Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - Az utógondozás új irányai Svájcban

JUSTITIA MÉRLEGÉN. — A JOGÉLET ESEMÉNYEI 361 Bevallom: ez a válasz nem elégít ki. A válasz első felét bizonyos fenntartással még el tudom fogadni. Ha a vádlott a védő előtt nem ismerte el a bűnösségét, az esetek túlnyomó részében a védőben nem alakul ki a vádlott bűnössége tekintetében olyan szilárd meggyőződés, amely a lelkiismeretes ügyvéd számára lehetetlenné tenné a felmentés mellett való érvelést. Ilyen esetben csak benyomásról, többé-kevésbbé bizonytalan véleményről van szó, amelyet a meggyőződéssel nem szabad összetéveszteni. Előfordulhat azonban olyan eset is, amikor — bár a vádlott nem ismerte el a védő előtt a bűnösségét — a felmerült bizonyítékok alapján a védő mégis kétségtelennek tartja a vádlott bűnösségét. Ez az eset nem különbözik attól az esettől, amikor a vádlott a védő előtt elismeri a bűnösségét. Mind a két esetben a védő erkölcsi kötelessége közölni a vádlottal: a védelmet csak akkor láthatja el tovább is, ha a vádlott beismerő vallomást tesz, vagy írásban beleegyezik abba, hogy a védő védői működése során nem a vádlott felmentését, hanem a lehetőség szerint enyhe büntetést igyekszik elérni. Az ügyvéd ugyanis a jog katonája. A jog parancsa az, hogy a bűnös elnyerje a büntetését. A jog katonája szándékosan nem törekedhetik a jog parancsának meghiúsítására. Ha az ügyvéd mégis így jár el: nem katonája, hanem árulója a jognak. * Tudom, hogy lesznek, akik ezekre azt mondják: „Kemény beszéd ez, ki hallgatja?" Erre a kérdésre csak ezt lehet válaszolnom: a magyar ügyvédi kar túlnyomó része nemcsak szíuesen hallgatja, hanem követi is ezeket a szigorú hivatáserkölcsi parancsokat, amelyeknek érvényessége egyébként független attól, hogy az érdekelteknek tetszenek-e, vagy sem. M. F. A jogélet eseményei. A Magyar Tudományos Akadémia május hó 11—13. napjain megtartott nagygyűlése a tagválasztások körében a magyar jogászvilág számára igen örvendetes eredménnyel járt. A levelező tagok sorából rendes tagjaivá választotta az Akadémia Tomcsányi Móric és Szladits Károly, levelező tagokká pedig Bálás P. Elemér és Heller Erik egyetemi tanárokat. A kiváló tudósok személyében a tételes jogtudományok csaknem minden ágának képviselői kapták meg a legilletékesebb helyről nagyértékű tudományos munkásságuk méltó elismerését. Erről annál inkább igaz örömmel számolunk be, mert az Akadémia új jogász tagjait jogos büszkeséggel számítjuk a Magyar Jogi Szemle munkatársai sorába, akiknek igen nagyra értékelt közreműködésére a jövőben is számítunk. Annál kevésbbé van okunk az örömre az akadémiai jutalmak kiosztása körében. A jogtudományi tárgyú pályatételek közül mindössze egyre, Molnár Kálmánnak „A közösségi eszme érvényesülése a magyar magánjog történelmi kifejlődésében" címmel kitűzött pályatételére érkezett be egyetlen pályamunka, amely azonban a jutalomra