Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

Bruuo Bauch és H. Meier által képviselt bölcselet idevonatkozó elméleteinek és az Emge, J. Binder, W. Schönfeld, Ph. Heck, W. Sauer és a katolikus jogbölcselet által képviselt .jogbölcseleti elméletektől való elkülönítés és az egyes gondolkozók állásfoglalásának bemutatása, illetve ismertetése általában rendkívül ügyesnek mondható. A szerző a jogbölcselet legfontosabb ós a német .iog mai altalános és egyetemes megújhodási folyamatára tekintettel legidőszerűbb feladataként a terminológia tisztázását jelöli meg. Bizonyos kesernyés lemondás is kicsendül soraiból a jog végső megismerésére is érvénnyel, amikor ezeket írja: Das Sein ist grenzenLos gleichgültig den Erkanntwerden gegenüber und verborgen... Ez a szerző, aki (a Handwörterbueh der Reehtswissenschaften VIII. kötetében) maga is eljutott az önálló rendszerig, nagyon rossz néven veszi K. Larenztől, a jogbölcselet kiváló modern történészétől, hogy kedvenc szerzőjét, H. Meiert, aki (Psychologie des emotionalen Denkens, 1908. c. híres művében) szétanalizálta a volitiv és kognitív megismerési formákat, Rechtsund Staatsphilosophie der Gegenwart c. híres munkájában teljesen elhanyagolta. A katolikus jogbölcselőknél, főleg Rommen: Die ewige Wiederkehr des Naturrechts e. munkájának méltatása során (1932) kiemeli, hogy főereji^k a történelmi hagyományok nagy tisztelete, a természetjog örök kategóriáihoz való törhetetlen ragaszkodás és ezzel a van és a kell közti feszültség békés feloldása. A pozitivizmus kritikájához is hozzászól annyiban, hogy rosszalja, miszerint dacára annak, hogy a bölcselők és a jogbölcselők a normaprobléma nagy jelentősége tekintetében megegyeznek egymással, holott utóbbiak közül Schönfeld a germán jog, Binder a római pog, Heck mester az Interessenjurisprudenz, Sauer a Dreiseitentheorie (élet, forma, érték) felől közelítette meg azt, a pozitivisták ezt a kérdést csökönyösen lekicsinylik és mellőzik ... Figyelemreméltó, hogy az Archív a nagyobbsúlyú ismertetéseket elkülöníti az egyszerű megbeszélésektől. Kétségtelen, hogy az idegen elmetermékkel kapcsolatos egyszerű kritika, mint műfaj másodlag3s az eredeti alkotáshoz viszonyítva és éppen ezért bizonyos önmegtagadást és szerénységet ignyel. De a mélyebb elme nem egyszer áttöri a műfaj korlátait és ebben a formában is tud sokszor az eredetinél értékesebbéit alkotni. Előadásoknál is nem egyszer észrevehetjük, hogy egy hozzászólás zseniálisan felette állhat az eredeti prelegálásnak. Nyilván ezek a megfontolások vezették az Archív szerkesztőségét arra, hogy az egyszerű könyvismertetéseket elválasszák a bírálati formában megjelenő, de nagyobb figyelmet érdemlő kritikai megnyilatkozásoktól. Ilyen az Archív 1940. évfolyamában Petrascheknek, a Rechtsphilosophie des Pessimismus c. munka híres szerzőjének egy dolgozata. Hellernek a feltörekvő új nemzetközi jogot elvileg megalapozó és külső dolgában Sehlegelberger híres nürnbergi beszédét (Abschied vom D. B. G. B.) utánzó, Das Recht