Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Megilleti-e az egyetemet a doktori cím megvonásának joga? [A XXIII. évf. 1942. 19. sz. 361. oldalon megjelent ilyen című tanulmány kiegészítése.]

366 A JOGÉLET ESEMÉNYEI ugyanolyan mértékben zsugorodott össze a laikus bíróság rendszere. A laikus bíráskodásnak Németországban tervezett kiterjesztésétől ebből az okból és azért sem várható kedvező eredmény, mert a laikus bírák ítélőtehetsége hiányos, már pedig az ítélőtehetség a legfontosabb képesség, amely az embert elhivatott bíróvá teszi. Az ítélőtehetség a hivatásos bíráknál sem egyforma, teljes kifejlődéséhez évtizedes gyakorlat, folytonos önképzés, tanulás szükséges. Az ítélkezésnél az állam legfőbb java, érdeke az anyagi igazság érvényre juttatása, ennek pedig egyik fontos biztosítéka a felsőbíróság tanácsaiban helyet foglaló hivatásos bírák ítélőtehetsége. Dr. Mendelényi László büntető igazságszolgáltatási szempontból szólt az előadáshoz, s rámutatott arra, hogy a laikus elem részvétele a büntetőbíráskodásban az esküdtszék intézményében kulminál. Ez az intézmény azonban, amelynek valódi hazája Anglia, — abban a formájában, ahogy azt a francia forradalom a kontinensre hozta, itt nem vált be, mert a kellő kiválasztás és minden bírói irányítás nélkül ítélkező esküdtek a botrányos verdiktek egész sorát hozták. Ez a körülmény legújabban (1942) Franciaországban is az esküdtszék intézményének olyan reformjára vezetett, aminő Németországban már 1924. évben történt, ahol az esküdtbíróság helyébe a Schwurgericht nevet ugyan megtartó, oly vegyes bíróság (Schöffengericht) lépett, amelyben úgy a bűnösség, mint a büntetés kérdésében három szakbíró és hat esküdt együtt dönt. — Viszont Németországban a most folyó háború alatt az említett vegyes bíróság helyébe az ú. n. Volksgerichtshof lépett, mely két hivatásos és három laikus bíróból áll, és ítélkezik a legsúlyosabb politikai perekben. Olaszországban 1931. évben az esküdtbíróság helyébe szintén Schöffebíróságot hoztak be, melynek tagjai a fellebbezési bíróság egy tanácselnöke, egy bírája és öt ülnök. Végül Magyarországon — ahol a XIX. századig szabály volt a laikus elem részvétele az elsőfokú büntetőbíráskodásban — az 1914: XIII. tc. szintén bizonyos schöffebírósági irányban reformálta az esküdtszék intézményét. Ezekből a tünetekből arra vonható következtetés, hogy a kontinensen az esküdtbíráskodásból a Schöffebíráskodás irányában halad az újabb jogfejlődés, ami azután előnyösen kapcsolható össze az általános egyfokú perorvoslatra való áttéréssel. Dr. Hindy Zoltán a társadalombiztosítási ülnökrendszerrel kapcsolatban megjegyezte, hogy az 1921:XXXI. tc. hatálybalépéséig a munkásbiztosítási pereket választott bíróság intézte. A felek az államhatalom szerveinek az ügyekbe való beavatkozását bizalmatlanul fogadták, és ennek az áthidalására a perben addig résztvevő választott bírák helyett iktatták be az ülnököket. A rendszer nem sokáig maradt meg, mert az ülnökök a tárgyalásokról elmaradtak. A perekben érdekeltek már régen belátják, hogy nincs is rájuk szükség, és az ügyeiket a szakbíróság kezében sokkal megnyugtatóbb helyen látják. Az itt tapasztaltakat az ülnök rendszer ellen kitűnő hírverési anyagul is fel lehetne használni. Az esküdtbírósággal kapcsolatban külön figyelmet érdemel a katonai büntetőbírósági rendszer. Ez a katonák ügyeiben jó, mert ugyanaz az elv érvényesül benne, mint a fegyelmi bíráskodásban: az a testület bíráskodik, amelynek becsületén a vádlott csorbát ejtett. Az esküdtbíróság szervezésénél