Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - A kockázat büntetőjogi jelentősége

32 ANGYAL PÁL beteg életét abban a reményben, hogy az meg fog gyógyulni. A veszélyes üzem vezetője kockáztatja az érdekeltek testi épségét, vagyonát bizonyos előnyök biztosításának reményében. Figyelemmel a mondottakra, imígyen vélem a kockázat fogalmának körülírását: kockázat oly veszélylehetőséggel járó helyzet, melyhez bizonyos előnybekövetkezésnek kisebb-nagyobb valószínűsége és reménye fűződik. 3. További kérdés: mily esetben kerül a jogszabállyal ellentétbe a kockáztatás? Célzatosan teszem fel a kérdést a kockáztatás viszonylatában, mert nem vitás, hogy a kockázat önmagában jogilag se nem tiltott, se megengedett, hanem — mint helyzet, állapot — csak alapul szolgálhat arra, hogy az abból származható hátránnyal a jog foglalkozzék (itt érvényesül a biztosítás, a kárviselés, a megelőző közigazgatás stb.). A jogszabály általában csak akkor lép fel tiltóan, parancsolóan, vagy engedélyezően, ha emberi cselekvésen keresztül az akaratra tud hatni. A jog normatív ereje a természeti tüneményekkel, az ezeket mozgató energiákkal szemben hatálytalan; hatálytalan tehát a kockázattal szemben is mindaddig, míg azt nem emberi erő idézte elő. Viszont mihelyt a kockázat akaratra visszavezethető emberi tevékenység eredménye, azaz: mihelyt kockáztatásról van szó, a jogszabály normatív álláspontra helyezkedhetik. Tilthat, parancsolhat, megengedhet. De vájjon helyes lenne-e, ha a jog mindennemű kockáztatás esetében kifejezné rosszalását és tehát eltiltana a kockáztatástól? Éppen nem. Nem elsősorban akkor, amikor valaki kizárólag saját javát kockáztatja. A saját érdek veszélyeztetése valamely előny elérésének reményében helyesen csak akkor tiltható meg, ha a kockáztató egyidejűleg harmadik személy javát, vagy a közjót is veszélyezteti vagy éppen sérti. Aki a mozgó villanyosról — útjának megrövidítése céljából — leugrik, csak a saját testi épségét vagy életét teszi kockára, a jog mégis helyesen eltilthatja a leugrást, sőt azt kihágásnak minősítheti, amint minősíti is, mert közigazgatásellenességet, rendbontást lát abban. (V. ö. A közigazgatásellenesség büntetőjogi értékelése, 1930. című M. Tud. Akadémiai székfoglalómat.) A közjónak, vagy harmadik személy javának kockáztatását sem volna azonban helyes feltétlenül tilalom alá helyezni. Ne feledjük el, hogy igen sok technikai vívmány, kulturális előrefejlődés s nem egy értékes alkotás úgy jött létre, hogy a feltaláló, a kezdeményező, az alkotó kockára tette nemcsak saját, hanem harmadik személy javát is. Kockáztatás nélkül nem volna a bányából szén termelhető, alig lennének hatalmas hídjaink, nem volna gépkocsi s még kevésbbé repülőgép. A mindennemű kockáztatástól eltiltás nagy kultúrértékek létrejöttének vágná útját. Ezért az érdekek öszszemérése alapján a jog részéről csak az lehet a megfelelő álláspont, mely általában megengedi a kockáztatást akkor, ha a kockázatos helyzet a dolgok rendes menete szerint nem jár a köznek, vagy harmadik személynek sérelmével, vagy igen súlyos veszélyeztetésével. Ez a gondolat járja át a Btk. 80. §-át is, mely szerint: „Nem büntettetik a cselekmény, ha az a tettes vagy hozzátartozói életének vétlenül származott, más módon el nem hárítható, közvetlen veszélyből való megmentése végett végszükségben követtetett el." Vétlenül származott az életveszélyes állapot, ha az, az abban