Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Patronázs-munka és a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága

A VALÓSÁGBIZONYITÁS ELŐFELTÉTELEI 339 III. A valóságbizonyításnak harmadik jogcíme: „ha az illető tényt büntető hatóság jogerős véghatározatban valónak mondotta ki, feltéve, hogy az állítás, a híresztelés vagy a kifejezés használata nem sértés céljából történt". Angyal Pál idevonatkozóan azt írja, hogy „végeredményben itt is csak a közérdek vagy a jogos magánérdek megóvásának célja lesz a valóságbizonyítás megengedhetőségének végső alapja" (Magyar Büntetőjog Kézikönyve L k. 90. old. 6. bek.) s ezzel megerősíti az I. pontban kifejtett azt az álláspontot, hogy a Bv. 13. §. 1. pontjában írt jogcímet nem szabad a többivel egyenlő jelentőségű jogcímnek meghagyni, hanem valamennyi jogcím általános feltételévé kellene felállítani. Felmerül az a kérdés, hogy meg lehet-e állapítani a sértési célt akkor is, ha a vádlottnak egyáltalában nem volt semminemű célja, csak gondatlanul fecsegett, „eljárt a szája", pletykált? Ha az illető tény felhozását „sem egyénileg, sem társadalmilag" igazolható körülmények nem indokolják, és ha a vádlott tudta, miszerint az állított tény sértő, a sértési célzat kétségtelen, tehát ilyen esetben is el kell zárni a vádlott elől a valóságbizonyítás útját. Kételyek elkerülése végett azonban nem volna fölösleges ennél a jogcímnél is szélesebb körű feltételt előírni és csak abban az esetben engedni meg a valóságbizonyítást, ha a vádlott a sértési cél hiányán kívül azt is igazolja, hogy jogos indokból és nem szükségtelenül bolygatta sértettnek büntetéssel lezárt múltját. Ez a szigorítás teljesebben kifejezné azt a legis ratiót, melynek célja megakadályozni, hogy a vádlott rosszindulata sértettnek büntetéssel kiegyenlített eltévelyedését a köztudatban felszínen tarthassa s így a büntetés javító célzatát hatástalanná tehesse. A törvényhozásnak kötelessége gondoskodni arról, hogy „az elítélt becsületérzete végkép el ne fojtassék", mert ez a főfeltétele annak, hogy „őt mint bensőleg megigazult embert a társadalomnak vissza lehessen adni". Ez az elgondolás is csak arra az esetre szól, ha az I. pontban részletesen kifejtett javaslat nem valósulna meg. IV. A Bv. 13. §. utolsó bek. szerint valóság bizonyításnak egyedül a vádlott indítványára van helye, de ha azt maga a sértett is kívánja, akkor azt a Bv. 13. §. 1—3. pontjában említett feltételek hiányában is el kell rendelni. Ez a jogcím a Btkv. min. javaslatának indokolása szerint előreláthatólag „kétélű fegyvernek" fog bizonyulni, mert a sértett kényszerítve van vagy a valóság bizonyítását kívánni, vagy a törvény útját mellőzve, más úton keresni elégtételt. Az a sértett, akit minden alap nélkül rágalmaztak s ezért abban a tudatban van, hogy a valóságbizonyítás nem sikerülhet, sőt ellenbizonyítékaival a rágalmazó tényállítást perrendszerűen megcáfolhatja, készséggel hozzá fog járulni a valóságbizonyítási indítványhoz: az olyan sértett pedig, aki tarthat attól, hogy a valóságbizonyítás sikerül, aligha fordul a bírósághoz, mert kiteszi magát annak a megbélyegző ítéletnek, mely rágalmazóját igazmondás címén mentette fel.