kisebbségi szempontból ez elfogadhatatlan. Rögtön utána Sándor József a magyarság nevében utasította vissza. Az erdélyi egyházak csak ebből a két felszólalásból tudták meg, hogy a kormány megint kijátszotta őket és most már nyilatkoznak. A három egyház közös nyilatkozata szerint