Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám - A szövetkezet jogi fogalmának genus proximuma

A MAGÁNKEGYURASÁG MEGVÁLTÁSA 349 vásártartási jogot. A nemesi birtok és az ahhoz fűződő kegyuraság egymástól el nem választható egységet alkotott. Következéskép, ha a nemesi bár-tok királyi engedéllyel gazdát cserélt, vagy öröklés útján a törvényes örökösökre átszállott, végül ha megszakadás, hűtlenség vagy a kegyúrnak az egyház ellen elkövetett bűntettei miatt visszah áramlott a királyra, — a birtokhoz fűződő magánkegyuraság együtt ment a nemesi birtokkal és osztozott annak jogi sorsában. A magánalapításból létesült és a királyra szállott egyházak kegyuraságát királyaink ilyen esetekben sohasem tartották meg maguknak, hanem ;t király a reája háramlott birtokot a kegyurasággal együtt újra valamelyik hívének adományozta. Adományozta pedig azzal a kötelezettséggel, hogy a megadományozott és annak minden utódai magszakadásig kötelesek lesznek a kegyúri egyházat fenntartani és azt minden támadással szemben megvédelmezni. Jogtörténetíróink szerint már a XIII. század végén a nemesség birtokainak jó része adománybirtokká változott és így nyilvánvaló, hogy az ősiség megszűnte idején, tehát 1848-ban a jobbágyság felszabadításakor a nemesi birtoknak és a vele járó kegyuraságnak királyi adomány volt a forrása, amely királyi adomány minden időre kötelezte annak tulajdonosát a kegyúri tartozások viselésére. Ezt a jogállapotot, amelynek királyaink mindenkor érvényt szereztek, évszázados gyakorlat jogszerűnek ismerte és szentesítette. Kérdés, vájjon az úrbériség megszüntetése változtatott-e valamit a magánkegyuraság intézményén és különösen azon, hogy annak súlya a nemesi birtok egészére dologi teherként nehezedik? Erre a kérdésre tagadólag kell felelnünk. Az 1848. évi IX. tc. szerint ugyanis az úrbér és az azt pótló szerződések alapján az addig gyakorlatban volt és a nemeseket lilletiő úrbéri szolgálatok robot, dézsma és pénzbeli fizetésekről csak annyit mond, hogy ezek a törvény kihirdetésétől megszüntettetnek és az úri törvényhatóság is megszűnik. Az 1848. évi XIII. tc. pedig csak az egyházi rendet megillető papi tized fizetését szüntette be, de nem érintette a kegyúri szolgáltatásokat. Az ezen törvényeket végrehajtó 1853. évi március 2-án kelt és az országbírói értekezlet által hatályban fenntartott úrbéri császári nyiltparancs 1. és 2. §§-ai pedig akkép rendelkeznek e tárgyban, hogy „a létezett úrbéri kapcsolatnak és a földesúri törvényhatóságnak megszüntetése folytán, az úrbéri kapcsolatból és a földesúri törvényhatóságból eredő és következtetett jogok, járandóságok és kötelezettségek is elenyésznek (1. §.). Az úrbéri kapcsolat megszüntetése következtében pedig a volt jobbágyok a kezükön lévő úrbéri földbirtokban, úrbéri jobbágy és zsellértelkekben teljes tulajdoni joggal ruháztatnak fel." (2. §.) E rendelkezésékből nyilvánvaló, hogy az úrbériség megszüntetését tárgyazó törvény és úrbéri pátens a magánkegyuraság intézményét és az azzal járó jogokat és kötelezettségeket) nem érintette. A kegyúri kötelezeittség tehát továbbra is ugyanazt a nemesi birtokot terhelte, mint korábban. A gyakorlatban azonban az 1848-as földbirtok reform nyomán igen nagy és téves eltolódás állott elő. Mert míg