Magyar külpolitika, 1922 (3. évfolyam, 33-53. szám)

1922 / 39. szám - A bulgáriai események

Vasárnap, 1922 szeptember 24. MAGYAR KÜLPOLITIKA Azt olvassuk benne, hogy a görög keleti egyház részére előirányzott kiadások hatszor akkora összegben vannak megállapítva, mint a katolikus egyház részére. Rendkívüli merészség, kell ahhoz, hogy a közvélemény elé adjanak ilyen okmányt, melyben az igazságot hivatalosan lábbal tapossák azok' akikre bízva vannak a nemzet szent jogai. A katolikus intézmények jelzálogilag még vannak értéken felül terhelve. A katolikus klérus létfenntartása a legszélsőbb határig csökkentve van és a kormány nem talál más megoldást, mint hogy törvényes uton szentesítse ezt a nyomort?, A katolikus egyházzal szemben való ilyen ellenséges magatartással szemben lehetetlen fenn nemi tartunk azt a vádat, hogy államunkban bizonyos körök arra dolgoznak, hogy érezzük, mennyire jogosult volt aggodalmunk, melyet január 26-i jegyzékünkben szószerint igy fejeztünk ki: „Nehéz fel nem tennünk, hogy a katolikusokat meg akarják fosztani törvényes és a szerb-horvát-szlovén királyság mindén állampolgára és felekezete részére szabadnak biztosított "hitüktől. " Csodálható-e, hogy ha a kormánynak a kat. egyházzal szemben rendszeresen kimutatott ellenséges magatartásának következtében idővel ellenséges hangulat keletkezik a katolikus lakossági és klérus iránt a királyság. nem katolikus rétegeiben?, Emlékeztetjük a kormányt, hogy milyen elkeseredett harc indult meg, mely csak ugy ontja a katolikus egyházra és a vallásos életre a szidalmak és rágalmak egész viharátamely annál inkább sujtja a katoliikusokat, mert szerencsétlenségre a katolikus egyház kebelén belül Í3 ezek folytán egyenetlenségek keletkeznek. Pedig a katolikus egyház és klérusa a nemzeti öntudat zászlaját felemelte és ennek hódolattal áldozott, sőt néha csak magában küzdött, hogy megmentse a népet az idegen okkupációtól. A katolikus klérus az, mely nagymértékben hozzájárult a civilizáció munkájához és a nép gazdasági haladásához. A katolikus pap a multban a nemzet nagy napszámosa volt. Pribicsevics ur a jelenlegi közoktatásügyi miniszter a horvát Szabor 1918 október 28-i történelmi jelentőségü ülésén a következő emlékezetes szavakat jelentette ki: „Szükséges, hogy az; uj hazában, melyet építünk, a szlovének, horvátok és szerbek egyenlő értékü és jelentőségü tényezők legyenek. Nincs arról szó, nem is lehet és nem is kell lennie, hogy az egyesült nemzet egyik részének jelentősége kisebbít tessék egy másik érdekében. Uraim, ha sohasem következik be az a szerencsétlenség, hogy, a felszabadult és egyesült nép frakciói között a bizalmatlanság jeleit kelljen megállapitani, bármily kicsiny legyen is az és ha soha nem fog jelentkezni semmi kétely, hogy: a törvény előtt mindnyájan teljesen egyenlők vagyunk, akkor nem is jönne el soha az a legveszedelmesebb és uj államunk gyengeségét legékesebben bizonyító tünet, amely a körüllakó népeknek holnap megengedné, hogy a mi kárunkra valósítsák meg imperialista törekvéseiket. " Hol vannak ma e programm megvalósitói? Mi katolikus piispökök készen vagyunk az együttműködésre, szíveskedjek ezt a kormány tudomásul venni. Mi erre a munkára fordítjuk egész energiánkat, mert megvagyunk győződve rendithetetlenül hogy az állam addig nem találja meg azt az erőt és tekintélyt, melyet törvényesen és jogosan követelhet, csakis azon a napon, melyen a katolikus egyház visszanyeri a lehetőségét annak, hogy isteni hivatását szabadon követ'hesse.. Zágráb, 1922 április 29. Dr. Bauer A. s. k. zágrábi érsek, Dr. Mileta t. s. k. sebenicoi püspök. " A bulgáriai események A tirnovoi véres kongresszus Bulgáriában a kormány, és ellenzék küzdelme olyan fokra ért, hogy az ország csak a forradalom és a diktatura közt választhatott. Ugy