Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 1. szám - A kötelesrész védelmének határa. Különös tekintettel a 47. sz. T. H.-ra

11 világossá, sőt kétségtelenné az a felismerés, hogy a kötelesrész intézményének a szabályozásánál és a konkrét esetekben alkalmazásánál is az a megvalósítandó feladata, hogy a két egymással ellentétes érdeket: az általános jellegű végrendelkezési szabadságnak és a csak speciális rendeltetésű kötelesrész igénynek ütközését kiegyenlítsük olymódon, hogy az általános érdek, a végrendelkezési szabadság, ne csorbuljon nagyobb mérvben, mint amennyire ezt a kötelesrész célja és rendeltetése megkívánja. A kötelesrész kialakulásának jogtörténeti kutatása megtanít bennünket arra, hogy a már általánosan elismert és régóta elfogadott végrendeleti szabadsággal szemben, mint későbbi és speciális rendeltetésű intézmény alakult ki a kötelesrész. A kötelesrész a római jogban kifejlődött szükség-örökjog nyomán nyert szabályozást úgy nálunk, mint a német jogban, míg a francia és az olasz jogban oly értelmű korlátozás létesült, amely szerint az örökhagyó, ha leszármazója vagy felmenője maradt, vagyonának egy bizonyos hányadáról érvényesen nem rendelkezhetik. Az angol jogban a végrendelkezési szabadság teljesen korlátlan és ennek megszorítására még a kötelesrész intézményét sem engedték kialakulni. A mi jogunkba a köteles rész az országbírói értekezlet során megállapított öröklési jogszabályokkal vonult be és addig ismeretlen volt. A kötelesrész nem a végrendeleti szabadság tagadásaként alakult ki, hanem a végrendeleti szabadság teljes elvi fenntartása mellett, abba beékelődve. Ezért, amikor a kötelesrészes igényt érvényesüléshez segítjük, a végrendeleti szabadságot nem engedhetjük nagyobb mérvben korlátozni, mint amennyire a kötelesrésszel biztosítani kívánt érdek ezt feltétlenül megkívánja. Ezért a kötelesrész védelmének, e jogintézmény által képviselt s határozottan körvonalazható érdek felismerése nyomán, élesen meg lehet és meg kell vonni a határát. Miben ismerhető fél ez a védett érdek? Az állam és a társadalom erejét és szilárdságát a családból fakadó kohéziós erő biztosítja. Ennek a társadalmi és gazdasági erőnek érvényesülése közérdek. Közérdek tehát, hogy a család az örökhagyó halála után is fennmaradhasson, a változott viszonyoknak megfelelő átalakulás mellett életét folytathassa, társadalmi és gazdasági szerepét betölthesse. Nem hiába létezik az örökjog és a családjog között a Grosschmid által annyira hangsúlyozott konnexitás. Ha örökhagyó vagyona, amely a család gazdasági létalapja volt, a végrendeleti szabadság korlátlansága folytán a családtól elvonható lenne, ebből a közérdeket is sértő társadalmi és gazdasági lazulás állhatna elő. Az örökhagyó vagyonának természetes és szükségszerű rendeltetése van akkor, ha az örökhagyó után felmenő, de főként lemenő ágbeli hozzátartozó maradt. Mert a vagyonnak továbbra is ezek megélhetésének alapjául és esetleg az örökhagyó gazdasági tevékenysége folytatására