Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 1. szám

324 VINCENTI GUSZTÁV emelik azt is, hogy a bíró — a tőle megkívánt egyéb személyi tulajdonságok mellett — a helyi szokásjogban is jártas legyen.3 Az, hogy régi törvényeink alakszerű jogi képesítést nem kívántak a bírótól, ekként lényegében csak azt jelenti, hogy a bírónak a jogban való szükséges jártasságáról nem a mai kor, hanem az akkori idők kívá nalmainak és felfogásának megfelelően gondoskodtak. Megjegyzendő egyébként, hogy az ülnökök és egyéb bírótársak hosszú időn át csupán votum consultativummal vettek részt a bírói döntés kialakításában, magát a döntést pedig a tanács feje hozta meg s nyilván ő volt azért a saját személyében felelős. Ez a helyzet kimutathatóan csupán 1549-ben változott meg, amikor I. Ferdinánd király a helytartótanács tanácskozási rendjére vonatkozóan kiadott utasításában azt rendelte, hogy a szavazatok többségével hozzák a határozatokat. Valószínű azonban, hogy a valóságban ez már korábban, külön rendelkezés nélkül is gyakorlatba ment.4 Amint ebből a vázlatosnál vázlatosabb áttekintésből is kitűnik, hosszú és változatos történeti fejlődés után jutottunk el a modern > magyar bírósági szervezet megalakításához, amelyet az alaptörvénynek, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869 :IV. tc.-nek az 1. §-a azzal az elvi kijelentéssel vezetett be, hogy az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik. Ezt az elvet az azóta hozott törvények és rendeletek nem valósították meg maradéktalanul. Természetesen annak a kérdésnek a vizsgálatánál, hogy az igazságszolgáltatásnak vagy más szóval a bíráskodásnak a közigazgatástól való elválasztása mennyiben valósult meg, nem indulhatunk ki a bíráskodásnak a hatásköri viták elintézésénél a bírói gyakorlatban igen helyesen szem előtt tartott abból a fogalommeghatározásából, hogy bírói határozat csak az a határozat, amelyet rendes bíróság vagy azzal egy tekintet alá eső külön bíróság hozott. Ez petitio principii volna. A dolog lényegét tekintő helyes álláspont szerint a közigazgatás a jogszabályok által, legalább is a maguk egészében előre meg nem határozott tartalmú diszkrécionárius intézkedésekből álló köztevékenység és ezzel szembeállítva minden olyan hatósági intézkedés, illetőleg határozathozatal, amely a jogszabályban már egészben bennfoglalt általános parancsnak, az ott kijelentett állami akaratnak az egyes esetre alkalmazásában áll és ebben ki is merül, bíráskodás akkor is, ha olyan hatóság végzi, amely rendszerint másnemű feladatok ellátására van hivatva és amely szervezeti szempontból nincsen az igazságügyi szervezetbe beépítve. Eszerint a fogalommeghatározás szerint pedig kétségtelen, hogy a bíráskodást a magánjogi és büntetőjogi vitás ügyek tekintetében egyaránt jelentős részben közigazgatási hatóságok, illetőleg olyan, törvény által — bár elsősorban más célra — alkotott testületek látják el, amelyeket ebben a működési körükben — a Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint is — közigazgatási hatóságok3 Hajnik, i. m. 150. 1. 4 Vinkler, i. m. I. köt. 233. 1., II. köt. 580. 1.