látszik, egyelőre az utóbbi következett be, de hogy; meddig tarthat ez, abba sok külés bepolitikai tényezőnek van még beleszólása. A világsajtóba csak a kormány egyoldalu hiradása alapján kerültek az események, megpróbálják velük összeegyeztetni a bolgár emigránsok külföldi lapjainak tudósitásait. Szeptember 6-án Bulgária hivatalosan megünnepelte az 1916. évi tutrakani nagy győzelem évfordulóját. Az istentiszteleten Szófiában résztvettek az uralkodó képviselői, az egész kormány, a különféle katonai és polgálri főhatóságok. Az ünnepély lefolyása teljesen irredentista színü, és Romámiaellenes volt. A kormány ezzel a nemzeti ünneppel akarta a nép figyelmét elterelni az égető napkérdésektől. Az entente ellenőrző bizottsága azonban olyan erélyesen kifogásolta a nyiltan bejelentett revanspolitikát, hogy. több miniszter benyujtotta miatta lemondását; még pedig Daszkalov bel-, Tamov had-, Manolov, közlekedés- és Obov főldmivelésügyi miniszter. A kormányválságot azonban sikerült elsimitani; s a miniszterek visszavonták lemondásukat, hogy ebben az ügyben a kulisz, szák mögött milyen lépések történtek, nem került a nyilvánosság elé. Az ellenzék a kormánybukásnák ezt az alkalmát is elszalasztva látván, szeptember 17-ére Tirnovóba hivott össze nagy kongresszust, ugynevezett poliamata rabota-t. A három legnagyobb ellenzéki párt a radikálisok, demokraták és a nemzeti haladók belátván, hogy elszigetelt küzdelmük a kormány, erőszakoskodásával szemben sikerre nem vezet, parasztpártellenes blokkba tömörült. Ennek a blokknak Lesz-e felkelés? első nagy nyilvános szereplésére készültek Tirnovóban. A pártvezérek gyujtó kiáltványokban hívták fel az országot küzdelemre a kormány, a parasztpárt és elsősorban Sztambulinszki ellen. E sajtókampányba beleesett Prutkin volt szófiai rendőrfőnök nyilt levele SztambulinSzkihez, melyben azzal vádolja, hogy 1918-ban lázadás szitásával Ferdinánd királyt és a Radoszlavov-kormányt le akarta gyilkoltatni Másnap Siatov anarchista vezér ugyan, csak nyilt levelet adott le a lapokban, melyben előadja, hogy ő vele is hasonló célból akart Sztambulinszki szövetkezni, de még 1917-ben. Ezek a leleplezések közvetlenül az ellenzéki kongresszus előtt olyan mozgalmat keltettek, hogy a kormány a nyers erőhöz nyult, hogy bukását elkerülje. Jellemző, hogy nem hatósági közbelépést vett igénybe, hanem saját pártszervezetével, a parasztpárttal lépett fel az ellenzéki kongresszus meghiusitására. Ugyanaznapra és ugyancsak Tirnovóba nagy parasztpárti kongresszust hívott össze a Sztambulinszki-kabinet, kormányralépésének negyedik évfordulójának megünneplésére. Mindkét oldalról nagy előkészületeket tettek a gyülésre. Mindkét tábor nagy tartalékkal is rendelkezett. Az ellenzéki blokk a tartalékos tisztek szervezetére és a jobboldali szocialistákra támaszkodik, a parasztpárt a kommunistákra. A legujabb időben egy uj tényező lépett fel Bulgáriában: a szervezett ifjuság. Bolgár fascista mozgalom ez, melyet mindkét tábor szeretne magának megszerezni, de a mely egyelőre egyik félhez sem csatlakozott. A kormány földosztással akarja őket magának megnyerni s igy bár nemzeti szempontból távol áll a parasztpárttól, esetleg ahhoz csatlakozik. A tirnovóí gyülésre a kormány 40. 