Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)
1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei
73 zött Battaglia, H. Fehr, Laienz, Pound és L. v. Wiese szerepel (magyar szerkesztőségi tag nincs!), az sem gáltolta ebben a közlésben, hogy nevezett szerzőnek két korábbi, mégpedig népművelési környezetbeli tartott előadásának összevont anyagáról van szó. Sőt az sem, hogy szerző műve a Frege Hindién című sorozat első füzete gyanánt már publicitást nyert. Az irányadó szempont (>gyediil az volt, hogy szerzőnek jogbölcselctileg komoly mondanivalója van. Szerző valóban igen meggyőző módon ráeszmélteti az olvasót arra. hogy a .jog elméleti művelése csak bölcseleti alapon lehetséges. A tapasztalati tételek sokaságát minden tudományban csak külön elméleti műfogások sokaságával tudjuk egységesen attekintehető és kezelhető rendszerbe foglalni. Szerző úgy mutatja be nekünk főleg Platónt, de Aristotelest is, mint akik az emberi szellem önkifejlődési' során, első ízben, de végleges erővel alkották meg a bölcselet első alapvetését, a következtető és meghatározó logikát. Majd LeibniZré áttérve, aki ugyanúgy matematikai iskolázottsága bölcselő volt, akár csak Platón, szerzőnek újból rendkívül érdekes jogbölcseleti mondanivalója akad. Leibniz a modern matematikai tudomány hatásának titkát szabatosan kidolgozott műnyelvében keresi. Szerző a Leibniz idézetekkel kapcsolatban rámutat arra, hogy a jogtudomány is és pedig éppen külön jogi műnyelve folytán a logikai szabatosság igen magas fokát érheti el. — A büntetőjogász Dolina 91 oldalas, Kernprobleme der Rechtspkilosophie című. egyébként a Philosophische Untersuchungen című sorozat 8. köteteként önállóan is megjelent, Sehmöller nyomdokain haladó terjedelemes tanulmánya az ú. n. tiszta jogtani irányzathoz tartozik, mégpedig a kanti ismeretelméleti hagyományok klasszicitása és orthodoxiája, nem pedig a kelseni eretnekség tisztelete szerint. Dohnanál a jog tisztára logikai funkció, ehhez képest őt még mindig csak a jog tiszta formalitása érdekli, a jogtartalom törvényszerű változásának, fejlődésének és értékelésének társadalmilag annyira fontos kérdését az etika illetékességére bízza, ahogy a joghatály kérdését lényegileg áttolja a lélektan körébe. Ami kevés jogaxiologia egyébként nála mégis akad, azt lerontja azzal, hogy nem különböztet egyes jogintézmények eszmei vagy erkölcsi fogyatékossága és az egész jogrendszernek az élettől való elhajlása (Vladár Gált ii- kifejezése) között, amelyre pedig előbb-utóbb mindenhol és mindenkor tipikusan a tűrhetetlenné vált állapotokat elsöprő forradalommal szokott a nép reagálni. Egyszóval Donna a jog komplex mivoltának magyarázatánál a jog összetett természetének leginkább megfelelő: szintetikus megoldásokhoz nem jut el, ahogy az egyoldalú pozitivizmus alapján álló vagy azzal legalább is nagyon rokonszenvező tiszta Jogtani irány ilyen szintézishez nem is juthat el. (A Dohna előtt egyébként mintaként lebegő Stamniler pedig már a szintézis heurisztikus értékelése tekintetében igen tisztult és haladotl álláspontot foglalt el.) — H. Maus:
