Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 11. szám - Vita a Szentkoronáról. Tóth Zoltán: A Hartvik legenda kritikájához (A Szt. Korona eredetkérdése), Budapest 1942. 131 l.; Deér József: A magyar királyság megalakulása, Budapest 1942. 90 l.; Tóth Zoltán: Történetkutatásunk mai állása körül (A Szent Korona e

368 KÖNYVISMERTETÉSEK fakadt és reményt fakaszt — idézi a szerző Hugó Grotius dicséretére. Jellemzőbbet az ő könyvére sem lehetne mondani. Már t. i. azok számára, akikben ama constans et perpetua voluntas valóban él és erős. NIZSALOVSZKY ENDRE. t>í Vita a Szentkoronáról. Tóth Zoltán: A Hartvik legenda kritikájához (A Szt. Korona eredetkérdése) Budapest, 1942. 8° 131 1., Deér József: A magyar királyság megalakulása. Budapest 1942. 8° 90 1., Tóth Zoltán: „Történetkutatásunk mai állása'' körül (A Szent Korona eredetkérdéséhez). Budapest 1943. 8° 36 1., Polner Ödön: A magyar Szent Korona felső részének kérdése. Kolozsvár 1943. 8° 150 1., Deér József: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban. Századok, 1944. évf. 1—35 I. Még közeli emlékünkben van az a vihar, amelyet Eckhart Ferenc a Magyar Történetírás Uj Utjai (1930) c. könyvben megjelent tanulmányával támasztott, kritika alá véve egyebek között a Szent Korona tanának a köztudatban élő felfogását is. Az elmérgesedett vita a magyar jogtörténetnek és közjogtudománynak egyaránt óriási nyereségével végződött, mert a vitában kifejtett vélemények, az ezt követő részletes forrástanulmányok, elsősorban Eckhart Ferenc erről szóló nagy könyve részletesen tisztázta, hogy az eszme általános európai gondolatokból eredt ugyan, de magyar területen, magyar jogász szellemből nőtt azzá az egyedülálló közjogi jogintézménnyé, mely még a mult század hatalmas államjogi változásából is az új viszonyokhoz átalakulva, de megerősödve került ki. Most újabb viták támadtak a Szentkorona körül. Ezek tárgya ugyan maga a korona, így nem jogi kérdésekről folyik, mégis legszentebb közjogi szimbólumunk külső jeléről, egy fontos közjogi aktusnak, a koronázásnak eszközéről folyó vita jelen stádiumában is kell érdekelje a magyar jogászokat, amikor a szembenálló felek még nem mondták ki az utolsó szót. Az első új gondolatot az új német történeti irodalom, főleg Albert Brackmann és P. E. Schramm vetette fel. ök a császári címek, oklevelek, képek, apró, elszórt történeti emlékek alapján új képet festettek a Szent István tórnraléptekor uralkodott német-római császárról. III. Ottóról. Ezt a régebbi történetírás ábrándozó fantasztának látta, aki saját hazája barbarizmusát is megvetette, és a pápák törekvéseinek bábjaként az antik római császárságot akarta feltámasztani. Az új adatok szerint III. Ottó reális német birodalmi politikát folytatott, elődeinek államegyházias felfogását még teljesebbé tette, és a birodalom keleti szélén a magyar és lengyel kereszténység megszervezésével hatalmát kiterjesztette. Ennek az újraértékelésnek következményeit vonta le Tóth Zoltán, amikor azt állította, hogy Szent István koronáját nem a pápától, hanem a császár akaratából kapta. Nem vonja kétségbe, hogy a Szent István által kapott korona azonos jelenlegi Szentkoronánk felső részével, hogy ez a korona itáliai eredetű, az sem lehetetlen, hogy maga a tárgy a pápa ajándéka, de a küldés III. Ottó császár akaratából történt.