000 főnyi hívét csődítette össze, az ellenzék is sok ezer résztvevővel vonult fel. Szófiából egy vonaton indultak nz ellenzéki vezérek és a kormány tagjai. Már a vonaton verekedésekre került a sor a két párt között és véres zavargások voltak utközben is minden pályaudvaron. A parasztpárt tagjai agyon akarták verni Gestov, Danev, Malinov és társai volt minisztereket; állitólag ezek személyes biztonsága érdekében a belügyminiszter őket még a vonaton csendörökkel letartóztatta. A parasztpártiak viharosan követelték Tirnovában az ellenzéki vezérek kivégzését a csak akkor nyugodtak meg, a mikor Daszkalov belügyminiszter kijelentette, hogy az összes volt polgár kormányok tagjait elzárják és el fogják ítélni. Az ellenzéki blokk nem tudja megtartani népgyülését, de a fegyveres összeütközésben mindkét párt részérő sok halott és sebesült maradt. Ugyancsak zavargásokra került a sor Ruszcsukban is. Mult pénteken és szombaton a két kongresszusra készülök itt is megütköztök s szintén több halott maradt a város utcáin. Ugyanezt jelentik a többi bolgár városból is. A kormány egyidejüleg szenzációs „'összeesküvést" leplezett le. Azt jelenti, hogy a rendőrség megtalálta a Wrangel-hadsereg titkos levéltárát s az itt talált aktákból kitünik, hogy a wrangelisták a kormány megbuktatására és az ország semlegességének meg sértésére összeesküdtek a jobboldal ellenzéki pártokkal. E hiradás alapjai a kormány sorra letartóztatta az eddig szabadon levő ellenzéki vezéreket is. Hogy az országban kitőr-e a fegyveres lázadás, a macedón, trák és dobrudzsai menekültektől függ, akiket egyelőre Sztambulinszki földosztogatással igyekszik leszerelni. Szerb-bolgár közeledés A szerbek már a görögök ellen fordulnak. Görögországon bebizonyosodott, hogy a népeknek is, mint az egyeseknek csak addig vannak barátjai, mig szerencsétlenségbe nem kerülnek, Görögország mohóságát és hatalmi tébolyát Anglia szította, de rögtön cserben hagyta, mihelyt a török fegyverek sikere után a maga céljaira tovább nem használhatta ki. Anglia után a kis ententeban lehetett volna bizalma Görögországnak, különösen Romániában és Szerbiában, lévén a görög uralkodóház e két állam uralkodóival szoros rokoni viszonyban. A török európai igényeivel szemben ez a két állam tiltakozott is és fegyveres ellentállást helyezett kilátásba a tengerszorosok védelmére. Hogy Szerbia részéről ez az ellenállás milyen árért történnék, érdekesen mutatják a szerb sajtó követelései. Először a Beogradski Novini szólalt meg, azt fejtegetvén, hogy a görög hadsereg pusztulása után a baláni béke megtartásának egyetlen módja Szerbiának kiegyezése Bulgáriával, sőt a két szláv állam szoros együttmüködése. E célból Tráciát Drinapolylyal és Dedeagaccsal együtt Bulgáriához kell csatolni, Szaloniki várost pedig Szerbiához, mert ennek feltétlen szüksége van kijáratra az Egei tengerhez. Protics volt miniszterelnök lapja, a Radikal, szeptember 10-én hasonló fejtegetéseket közöl Momcsilo Ivanics tollából. Ez is Bulgáriának szánja Tráciát, a Vardav vidékét pedig Szalonikiig Szerbiának követeli. A szerb sajtó többi része is egyértelműlég nekimegy Görögországnak és kiemeli, hogy Szerbia nem kötheti sorsát a teljesen életképtelennek bizonyult Görögországhoz. Egyértelmüleg tiltakoznak az ellen a lapok, hogy a kisentente Görögország érdekében avatkozzék be a háboruba, a beavatkozás csak azért szükséges, hogy a török vissza ne jusson Európába. A Szainuprava, a kormány félhivatalosa, területi igényekről ugyan nem ir, hanem más vonatkozásban támad a görögökre. Energikusan tiltakozik ugyanis az ellen, hogy a görögök a macedóniai szláv lakosságot élnemzetietlenitsék és követeli az ottani szláv templomok és iskolák megnyitását. Romániára nézve életkérdés, hogy Bulgária elszigetelve maradjon. Ime uj bizonyság, mennyire kiélesedik minden alkalommal a kisentente tagjainak érdekellentéte. A keletgalíciai kérdés A novemberi lengyel parlamenti választások kiirása ujra felszínre hozta az egvideje szunnyadó keletgaliciai kérdést. Keletgaliciát a békeszerződés katonai megszállás és igazgatás céljából bízta egyelőre Lengyelországra, de a lengyelek minden erőlködése ellenére nem csatolta véglegcsen a lengyel államhoz. A lengyel diplomácia a bolsevikiek visszaverése után arra hivatkozva kérte a bekebelezés megengedését, hogy a lengyel nép óriási áldozatokat