Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 18. szám - Az ártúllépés kísérlete két ítélet tükrében

AZ ARTTJLLÉPÉS KÍSÉRLETE 497 szóval: Lehet-e a követel, köt ki, vagy fogad el cselekményeket kísérleti szakban elkövetni, vagy pedig a fenti cselekmények kísérleti szakban való elkövetése a cselekmény természeténél és a törvény szavainál fogva kizárt9 Az 1920. évi XV. tc. 1. § 1. pontjának középpontjában a tényálladék magvát képezőleg az adásvételi szerződés áll. A törvényszakasz 1. tétele szerint az eladó akkor büntetendő, ha maximális áron felül ad el, vagy ha olyan eladást célzó nyilatkozatot tesz a vevővel szemben, mely a maximális árnál magasabb ármegjelölést tartalmaz. A törvény a „követel, köt ki, vagy fogad el" kifejezésekkel kétségtelenül azt juttatja kifejezésre, hogy az eladó a közönséges piaci életet tekintve rendszerint ezen a három cselekményen keresztül jut el az adásvételi szerződés befejezéséig. A kereskedelmi életben ugyanis az az általános szokás, hogy az eladó megmondja az áru árát, ezt követőleg pedig a vevő nyilatkozik az árra vonatkozólag. Ilyenformán le hetséges, hogy a kimondott ár megfelelvén, az ügyletet nyomban megköti, lehetséges azonban az is, hogy alkudozásra kerül sor, amelynek eredményeképpen végre is megállapodnak egy utolsó árban, mely a vevőnek is megfelel, s így perfektuálódik az adásvételi szerződés. A közönséges forgalmi életben az áruk, nevezetesen a közszükségleti cikkek piaci forgalmánál a törvény szerinti három eladói tevékenység — rendszerint a törvényben előírt sorrendben — követi egymást. Első mindig az ármegjelölés (követel), második az alkudozás eredményeképpen létrejövő végleges árkikötés (köt ki), és ezt követi a harmadik, a vételár elfogadása (vagy fogad el). Igaz ugyan, hogy nem mindig ilyen skálaszerüleg egymás után következnek be az eladói cselekmények, hanem a fenti sorrendtől teljesen függetlenül. Az is gyakori azonban, hogy az eladó három cselekmény közül kettőt vagy csak egyet valósít meg, mindez közömbös azonban, mert az eladó, ha a fenti cselekményeknek bármelyikét is valósítja csak meg, a bűncselekményt máris elkövette. Felmerül moistmár az a kérdés, hogy annak ellenére, hogy a törvény szerint az eladó a „követel, köt ki, vagy fogad el" három, különkülön is bűncselekményt képező tényálladéki elemmel annyira körül van bástyázva, hogy szinte minden eladási szándékot kifejezésre juttató cselekménye befejezett bűncselekményként jön számba, amennyiben a maximális ár egyidejű túllépése is megtörtént, elképzelhető-e mégis a fenti cselekményeken kívül olyan kísérleti cselekmény, melyből az eladó maximális áron felüli eladási szándéka á büntetőjogi felelősségrevonás alapjául szolgáló bizonyossággal megállapítható? Az 1920. évi XV. tc. 1. § 1. tétele ugyanis szerény véleményem szerint az eladónak minden olyan cselekményét, melyből az eladó maximális áron felüli eladási szándéka felismerhető és megállapítható, befejezett bűncselekményként rendeli büntetni. Mihelyt ugyanis az eladó a közszükségleti cikk árát, akár élőszóban! kijelentés, akár az újságban történő hirdetés, vagy az árura tett, de a vevő, illetve a vevők összessége által látható kiírás, vagy árkifüggesztés útján mással vagy másokkal közölte, tekintet nélkül arra, hogy az illető részéről meg volt-e a vételi szándék (agent provocateur), ha a közölt vagy követelt ár a hatóság által megszabott árnál magasabb, a bűncselekményt elkövette. Azt kell tehát megállapítanunk, hogy amikor az árdrágító rálép a „crimen in itinere"-re, már elköveti a befejezett bűncselekményt, minek következtében azt megkísérelni nem tudja, de nem is tudhatja. Ilyenformán az árdrágító eladónak