Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

igazgatás törvényszerűségének biztosítása nem korlátozza a törvényalkotó akaratot, — ellenkezőleg, annak szövetségese. Közigazgatni nem egyéb, minit biztosítani a törvények és előírások mindennapi érvényesülését, a közigazgatási bíráskodás pedig nem egyéb, mint a törvény és előírás maradéktalan és tökéletes érvényesülésének biztosítása. Ezért mondom, hogy a közigazgatási bíráskodás nem korlátozója, de fegyvertársa az állam sorsál irányító akaratnak. A tekintélyállamok valójában így is fogják fel a kérdést. Németország, mint említettük, most építi ki új közigazgatási jogszolgáltatási szervezetét. Olaszországban változatlanul működik tovább a régi gépezet, s kisebb-nagyobb átállítással, de csorbítatlan hatalommal fennmaradt a közigazgatási bíráskodás Spanyolországban, Portugáliában, Törökországban, Görögországban, régebben Lengyelországban, Jugoszláviában s újabban Romániában is. Közigazgatási bíráskodás csak a klasszikus demokráciában és kényuralom mellett nem képzelhető. A klasszikus demokráciában végeredményben maga a nép bíráskodott a közigazgatás felett. A görög városállamokban a népgyűléseken, a római köztársaságban pedig azáltal, hogy a közigazgatási vezető tisztviselőket évenként választotta. A despotizmus viszont nem ismer törvényt, mely az egyeduralkodót és közegeit korlátozhatná, tehát nincs jog, mely ítélet alapja lehetne. .A modern demokrácia és legmodernebb tekintélyállamokban azonban az államról alkotott politikai felfogásnak logikai következménye a közigazgatási jogviták bírói eldöntése. Az előbbiekben a képviseleti elv alapján megszervezett nép, utóbbiakban a vezérlő egyéniség, párt vagy szervezet az egyetlen valódi jogforrás. Az állami élet szerteágazottsága mellett ezek közül egyiknek sincs lehetősége arra, hogy a törvénynek és a törvény szellemének szigorú betartását ellenőrizzék. Akaratuknak, a törvényhozó és jogalkotó akaratnak érvényesülését biztosítja tehát az a bíróság, amely a jogvitákat függetlensége birtokában dönti el, nemcsak a magánfelek, de igen gyakran a közösség javára is. Változás legfeljebb elvileg állt elő azáltal, hogy elavult az a felfogás, amely szerint a közigazgatási ügyekben való bíráskodás az egyes személy jogát védi az államhatalommal szemben és győzelemre jutott az a nézet, amely ennek az intézménynek a célját abban látja, hogy az objektív, a tárgyi jog minél tökéletesebben érvényesüljön, nem az egyes, de a közösség érdekében. V. Konklúzió. Összefoglalva az elmondottak gyakorlati jelentőségű lényegét, megállapíthatjuk, hogy 1. a közigazgatási bíráskodás a modern államban nélkülöz-