hozott Európa érdekében, mikor a vörös veszedelmet elháritotta. Ennek fejében rekompenzációul számit arra, hogy véglegesen nála hagyják Kelelgaliciát. Hogy a népre is hivatkozhassék, érvül azt mutatta ki a lengyel statisztika, hogy a kérdéses területen a lakosság ötven százaléka lengyel s csak negyvez százaléka rutén, a megmaradó tiz százalék pedig zsidó. A rutén statisztika szerint azonban a hatmillió lelket számláló lakosságból a falukon nyolcvanöt százalék a rutén, öt százalék a zsidó és csak tiz százalék a lengyel. A városok lakossága is inkább csak ellengyelesitett ruténekből áll, kiknek nemzeti ujjáébredése azonban még a lengyel uralom alatt is folyamatban van. A keletgaliciai kérdés ugy lett megint aktuális, hogy a lengyel kormány a választásokat erre a területre is kiírta. A rutének ez ellen tiltakoznak és Pelrusievicz, az ukrán köztársaság követe a Népszövetségnél, memorandumot nyujtott be az egyes ententeállamokhoz és a Népszövetséghez, melyben hangsulyozza, hogy a választások kiírása népjogellenes, mert Keletgaliciát Lengyelország nem annektálta, tisztán csak katonai megszállását és keleti határainak biztosítását bízták rá. A memorandum bejelenti, hogy a rutén nép nem vesz részt a választásokon s azok eredményét törvénytelennek tekinti. A memorandum első kézzelfogható hatása az, hogy a varsói angol követ demarsot intézett a lengyel külügyminiszterhez és kifejtette, hogy az angol kormány teljesen osztja Petrusievicz felfogását ebben a kérdésben. A lengyel lapok megcáfolták a demars hírét, de az angol sajtó fenntartja. Ez az állásfoglalás mindenesetre erősíti azoknak a mérsékelt lengyel pártoknak álláspontját, melyek ellenzik Keletgalicia bekebelezését és inkább szeretnének belőle külön független köztársaságot alakíttatni. Ezeknek nyomására a lengyel kormány nyilatkozatot adott ki, hogy hajlandó Keletgaliciának megadni az autonomiát. Ez a nyilatkozat az ententehoz benyujtott pro memoria alakjában történt; ebben a lengyel kormány sürgeti Lengyelország határainak végleges megállapítását és egyuttal bejelenti, hogy a bolsevikiek ellen hozott áldozatai fejében autonómia mellett meg akarja tartani Lengyelország kebelében Keletgaliciát. A lengyel nyilatkozattal szemben az ukránok éles ellennyilatkozatot adtak ki, melyben kijelentik, hogy soha hozzá nem járulnak Keletgaliciánk Lengyelországba való bekebelezéséhez. Maga a keletgaliciai ruténség nem tudott még végleges megállapodásra jutni a maga ügyében. Petrusievicz pártja külön független keletgaliciai köztársaságot akar, a másik párt azonban az ukrajnai köztársasághoz akar csatlakozni. Abban azonban mindkét áramlat egyetért, hogy semmi szin alatt sem akar Lengyelország mellett maradni. Mint Európa minden talpalattnyi földjén, itt is a nagyhatalmak érdekellentéte küzd azonban egymással. A hivatalos lengyel politika teljesen Franciaország felé orientálódik és ennek köszönhető a varsói angol követ demarsa. Az angol tőke ugyanis teljesen kezébe kerítette a galíciai petroleumvidékeket. Franciaország majdnem teljesen kiszorult ebből a versenyből, s ha Lengyelország elveszíti- ezt a területet, akkor, nem is számithat további terjeszkedésre. Franciaország a lengyel politikában ugyan már vereséget szenvedett azzal, hogy a Korfanty-kormány nem tudott megalakulni. A teljesen francia függésben lévő katonai párt beláthatatlan bonyodalmakba sodorta volna az egész országot s igy Pilsudski diadala az európai béke szempontjából örömmel üdvözölhető. A megmaradt francia befolyás azonban igy is elég nagy ahhoz, hogy Keletgalicia kérdésében nehézségeket gördítsen az angol érdekek elé. Keletgaliciának bekebelezése beleegyezésre a Népszövetségnél nemigen számíthat, legalább is ujabb varsói jelentések szerint ezen a területen nem tartják meg a választásokat.