Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - Újkantiánizmus és újhegeliánizmus a jogfilozófiában

ÉRTÉKRÖGZITÖ KIKÖTÉS 413 [^Tariska Lajos: Az értékrögzítő kikötés hatálya a visszatért országrészeken c. cikkéhez. (Tanulmányok 3. füüzet 159. 1.) Tariska Lajos törvényszéki elnök úrnak, a csehszlovák korona valorizációjáról megjelent kitűnő tanulmányához nem jogi, hanem pusztán közgazdasági szempontból kívánok hozzászólni. Az egyik, amiért szót kérek, az elnök úr következő megállapítása: „Általános gazdasági szempontból pedig ezt a szabályozást (hogy t. i. a pengő és a cseh-szlovák korona közti értékarány megállapítása „a csehszlovák korona hátrányára történt") határozottan üdvösnek kell nevezni, mert hiszen a hátrány nem a gazdaságilag rendszerint gyengébb felet: az adóst, hanem a rendszerint erősebb felet: a hitelezőt éri, aki rendszerint — legalább is feltehetőleg — általában könnyebben viseli azt, mint'az adós." Szerény véleményem szerint tévedés úgy állítani be a pénzhitelezés szociális vonatkozását, mintha a hitelezői minőség a gazdasági erőt, az adósi minőség a gazdasági gyengeséget jelentené. A pénzhitelezés nálunk túlnyomó részben a pénzintézeteken és az életbiztosító intézeteken megy keresztül. Már pedig mind a pénzintézeti betéteknek, mind az életbiztosításoknak zömét egyre fokozódó mértékben a kis emberek kicsiny tőkéi alkotják. A takarékbetétek részben a postatakarékpénztárban, részben a magán-pénzintézetekben vannak akkumulálva. A postatakarékpénztár túlnyomórészt kicsiny betéteket kezel: betéteinek 1941. végén 62%-a 20 pengőn aluli, 78%-a 100 pengőn aluli volt. A magánintézetek kezelik inkább a nagyobb betéteket. Az emelkedés aránya pedig a következő: 1930-tól 1942-ig a postatakarékpénztári, tehát a kisebb betétek emelkedése 158%, a magánintézeti, vagyis nagyobb betéteké csak 21%. — Az életbiztosításoknál ugyanezt az irányváltozást látjuk. 1930-ban az életbiztosítások közül 93% volt nagy és 7% kis biztosítás, 1941-ben ellenben 58V2°/o volt nagy és 411/2%> kis biztosítás. Emellett a nagybiztosítások átlagos összege is 4080 pengőről 2198 pengőre süllyedt. Ez a néhány számadat megvilágíthatja, mennyire helytelen lenne a hitelügyi törvényhozást vagy judikaturát abból a szemszögből irányítani, hogy a pénzhitelezés a nagyobb erőt, a pénzben való tartozás a gazdasági gyengeséget jelenti. A másik megállapítás, amelyet közgazdasági szempontból szó tárgyává kívánok tenni, az, mintha a pengő valorizálását célzó kikötés „a pengő értékállandóságát hátrányosan érintené, a pengőtartozás tartalmát határozatlanná tenné és ezzel a forgalom biztonságát veszélyeztetné'. Tudom, hogy a m. kir. Kúriának ítélkezése is e felé a felfogás felé hajlik. Lehet, hogy jogi szempontból az 1931. évi 4560., illetve 4600. számú rendeleteket úgy kell értelmezni, hogy ezekkel minden valorizációs kikötés ki van zárva, bár ez semmiképen sem képezte ezen rendeletek kibocsátásának legis ratióját. De ezek végre is oly rendeletek, amelyek rendelkezései újabb rendeletekkel módosíthatók. És ha ezekből a rendeletekből szükségkép folyik az a következtetés, amelyet a bíróságok a valorizációs kikötés káros voltára vonatkozólag teljes általánosságban levonnak és amelyet Tariska elnök úr cikke is magáévá tett, akkor közgazdasági szempontból szerény véleményem szerint — ezeknek a rendeleteknek a módosítása okvetlenül szükséges.